KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Rendszerkorrekció ?.0 – avagy A mosolygós gyilkos újra ölni próbál

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Úgy néz ki, próbálkozunk a legvégsőkig, csak ne keljen visszamenni, dolgozni!

A kommunizmus utolsó déli fellegvárának lakói még jól emlékeznek arra a becstelen polgármester választási hajcihőre, amikor az egyik versenyző – mit ad isten a szegfűmintás utódpárt színeiben induló, nevének angol megfelelője szerint „butácska” jelölt – az ország túl végéből hozott nyugdíjas mamikat, ráérő idejükben ugyan győzködnék mán a pécsieket, hogy ő a jó választás. Magam is találkoztam egy ilyen rendkívül aranyos, jó kedélyű mámikával, és biztosíthatok mindenkit, hogy a lehető legcizelláltabb stílusban küldtem vissza oda, ahonnan gyütt. Elvégre ne egy olyan ember mondja meg nekem, ki legyen élet és halál ura a városban, akinek másnap már se híre, se hamva, míg én itt maradok az év többi napján is, a várossal, meg a több tízmilliárdos adósságállományával együtt. Arról nem is beszélve, milyen játszi könnyedséggel ittak előre a medve bőrére, hiszen még a médiába is bekerült annak a meghívónak az esete, amelyen már hónapokkal az erőfelmérő előtt Szili Katalin szerepelt, mint Pécs polgármestere.

Ezeket a kínos kis momentumokat csak azért idéztem vissza mindannyiunk emlékezetébe, mert valamennyi, az MSZP köpönyegéből előbújt senkiházi pernahajder közül talán ő a legveszélyesebb a magyarságra nézve. A szépirodalom és a publicisztika kimeríthetetlennek tűnő eszköztára az efféle politikust a „mosolygós gyilkos” jelzős szerkezet segítségével ismerteti össze az olvasóval.

Ő ugyanis, ellentétben férfi kollégáival, rafinált. Sohasem támad szemből, mindig a lehető leghatékonyabban dörgölőzik a megfelelő emberekhez, még templomba is jár nagy ájtatosan, ha éppen az a kifizetődő! Ja! És mindig, csak és kizárólag kameráktól kísérve! Tette mindezt a fából vaskarika kategória abszolút rekordereként, egy ateista párt vallási tagozatában.

Ilyen van? Vedd már észre, itt csak ilyen van!

Darab idővel ezelőtt keseregtem azon, akármerre nézünk szét, mindenhonnan csak a szegfűmintás utódpárt, az MSZP köpönyegéből előbújt, osztódással szaporodó, egykori szebb napokat látott csinovnyikok meg aparatcsikok árasztják el a honi képernyőket. Az egy szem kivétel Fodor Gábortól eltekintve – igaz, ő a biznisz kategóriában indul – még a megélhetési politikusok is, a kizárólag négyévente előkerülő Smuck Andorral az élükön – mind az utódpártból szalajtották őket.

Ez is érdekelheti:  Antall József klasszikus mondásával élve: "Tetszettek volna forradalmat csinálni" - alternatívák

Olyan kísérteties déja vu érzés fogja el az embert. Önkéntelenül is a T-1000-es jut az eszembe, ahogy a tartálykocsiból kiömlő folyékony nitrogén által néhány perc tétlenségre kárhoztatott droid lassan felenged a kohó melegétől, és a higanycseppek újra egy alakká állnak össze, hogy az előre megírt program szerint tovább folytathassa a mindenkin és mindenen átgázoló pusztítást.

Szóval az egyszeri tévénéző szavazópolgár már azt hinné, mindent és mindenkit látott, de nem, az utolsó utáni pillanatban megjelenik a képernyőn Szili Katalin, szintén az MSZP köpönyegéből előbújva, szintén többszörösen leszerepelve (hogy eddig hol vót, a rosseb se tuggya), jól hangzó Szociális Unió néven ő is jelentkezik, kéri a labdát, hogy ő is játszani szeretne. Ki tudja, tán az emberek idegeivel? És megint nem akad egyetlen egy riporter sem, aki rákérdezne ezeknél az embereknél, ugyan vajon mit keresnek még itt? Honnan veszik maguknak a bátorságot? Vagy csak egyszerűen vakmerők és meggondolatlanok? A hitelesség kérdéséről már nem is beszélve. Hát persze, hogy nem tesznek fel ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, hiszen akkor a rendszerváltás rendszerének másik bukott pártjának, a jelenleg regnáló FIZESS nevű, szintén Soros-pénzen kitartott és eltartott, éppen az úthenger-bulldózer politika sajátos elegyét megvalósító, „mindent és mindenkit beledöngölök a betonba, aki nincs velünk, hiszen ellenünk van” politikai csoportosulásnak is fel kellene tenni ugyanezeket a kényes kérdéseket és akkor aztán lenne hadd el hadd.

Persze az is lehet, hogy csak az van, amit Francisco mondott, egyszerűen derogál nekik visszamenni dolgozni.

Komolyan mondom, még a végén Thürmerért küldetek, már csak ő, Kádár egykori titkára hiányzik erről a szánalmas kutyakomédiáról!

Egyébiránt az MSZP-nél már érzik, hogy ebből könnyen nagyobb baj is lehet. Ez a fránya sajtó, még akkor is, ha nem ő fújja a passzát szelet, valahogy kiszagolta, hogy vissza akarják hozni a nagy öregeket az MSZP listájára, ami ugye sehogy se fér össze a párt megújításával, megfiatalításával. Talán a kelleténél messzebbre rúgták el a pöttyöst, és a nép ezúttal ezt már nem hajlandó megbocsátani? Nos, néha bizony megesik az ilyesmi.

Ez is érdekelheti:  Újra magyar tulajdonba kerül a Boci csoki

Visszatérve az angolul csak butácska, magyarul viszont nagyon is veszélyes egykori szintén szocialista, ma szociális színekben tetszelegni próbáló versenyzőre, Dávid Ibolya lelépésével talán ő az egyetlen, aki méltó módon viszi tovább az Antall-i örökséget. Néztem a televíziós beszélgetést Szili Katalinnal, aki minden harmadik mondatába visszacsempészte a rendszerkorrekció kifejezést. Ejnye, ejnye, már megint ugyanaz a szar, csak más csomagolásban! Figyeljünk már oda egy kicsit jobban, kedves Katalin! És kedves mindnyájan is!

Antall József mindig felhívta a figyelmet, hogy nem rendszerváltásról beszélünk, mondván, az ember az alsóneműjét váltja, rendszert azt változtatni szokás, legalábbis az egykori múzeumigazgató szerint. No, mármost Szili Katalin esetében is ugyanez köszön vissza. Vagyis nem lesz új rendszer, ugyanúgy, mint Antall esetében! Nem bizony! Marad a régi, éppen csak egy kicsit változtatunk, korrigálunk rajta. Ahogy Frizura Varjú gyerekeknek szóló meséiben mondani szokás: „elvarrjuk a korrigáló szálat!”.

No, hát ez az, amiért a két választás között rejtélyesen eltűnő, háttérbe vonuló, azért bukásra ítélt miniszterelnököket szemrebbenés nélkül megsegítő Szili Katalin talán mindközül a legveszélyesebb! Valamennyi, a szegfűmintás utódpárt köpönyegéből előbújt, levitézlett posztkommunista pernahajder közül ő az egyetlen, aki sohasem szemtől szembe áll ki, aki mindig rejtve hordja a fegyverét és a legalattomosabban csap le az ellenfelére. Csak egyvalamiben hasonlít egykori kollégáira, ő is újnak látszó, tetszetős csomagolásban próbálja lenyomni a nép torkán azt a szart, amit már legalább két évtizede csócsáltatnak velünk.

Nem véletlen a címbeli kérdőjel. Ez már a nem tudom én hányadik korrigálás, javítás, reformálás, vagy a jó ég tudja mire tett kísérlet, amikor mindenki számára világos, hogy ez a reformálhatatlan, megváltoztathatatlan valami, amit rendszerváltás rendszereként ismerünk, immáron végérvényesen megbukott! Az ezt a rendszert képviselőkkel együtt! Semmi keresnivalójuk nincs itt a továbbiakban! Sem a déligyümölcs kereskedőknek, sem pedig a virágárusoknak! Nemcsak a kínai piacot, de ezt a becstelenségre alapozott politikai zsibvásárt is be kéne szántani, a helyét pedig sóval behinteni. A kettős állampolgár politikusokat pedig felültetni az első hazafelé tartó repülőjáratra, vissza se jöjjenek!

Ez is érdekelheti:  Kormánybuktató tüntetést szervez ma estére Magyar Péter

Itt nem korrekciónak, itt gyökeres változásnak jött el az ideje! Aki pedig erről nem akar tudomást venni, az elkezdheti megásni a startgödröt, mert akár a nagyságos vezénylő tábornok rezsimje marad újabb négy évig, akár valamelyik MSZP köpönyegéből előbújt pernahajder szakítja át elsőként a célszalagot, könnyen úgy járhatunk, mint a filmbéli ragadozók és idegenek közé tudatlanul belecsöppent emberek, akik nem lévén tisztában a veszély nagyságával, úgy hullottak el a másfél órás mozi alatt, mint ősszel a legyek. Mi is volt kiírva a film plakátjára? Ja, igen, megvan:

MINDEGY KI GYŐZ, MI CSAK VESZÍTHETÜNK!

Tegyünk arról, hogy ne győzzenek! Vagy ha ez nem is lehetséges, legalább arról, hogy egyik se nyerhesse túl magát!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

Jó, Ha Figyelünk!

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük