KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Rettegnek – Horváth Csaba szerint HOME VIDEO kategóriás film az általuk üldözött Elk*rtuk

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Abszurd pillanatoknak voltunk tegnap tanúi a Fővárosi Közgyűlésen. Az ELK*RTUK című film kapcsán a baloldali polgármesterek egymásra licitálva próbálták elbagatellizálni Gyurcsány Ferenc rémtetteit-olvasható a budapesti Fidesz közösségi oldalán.

Az esetről videóösszeállítás is készült, melyben Horváth Csaba MSZP-s képviselő azt mondta, hogy ez egy HOME VIDEO kategóriás film. A Fidesz közösségi oldalára feltöltött videóból egyébként pontosan kirajzolódik az a tehetetlen düh, amit kiváltott belőlük Láng Zsolt frakcióvezető felszólalása, aki azt mondta:

Gyurcsány tettei védhetetlenek, hiszen a bukott miniszterelnök maga vallotta be az őszödi beszédben: meghamisította a költségvetési számokat, hazudott reggel, éjjel meg este, csalással nyert választást. Az őszi eseményeket pedig saját szemünkkel láthattuk

Egy biztos, meglehetősen beszari alakok ezek a gyurcsányista apparatcsikok, és nagyon szeretnék a múltat végképp eltörölni.

Az alábbi videó mindent elmond:

Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 

Ez is érdekelheti:  Zaharova a Bloomberg cikkére: ez minden álhír anyja

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük