KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Rendőri túlkapás felsőbb utasításra?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az önkormányzati választások előtti nagy hajrában, szeptember 26-án Szegedi Mártont – a JOBBIK miskolci polgármester-jelöltjét– letartóztatták, majd 24 órára fogdába zárták.

Kis visszatekintés, az ügy részletei röviden. A politikus egy sajtótájékoztató keretein belül demonstratív jelleggel eltávolított egy MSZP által jogellenesen kihelyezett plakátot, amellyel az MSZP százával elkövetett választási szabálysértéseire és az ezt orvosolni nem tudó hatályos magyar törvények gyengeségeire szerette volna felhívni a figyelmet. Hiába volt mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szocialista plakátok alatt jobbikosok raboskodtak, a rendőrök mégis elvezették a helyszínről Szegedi Mártont.
Egy hónappal ezelőtt a média ennek hírétől volt hangos. Ki így, ki úgy állította be az eseményeket, most azonban pont került az ügy végére. A tárgyalásra október 27-én került sor. A Miskolci Városi Bíróság egyértelműen megállapította, hogy  Szegedi Márton (ma már – Jobbik miskolci frakcióvezetője ) nem követett el szabálysértést, tehát az ellene folyó eljárást jogerősen megszüntette. Továbbá a bíróság megerősítette, hogy a kampány legfontosabb időszakában polgármesterjelöltként és városi listavezetőként az 50-es éveket idézően politikai fogolyként tartották fogva.

Az ítélet megszületésének apropójából még aznap délután sajtótájékoztatót tartott Szegedi Márton, ahol elmondta, véleménye szerint feltételezhető, hogy elfogatása és fogva tartása felső utasításra, politikai megrendelésre történt,és arra szolgált, hogy őt és a Jobbikot lejárassák. A politikus biztos abban, hogy ez az ügy a Jobbiknak százalékokban mérhető komoly károkat okozott nem csak Miskolcon, hanem országosan is.Ezért a Jobbik a leghatározottabb jogi lépéseket fogja megtenni az ügyben, kártalanítást és a felelősök megnevezését követelve.

Szebb Jövőt!
Jobbik, Miskolc

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük