KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Rendőrparancsnok: " Se testem, se lelkem nem kívánja azt, ami itt történne"

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
magargarda002A hírszerzők, a kémek jelentettek: A kis patkánydrazsé fősündőrei kiadták a parancsot, hogy Szentendrén az eskütétel közben oszlatás. A Gárda parancsnoksága jól átgondolt, tervezett, megelőző taktikát dolgozott ki. A sereg pedig parancsszerűen, pontosan, fegyelmezetten hajtotta végre az összetett műveletet.
A fő cél az eskütétel megtartása volt. Ennek érdekében a rendezvényt megelőző nap estéjén, sötétedés környékén, egy felderítő-biztosító század jelent meg a célterületen, s állandó, váltott őrséggel egész éjjel őrizte azt. Ugyanakkor fogadta, és irányította a titkos riadóláncon, az ország minden részéből, már éjszakára odarendelt gárdistákat.
Egész éjszaka folyamatosan érkeztek a gépjárművek, amelyeket úgy állítottak fel a terepen, hogy eleve akadályozzák a rendőrség csapaterős mozgását. Közben megfigyelhető volt a rendőrségi felderítők jelenléte is, majd a már világos hajnali órákban térfigyelő kamerák felszerelése.

Az eligazításon a parancsnok világossá tette, hogy ha a sünök betörnek a területre, és oszlatni próbálnak, akkor a Gárda összecsap a rendőrökkel. Elhangzott a kérdés van e valaki, aki nem vállalja a harcot. Ha igen, akkor az most elmehet. Egyetlen gárdista sem mozdult. Mindenki tudta, hogy a véradások árvízvédelem, koszorúzások után egyszer el fog jönni ennek is az ideje.
A sereg harcra készen állt. A „hadicsel” szerint a beérkezett Gárdisták serege, valamint a gárda új csendőrszakasza, már a kora reggeli órákban, zavartalanul letették az esküt. Közben folyamatosan jöttek a hírek a rendőrség mozgásairól, a még úton levő, gárdistákat szállító buszok helyzetéről, de a mintegy harminc busz kisebb akadályoztatásokkal szép sorban megérkezett.
A velük jött gárdisták rendeződése közben, már megérkezett a rendőrség végtelen hosszú gépjármű konvoja, s több száz rendőr, egységenként, futólépésben közeledett az eskütétel színhelye felé.
A csendőrszakasz, és a már felavatott gárdisták egységei elfoglalták védelmi állásaikat.
A szakaszok rohamsisakkal, gázálarccal, kettes oszlopokban, futólépésben, fegyelmezetten közelítették meg, és foglalták el a védelmükre bízott terepszakaszt. Ott két soros védelmi vonalba rendeződve, farkasszemet néztek a droidokkal, készen állva arra, hogy ha azok támadnak, akkor összecsapjanak velük.

A terület felett helikopter körözött, ahonnan világosan látható volt a Gárda katonás fegyelme, a parancsok pontos végrehajtása, és az ebből adódó vészjósló erő. Közben a később érkező gárdisták egységei is letették az esküt, s a kettes védvonalak megduplázódtak. A hírláncon érkezett a hír: a rendőrség nem fog oszlatni, csak igazoltatnak. Aztán az igazoltatás is abbamaradt. A helikopter távolodni kezdett a helyszíntől, s a felsorakozott rohamrendőrök megkezdték a visszavonulást.
Egyértelmű volt, hogy nem merték vállalni a számukra új, váratlan, jól érzékelhető erővel való összecsapást. Parancsnokuk helyesen döntött.
Elvonultukban egy kérdés hallatszott a gárdisták védelmi vonalából: Mi van fiuk? Meguntátok? Egy rendőr, egy fiatal suhanc, megkönnyebbült mosollyal visszaintett. Idézem a parancsnokukat. ” Se testem, se lelkem nem kívánja azt, ami itt történne” Miközben ezt mondta, kendőjével törölgette a feszültségtől izzadó homlokát. A harc, egyelőre elmaradt. A rendőrség meghátrált. A gárdisták letették az esküt. Tehát a Gárda, feladatát maradéktalanul végrehajtotta. A Gárda harc nélkül, de learatta első valódi győzelmét az aljas hatalommal szemben.

Vass István

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Rendőrparancsnok: " Se testem, se lelkem nem kívánja azt, ami itt történne"

  1. Éljen a GÁRDA győzelme! Ez az, amire népünknek szüksége van. Végre megvédhetjük magunkat!
    Rendőr honfitársaim! Mielőbb tagadjátok meg az erkölcstelen, becstelen parancsokat. Ti honfitársaitok védelmére és a REND biztosítására tettetek esküt, nem pedig tisztességes, szabad magyarok megtámadására! Ti nem a hatalom emberei vagytok, hanem a magyar nép tagjai. Gondoljatok szüleitekre, szeretteitekre!
    A Gárda tagjai sem ellenetek, hanem a mi védelmünkre tettek esküt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük