KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Rendhagyó istentisztelet a PRIDE 2018 idején!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Talán tudják kedves olvasóim, talán nem, hogy július 7-én indul a homoszexuálisok nagy bulija, a Budapest Pride Felvonulás, aminek címe: Merj nagyot álmodni!

Magam részéről mindig is tiltakoztam az azonos neműek közötti aberrált szexuális kapcsolatnak a „meleg” jelzővel való sunyi, elkenő elnevezése ellen. Mert ezzel nem csak valami kellemes jelzővel akarják elkendőzni az undorító, természetellenes kapcsolatot, hanem egy régi szavunkat akarják megfosztani eredeti jelentésétől. Ez a 2 in 1, avagy a szokásos sunyi módszer, két legyet egy csapásra. Mint az „imádás” szavunknál.

Ugyanis meleg lehet egy jó, puha takaró, egy finom leves, egy kellemes kályha, de egy anyának gondot is jelenthet ez a szó. Hiszen ha egy édesanya azt veszi észre, hogy gyermeke betegnek látszik, első, hogy megnézi a homlokát, és ha azt érzi, hogy az meleg, rögtön lázra gyanakszik. Egy szó, mint száz, a meleg ember a magyar nyelv szerint lázas, és annak semmi köze a nemi identitásához. Sőt a magyar nyelv a görög-latin elnevezésből származó „homoszexuális” kifejezést „buzinak” nevezi! Akár tetszik, akár nem, ez a valóság. A magyar nyelvben és kultúrkörben a saját neméhez vonzódó embert buzinak nevezik!

Nem tudom, kinek mi erről a véleménye, de járjuk körbe ezt a kérdést egy kicsikét, nézzük meg a Pride mozgalom eredetét, hiszen eléggé felbolygatja nem csak a főváros lelkét, életét, de az országét is. A rendezvényt így harangozzák be a Pride honlapján (mert már ilyen is van nekik természetesen): „Találkozzunk a Városligetben 2018. július 7-én 14:00-kor, és induljunk el együtt a Kossuth térre. Mindent megteszünk érte, hogy a felvonuláshoz útközben is tudj csatlakozni.

Hol is tartunk, illetve hogy kezdődött ez a mára nemzetközi támogatottságot szerzett mozgalom? Erre vonatkozóan idézek egy cikkből, aminek elolvasását az olvasók figyelmébe ajánlom. A cikket TÁRKÁNYI ÁKOS írta, és HOMOSZEXUALIZMUS címmel olvasható.

Ez is érdekelheti:  A Baltimore-i híd összeomlása miatt megszakadt az amerikai ellátási lánc

Idézet az írásból:

„Homoszexualizmus: diktál a beteg…

Mára odáig jutottunk, hogy Írország, Európa legvallásosabb katolikus országa most májusban fogadta el népszavazáson a homoszexuális „házasság” lehetőségét – egy Amerikából és az ír kormány által is finanszírozott, erőszakos „igen” kampány végén. Az USA-ban pedig a Legfelsőbb Bíróság most döntött arról, hogy az USA minden tagállamára rákényszerítik a homoszexuális „házasság”-ot, és nem hagyják a tagállamoknak, hogy ezt a kérdést egyenként maguk döntsék el. (Legújabb hírek szerint Trump elnök ellenkező döntést hozott! – CzI)

Márpedig ha az USA fázik, az egész világ vacog a hidegtől, ha melege van, az egész világ izzad…

Mi történik itt?

1969-ben kezdődött el egy új és veszélyes politikai világmozgalom története a Stonewall Riot (Kőfali Zavargás) nevű eseménnyel. A maffia által működtetett Stonewall nevű new yorki kocsma homoszexuális transzvesztita vendégei összecsaptak a rendőrökkel. Nagyon sokan voltak, a dulakodás órákig tartott, majd a következő napokon megismétlődött. Pár nap múlva többen létrehozták az agresszív és szélsőbalos jellegű Homoszexuális Felszabadítási Front nevű mozgalmat. Később más neveken, többféle társaság keretében folytatódott ugyanaz a mozgalom és tevékenység: jól szervezett és nagyon agresszív megfélemlítő akciók (amiket „zap”-nek, azaz „kiütés”-nek neveztek) politikusok, pszichiáterek és keresztény szervezetek ellen.

1970. májusában egy ilyen akció keretében rátörtek az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) konferenciájára, ahol magukból kikelve, vádlóan ordítoztak a pszichiáterekkel, majd 1971-ben hasonlóképpen. 1972-re erőszakoskodással elérték, hogy meghívják egy előadójukat az újabb hasonló összejövetelre. 1973-ra sikerült megfélemlíteniük az amerikai pszichiáterek elitjét, akik „nem kértek többet” ezekből az akciókból, és 1973-ban az erőszakos politikai nyomás hatására az APA megszavazta, hogy „a homoszexualitás nem betegség”. Az ápoltak átvették az uralmat a bolondokházában…

Szó sincs róla tehát, hogy tudományos felfedezések hatására döntöttek volna így. A militáns politikai akciók terrorja hatására, a pszichiáterek „rájöttek”, hogy a homoszexualitás nem is betegség…

„De végül is ártanak ők maguknak vagy másoknak? Homoszexuális kutatók azt próbálták bizonygatni, hogy nem, ez normális és veszélytelen állapot…

„A „homoszexualitás génjét” is hiába keresték évtizedeken át más kutatók. Mindig csak megtalálni vélték szenzációs újsághírek – mint a jetit. De nincs…”

Ennek ellenére sikerült az egész világ átverése… Egyre többen tudni vélik – „politikailag korrekt” módon –, hogy a homoszexualitás genetikusan determinált, veleszületett állapot, „amint azt a tudomány bebizonyította”. Ha ezerszer elmondják ugyanazt a hazugságot, csak elfogadja végül a közvélemény, amint azt főleg Goebbels óta tudjuk.”

Legyen elég ennyi felvezető a témához (a többi elolvasható az említett írásban).

Ez is érdekelheti:  „Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

Akkor mivel is van dolgunk?

Nézzük csak, erkölcsi szempontból. Hogyan is ítéli meg az elvileg keresztyén alapokon álló Európa, és a világ keresztyénsége a homoszexualitást?

Bűn-e a homoszexualitás?

Ki kell jelentenünk, hogy IGEN! Mert Isten parancsa ez volt az első emberpárnak, vagyis minden későbbi generációnak is:

„Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1: 27-28)

Vagyis a buzi kapcsolattal az ember megtagadja Isten parancsát, hiszen egy ilyen kapcsolatból soha nem születhetik utód!

Az első emberpár bűne, vagyis az eredendő bűn éppen az ENGEDETLENSÉG volt! A buziság is engedetlenség!

Mivel a buziságnak nincs genetikai eredete, ki kell jelentenünk, hogy ez egy szociális és pszichikai eredetű eltévedés, céltévesztés, ami tulajdonképpen maga a bűn, hiszen a bűn szó eredeti jelentése is ez!

Gyógyítható-e a homoszexualitás?

IGEN! Hiszen Isten is, és így a hívő ember is magát a bűnt, és az ahhoz való ragaszkodást ítéli el, nem az embert, akit a Gonosz valamilyen módon lépre csalt, becsapott, megtévesztett, eltérítette a helyes útról. Ezért tudnunk kell, hogy a szeretet ezt a pszichikai eltévedést is képes orvosolni.

Két feladatunk van a szexuális eltévedés esetén. Egyrészt ráébreszteni az eltévedtet, hogy nem jó úton jár, másrészt megértetni vele, hogy van lehetőség a teljes helyreállásra, ez pedig az Istenhez való megtérés! Mint pár éve még rendszeres telefonos lelki segítő, elmondhatom, hogy szükség van a segítségre.

A már említett Pride Felvonulással egy időben lesz egy keresztyén rendezvény, egy RENDHAGYÓ ISTENTISZTELET is, ahol lehetőségünk lesz beszélgetni eltévedt embertársainkkal!

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

Ezeknek az embereknek nem utálatra, elutasításra van szükségük, hanem szeretetteljes segítségre. Még akkor is, ha először ők ellenségesen lépnek fel.

Mit is mondott Jézus a keresztfán, kivégzőiről?

„Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin. (Luk 23:34)”

Igen, még akkor is, ha a válasz ilyen durva: Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin. Mert nem tudják, mit cselekszenek! De talán a mi szeretetünk, imádságunk megtöri a kemény szíveket. Hiszen Jézus soha nem mondta, hogy könnyű dolgunk lesz. Mégis azt parancsolta:

„Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. (Mt 5: 44-45)

Végül lássuk a RENDHAGYÓ ISTENTISZTELET plakátját:

Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “Rendhagyó istentisztelet a PRIDE 2018 idején!

  1. A meleg kifejezés számomra is helyesebb a buzinál, a homoszexuálisnál. Ugyanis ott tényleg valami abnormális van, amely a hőmérsékletet felemeli …

    Egy példa (hatalmas) az, hogy a normális szexualitásúak nem mennek ki az utcákra, terekre magukat mutogatni, mint egy cirkuszban. Egy ilyen megtételéhez (igényéhez magához), valami többlet Energia szükséges, amely épp a melegben foglalt és jelenik meg …

    Mint emberek, mint mindig is teljesen egyenértékűek. Viszont ezen betegesnek vehető hajlamuk, a melegségük az nem …
    tudjuk azt is, hogy köztük sokszor volt nagy emberi kiválóságunk, társunk. Sem intellektuálisan, fizikailag (sport, például) nincsenek
    alattunk (sőt egy középértékben talán felettünk is). Isten nem így teremtette őket, ok csak ezzé, ezekké váltak, de ezzel egész biztos
    Isten nem utasítja őket el (akkor hogy tehetnénk mi !?) …

    Azt is tudjuk, hogy a melegséget a jól-lét, a jólét és a zavaros, fegyelmezetlen életmód ‘eteti’. Egy társadalom, ahol ez egyre jobban terjed (csaknem úgy, mint ha ez valami természetes dolog lenne), annál ez a züllést is jelenti (lásd a római birodalmat a végén !). Na ezt ma is látjuk egy kicsit mindenütt, de főként Mo.-n. Ezt (ami engem illett) a rend hiánya okozza, amelyet a hazugság jelez (, mint a buziságot a meleg). Az egész társadalomban a hazugság annyira elterjedt, hogy ma már észre sem igen veszik azt. Amit kérlek értsetek meg: nem a buziság, a melegség adja a hazugságot, hanem a hazugság az, amely a rendet megbontja és ami azután nagyobb helyet enged a ‘rendetlenségnek’…

    szeretettel, L

    1. kedves Ferenc, megtudnád nem azt magyarázni, hogy mi abban a szeretet, a szerelem, hogy két férfi egymás annusát (segglyukát) töktreteszi néha beteggé is ? Mint amikor egy felnott egy gyerekkel közösül, szeretkezik … mert hogy szereti !?

      itt nálunk a faluban volt egy asszony, aki valami furán járt. Na amikor errol valakivel beszéltem, az elmesélte, hogy a férje beteges hajlama okozta ezt. A férj (aki férje, szeretoje volt ezen asszonynak) betegítette le a szerettjét úgy, hogy azt kétszer kellett operálni (egymás után két protézist tenni) … és végül a férj el is hagyta azt (azt hiszem a néni
      is meghalt azóta) …
      komolyan mondom, nem értem azt, hogy hol itt a szeretet !?

      itt valami úgy szellemi, mint fizikai degeneráltság esete van (szerintem)
      szeretettel, L

  2. Ma „divat lett buzinak lenni!
    Aki az, ha akarja vállalja fel,( de miért is tartozna ez másra?) nem kell szégyellni,de hirdetni se,főleg nem szerepelni vele. De jómódúkban sokan már nem tudják,hogy mit csináljanak,mivel hívják fel magukra a figyelmet(?). (hol van ilyenkor a jog(?), nyilvános vonuláskor, mint „kiskorú veszélyeztetése?”) Régen titkolták,aztán elfogadták,lassan már kötelező lesz.? A ma embere(?) a szeretetet, csak is a nemi szervén keresztül akarja,tudja kiélni ,mert másra képtelen. Az olcsó örömök,olcsó gyönyörök szintjére süllyedt, minden téren célt tévesztett. Habzsolni mindent,amit csak lehet.
    De mint mindennek, ennek is két oldala van. Az ember nyolc-kilenc, földön eltöltött élet után nemet vált, ami néha ezt hozza magával. De Ők nem dicsekednek vele,mert tudják,hogy a hiba a saját „készülékükben van,ami hozza magával az önértékelési,önbecsülési konfliktusokat,és inkább rejtőzködnek,mint büszkélkednek vele.
    Vajon kiknek az érdeke a közfelháborodást kiváltó nyilvános felvonulás, a közerkölcs és jó ízlés semmibe vétele? Mert,hogy keresztény nem lehet ,az biztos!

  3. Ma a világ nagyobbik részében, „bizonyos vallási csoportok” bábjai vannak a hatalomban (Magyarországon is !!), akik mindent elkövetnek, hogy zűrzavart, káoszt teremtsenek az élet minden területén, amiben ők nagyon jól érzik magukat, mert ebből tudnak profitálni. Semmit nem tesznek ok nélkül, vagy amiből nem jönnének ki nyereséggel. Még egy buzi felvonulásból(?) is, hiszen egymásnak uszítják a népet. Éket vernek csoportok, emberek közé. „Oszd meg és uralkodj.” Igaza van az előttem szólónak, mert ebben az országban semmi sem az, aminek látszik. Itt majdnem mindenki hazudik, de a politikusokra a „majdnem” nem jellemző. Miért fontos egy buzi vonulás, és miért nem a hétköznapi dolgok? Mint az elvándorlás, a szakmunkás képzés, a még mindig tisztázatlan „devizahitel, az adósság(?) vagy az idegen befolyás az ország felett, annak kirablása! Magyarország csatlakozott a nyugathoz, ahhoz a nyugathoz, ami elbuzisodott, amelyik bizonyos vallási csoportok anyagi és erkölcsi fertőjét hozta a Magyarságra, amelyik naponta árasztja a fertőjét a hazug médián keresztül az arra éppen fogékony ifjúságra, megrontva őket, mint szellemileg, mint testileg.
    Böjte Atya valósan látja a helyzetünket, és erről nem más tehet. Csak mi magunk! Hogy „ilyenek” grasszálhatnak a parlamentben, és a Magyar utakon !

  4. https://www.facebook.com/events/2024297101220550/
    https://www.facebook.com/events/2024297101220550/?active_tab=discussion
    Itt találsz még több infót a nyílvános 07.07 kossuth /Vértanúk teri Istentiszteletről, melyben kiállunk a mi Urunk Jézuis krisztus igazsága és ítélete mellett, népünk és nemzetünk javára és üdvösségére! „Ki vagy te, te nagy hegy? (Sátán zsinagógájának és nemzetközi bankárai új vilgágrendjének globalista gender projektjének destruktív hegye) Lapálylyá leszel Zorobábel előtt, és felviszi a csúcs-követ, és ilyen kiáltás támad: Áldás, áldás reá! lapállyá leszel…!”
    Isten látomásban megmutatta. Láttam egy tömeget és mindenki piros, fehér, piros fehér … csíkos mezt viselt és mindnyájan az ég felé emelték fejüket és tekintetüket és kezeik az ég felé voltak emelve. Isten szentlelke így mutatta meg nekem, hogy kitölti az Ő szentlelkét az egész nemzeti oldalra, akik szomjazzák és éhezik az igazságot és a méltányosságot. Egy másik képet is láttam. zöld fehér mezbe öltözött csoportot, és senki nem nézett fel és kezeiket sem emelték Istenhez. Ez nem jelenti, hogy számukra nincs megtérés vagy remény, csakhogy ahhoz át kell lépniük szellemben egy helyről egy másik helyre, ami csak azt jelenti, hogy hittel imádkozunk ezekért az értéjkes emberekért is, az Úr pedig csodát fog tenni közöttük is. Az üres lokálpatriota hőzöngésből a nemes és Istenes értékrendért való áldozatvállalásba, Isten szeretett fiának királyi uralmába viszi át őket. Gyertek el a családrendért való békés kiállásra, vagy a vonulás mentén működő és a pusztító hódítóknak ellenálló valamely csapathoz csatlakozva tegyünk róla, hogy ez legyen az utolsó hasonló globalista buzi vonulás szent nemzetünkben! E helyen kérek bocsánatot minden nemzetét és népét szerető honfitársamtól Jézus Krisztus egyháza nevében és helyett. Nagy az Úr egyházának a bűne, és ez a nyilvános Istentisztelet nem az arroganciánk szellemében, hanem inkább a bűnbánat és megtörtség lelkületében kívánatos. Bűnbánatunkat nem titkoljuk az ország vezetői előtt sem és senki előtt sem.
    https://drive.google.com/open?id=10jfyemoqguQFh6MM0s_dYYqn_H_veHq6

  5. T. nagy Lajos Úr!
    Ha a kérdés nekem szól,nem tudom,és hogy miért nekem teszi fel,azt sem!
    Ha figyelmesen olvassa a véleményemet, talán kiderül,hogy mit is akartam közölni.

    1. persze, hogy megértettem, a reakciómat, a felháborodásomat, a véleményemet valakihez (akkor még csak Ön írt hozzászóllást), ott ezért Magához címeztem. Nem mint ellentmondást, hanem ráadást

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük