KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

RIA, RIA, HUNGÁRIA! – Minden tudalékos elemzés helyett

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) diszkriminatív gesztusok miatt vizsgálatot indított a Magyarország–Franciaország Európa-bajnoki csoportmérkőzés kapcsán, amelyet szombaton a Puskás Arénában rendeztek”

Ritka az a kor, amikor nem démonizálták volna a fajtánkkal az ismert világot, és nem hazudtak rólunk hamis igazságokat. Sikereinknek soha nem örültek, igazából mindig csak a veszteségeinken derültek. Így van ez már régóta és félő, hogy ez így is marad, nincs új a nap alatt!

Az elmúlott napokban „rasszista nácik” (is!) lettünk – a holland és lassan az európai futball bizonyos közvéleményében – pedig csak a „szívtől az égig!”- köszöntöttük egymást, és az eddig szerencsére hősiesen küzdő csapatunkat.

Nekik semmi sem jó, nekik semmi sem megfelelő, ami magyar. Mindig a bírálat és a hangulat gerjesztés.
Teszik ezt úgy, hogy a válogatottunkat és a lelkes szurkolóiikat még az ellenfeleink is elismerik és a leghangzatosabb jelzőkkel dicsérik.

Meglásd, hogy nem lesz itt vége a kitalált jelzőknek, ha megnyernének a fiaink még néhány mérkőzést, vagy csak kiválóan játszanának! Ám, én szemernyit sem bánnám; legyünk csak a szemükben- „nácikok”, „vérivók” vagy „emberevők”, csak zúgjon még vagy három héten át; a „Ria-Ria-Hungária és a Hajrá magyarok!”

Zetényi-Csukás Ferenc


MTI hír:

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) diszkriminatív gesztusok miatt vizsgálatot indított a Magyarország–Franciaország Európa-bajnoki csoportmérkőzés kapcsán, amelyet szombaton, a Puskás Arénában rendeztek.

Az UEFA vasárnapi közleménye szerint az eljárásra azért kerül sor, mert amikor Kylian Mbappéhoz, illetve Karim Benzemához került a labda, számos magyar szurkoló huhogással és rasszista bekiabálásokkal reagált. A magyar válogatott kedden 3–0-ra kikapott a címvédő portugáloktól, szombaton 1–1-es döntetlent játszott a világbajnok franciákkal, majd szerdán Münchenben, a németek ellen zárja a kontinenstorna csoportkörét.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük