KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Resperger István: Donbaszban az ukránok már elvesztették alakulataik hatvan-nyolcvan százalékát

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Oroszország újabb megyéket akar elfoglalni, miközben az ukrán hadsereg az Amerikától kapott rakétavetőkben bízik – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője. A háború már százötven napja tart.

A korábbi, 1500 kilométeres arcvonal leszűkült, de szűkülnek az orosz haderő lehetőségei is– kezdte a hadi helyzet ismertetését Resperger István ezredes. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője az InfoRádióban elmondta, hogy a mostani, 350 kilométeres arcvonal egyik szárnya északon Harkivnál, míg a másik, délen Herszonnál van – olvasható az Infostart.hu cikkében.A szárnyakra az oroszok nem csoportosítottak nagy erőket. Csak öt-tíz kilométerenként van egy-egy zászlóaljharccsoportjuk, ami alakulatonként ezer-ezerötszáz embert jelent.

Herszonnál az oroszok védelmi állásokat építettek ki és minden eszközzel lövik az ukrán erőket, illetve Mikolajiv városát. Rakétacsapásokkal próbálják akadályozni az ukránok ellenlökéseit – közölte a szakértő.

Az északi fronton, Harkivnál más a helyzet – folytatta az ezredes. Itt korábban az ukrán erők folyamatos ellenlökésekkel egy 25 kilométeres gyűrűt alakítottak ki a város körül. A oroszok most újabb támadásokat indítottak a város felé, ismét folyamatosan lövik, illetve rakétacsapásokat mérnek az ukránokra.

A frontvonal középső részén, a Donbaszban, az oroszok még egy nyolcezer négyzetkilométeres terület megszerzésért küzdenek. Jelentős az erőfölényük mind létszámban, mind pedig tüzérségi eszközök tekintetében. Velük szemben nyolc-tíz ukrán dandár védekezik, egységenként háromezer fővel. Az orosz túlerő miattaz ukránok már elvesztették az alakulatok személyi állományának és fegyverzetének hatvan-nyolcvan százalékát.

Ezért új erőket, főleg tartalékos területvédelmi dandárokat vontak előre az arcvonalba – mondta Resperger István. Volodimir Zelenszkij elnök pedig egy rendeletet írt alá, amelynek értelmében nőket is lehet frontvonalba küldeni. Mindenkit erre a részre összpontosítanának. Az orosz fölényt nyugati fegyverekkel próbálják ellensúlyozni. Főleg lőszerraktárakat, illetve logisztikai pontokat támadnak – közölte a katonai szakértő.

Ez is érdekelheti:  Nyár végére kilátástalan helyzetbe kerülhetnek az ukránok

Resperger István azzal folytatta a hadi helyzet ismertetését, hogy az oroszok Szeverodonyeck, Bahmut, illetve Liszicsanszk után most Kramatorszk irányába törnek előre. Céljuk az itt lévő ukrán erők felszámolása.A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője azt is elmondta, hogy mindeközben megkezdődött a már elfoglalt déli területek oroszosítása.Elmesélte, hogy behúzták az orosz kábeltévét, bevezették az orosz SIM-kártyákat és a rubelelszámolást. Olyan hivatalnokokat is keresnek, akik a közigazgatásban hajlandók együttműködni az oroszokkal. Ez a politikai cél – hangoztatta Resperger István. A katonai pedig az, hogy az arcvonalat minél inkább nyugati, illetve északi irányba tolják. A cél az, hogy az amerikaiaktól, a britektől és a németektől kapott, 70 kilométeres hatótávolságú sorozatvetőkkel már ne érhessék el az ukránok a szakadár donyecki „népköztársaságokat”. Ezért biztonsági okai is vannak, hogy az oroszok vadásznak ezekre ez eszközökre, nehogy az ukránok messziről tudjanak csapásokat mérni rájuk.Az amerikaiak 14 Himars rakéta-sorozatvető rendszert akarnak átadni– számolt be Resperger István. Hármat a britektől kapnak majd az ukránok és ugyancsak három Mars II-es sorozatvetőt küldenek a németek. A Himars sorozatvető hat 227 milliméteres rakétát tartalmaz, amelyek rendkívül pontos, GPS-vezérelésű fegyverek– nyilatkozott a szakértő. Majd azt is hozzátette, hogy tényleg pontcélokat képesek eltalálni, a hatásos lőtávolságuk pedig 70 kilométer körül van. Egy ütegben három ilyen rakétaindító van, amelyek nagyon gyorsan újratölthetők és rendkívül mozgékonyak. Az amerikaiak viszont a nagyobb, 300 és 500 kilométeres hatótávolságú rakétákat nem adták át az ukránoknak, nehogy orosz nagyvárosokat lőjenek és tovább mélyítsék a konfliktust.Egy ilyen rakéta-sorozatvető rendszer körülbelül 5,6 millió dollárba kerül. Ebből most 14 darabbal fog rendelkezni Ukrajna – közölte a közszolgálati egyetem tanszékvezetője.

Az ezredes szerint ebben a helyzetben a béketárgyalásnak akkor lesz esélye, ha mindkét fél reálpolitikusként viselkedik, és befejeződik a Donbaszban a donyecki erők felszámolása.

Ez is érdekelheti:  Varga Judit: Magyar Péter bezárt egy szobába (frissítés: teljes interjú)

Akkor várható egy nagyobb hadműveleti szünet orosz részről is, hiszen logisztikailag a személyi állományt, a technikát, a lőszert fel kell tölteni. Ezt követően lehet esetleg fegyverszünetről, a tűzszüneti vonalról, fogolycserékről, a halottak átadásáról egyeztetni. A béke még ennél is messzebb van– hangoztatta Resperger István, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.

Magyar Nemzet

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük