KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Republikánus képviselőházi győzelmet jelentett be Kevin McCarthy, a Kongresszus kisebbségi csoportjának vezetője

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A republikánusok választási győzelmét jelentette be az amerikai Kongresszus alsóházi republikánus kisebbség vezetője szerdán a támogatói előtt mondott beszédében.

Kevin McCarthy, aki hivatalosan a Képviselőház kisebbségi csoportjának vezetője helyi idő szerint hajnali két órakor azt közölte, hogy elegendő mandátumot nyertek ahhoz, hogy ki lehessen mondani, a republikánusok többségbe kerültek az alsóházban. Ahogy fogalmazott, „világos, hogy vissza fogjuk venni a Házat”.

McCarthy a republikánusok washingtoni választási ünnepségén a győzelmet a republikánus képviselőjelöltek sokszínűségével indokolta. Azt mondta, hogy a párt szélesebbre tárja kapuit, mindenkinek helye van a Republikánus Pártban, aki hisz a szabadságban, a kemény munkában és az „amerikai álomban”.

A beszédében az emberek mindennapos problémáinak kezelését, a rendőrség támogatását, a gyerekek védelmét és elszámoltatható kormányzatot ígért.

Megjegyezte, hogy reggelre Nancy Pelosi pártja kisebbségbe kerül. Ezzel a jelenlegi többséget adó demokrata házelnökre utalt.

Nancy Pelosi éjszaka tett nyilatkozatában visszautasította, hogy elismerje a vereséget, ahogy fogalmazott, jelöltjeik országszerte a vártnál jobban szerepelnek.

A FoxNews szakértői becslése szerint a verseny állása 172 demokrata és 200 republikánus biztos hely, a CNN szakértő előrejelzése a reggeli órákban 178 demokrata és 199 republikánus helyről szólt. A 435 tagú képviselőházban a biztos többséghez 218 képviselőre van szükség.

Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük