KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Részlegesen leáll a Tungsram hétfőtől – az energiafogyasztás visszafogását javasolja az elnök-vezérigazgató

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Hétfőtől részleges gyárleállások miatt szabadságra küldik a Tungsram érintett dolgozóit, mert a céget megoldhatatlan helyzet elé állították a gazdasági körülmények – írta a Zalai Hírlap szombati száma a társaság elnök-vezérigazgatójának tájékoztatására hivatkozva.

Jörg Bauer azt mondta, hogy miután az idei első negyedév sem úgy alakult, ahogy tervezték, a cég részleges gyárleállásra készül áprilisban, hogy „áttervezhesse kapacitásait a vevői igényekhez képest, és meglévő készleteit is eladhassa”. Hétfőtől ezért egy hétre – a nagykanizsai LED-területen április 22-ig – leállás lesz, amelyhez hasonló minden évben van, de csak a nyári időszakban, az érintett munkavállalóknak erre az időre szabadságot adnak ki.

Jörg Bauer közölte: a pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot, csak az azonnali kormányzati segítség tenné lehetővé „a tudásalapú társadalomhoz hozzájáruló, innovatív értéket teremtő, történelmi magyar márka további működését”. Szerinte az egész európai ipart veszélyezteti az energiaárak elszabadulása, a nyersanyagok hiánya és drágulása, a szállítási nehézségek.

A Tungsram esetében olyan érzékeny pillanatban érkeztek ezek a durva, külső csapások, amikor a vállalat a GE-től való 2018-as kivásárlás után, önálló életében még fiatalnak számít, és éppen belekezdett az átalakulásba, a régi üzletágakat felváltó, új tevékenységének felépítésébe. Ezt a munkát azonban nem lehet elvégezni, ha folyamatosan a túlélésért kell küzdeni – állapította meg Jörg Bauer.

Jelezte, hogy egy hagyományos izzó önköltsége 60 százalékkal emelkedett a múlt évhez képest az energiaárak növekedésének eredményeképpen. Ezt az áremelkedést nagyon nehéz átadni a vevőknek, akiknek az olcsó, kínai LED-lámpák megvásárlása kedvezőbbnek tűnhet.

A Tungsram vezetője a lappal azt közölte: a cég súlyos kihívásokkal küzd, miután 2020-ban és 2021-ben is veszteséget termelt.

Kétfajta kormányzati segítségre számít az elnök-vezérigazgató, az egyik az állami, önkormányzati megbízások, különböző energiahatékonysági programok beindítása, amin a jelenlegi gazdasági környezetben mindenki csak nyerne a kisebb fogyasztás, a jobb minőségű világítás miatt. A másik lehetőség a kormányzati vissza nem térítendő támogatás vagy tőkeinjekció.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Jörg Bauer szerint az európai és benne a magyar iparnak is sürgős uniós, illetve kormányzati segítséget kell kapnia a túléléshez. Az egyik megoldási javaslata az energiafogyasztást visszafogó programok bevezetése, amely csökkentené az EU függését az importgáztól, -olajtól. A másik javaslata a zömében Kínában és Kelet-Ázsiában kitermelt, kritikus nyersanyagoktól való függés megszüntetése az európai újrahasznosítás fellendítésével, támogatásával.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán / MTI

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük