KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Reiner Péter: Veszélyérzet

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kedves Barátaim, kedves Nemzettársaim!

Szinte sokkol bennünket, az országunkat idegeneknek tartósan bérbeadók megtervezett látszatfélelmeinek forgószínpada. A jelzálogba adott nemzeti tulajdonunk bűncselekménnyel felérő elkövetői, tetteik eltakarására arzenáljuk legrégebbi lerágott csontját vetik elénk a bűntetteik következményeinek egyre közeledő elkerülhetetlen felelősségre vonását érezve.

A fasiszta és náci jelképek rendszeres összekeverésével próbálják ősi nemzeti szimbólumainkat lejáratva, valós nemzeti történelmünket újra és újra tudatosan félreértve vagy nem ismerve, félelmet kelteni az erre hajlamos országlakókban. Kiállítás nyílt ma a Holokauszt Múzeumban, ahol a szervezők ismét fölgyűrték ingujjaikat, hogy aljas módon, tudatosan elhallgatott történelmünk visszaélőiként szent relikviánkat, ősi nemzeti jelképeinket megkíséreljék ismételten sárba taposni. Náci jelképeknek mutatták be Árpád-házi zászlóinkat a mit sem sejtő, múzeumukat látogató megijedésben, félelemkeltésben partnerként mutatkozó közönségüknek.

A rendezők érzik, hogy szívük szerint támogatott hatalom végnapjait éli és nem átallnak a politikai provokáció eszköztárához nyúlni, visszaélve sok félrevezetett ember bizalmával. Szoros összefüggést látok a kiállítás megrendezése időzítése, a hazánkat lejárató külföldi mocskos, minden alapot nélkülöző tudatos kampány beindítása és költségvetésük elfogadtatása következményeinek torkunkon történő erőszakos lenyomása között. A mit sem sejtő magyar társadalom,még nem is látja tisztán talán a legrövidebb időn belül elkerülhetetlenül bekövetkező tömeges elszegényedés, földönfutóvá válás valóságos nagyságát és következményeit. A tudatos figyelem elterelés széles eszköztára sem odázhatja el a hatalom teljes bukását és azon erők győzelmét, akik érdekeltek a legszélesebb körű ,majdani felelősségre vonásban, bebizonyítottság esetén a jól megérdemelt büntetésben és a lopott vagyonok visszavételében.

Figyelmeztetem a hivatásos félrevezetőket, hogy nagyon sokan vagyunk, akik végleg megelégeltük a folyamatos antiszemitázást, a fasisztázást, magyarságunk rendszeres mocskolását, mert halottaink emlékeinek bemocskolásának tartom a kiállítás megszervezését! Senki nem élhet vissza sokáig büntetlenül magyarságunk hagyományos türelmével . Valóban, jogos a veszélyérzet azokban, akik felelősek országunk, nemzetünk jelenlegi állapotáért, mert közeledik az igazság pillanata.

Ez is érdekelheti:  Antall József klasszikus mondásával élve: "Tetszettek volna forradalmat csinálni" - alternatívák

Nem győzöm akárhányszor leírni, hogy olyan országban szeretnék élni a jövőben és hitem szerint döntő többségünk vágyait is képviselem egyúttal, ahol minden elkövetett bűnt, a mindenkori törvények szerinti felelőségre vonás követi.

Felelős nemzeti kormány csak ennek következetes felvállalásával kerülhet megválasztásra.

Ezért üzenem végezetül, hogy a félelemkeltők veszélyérzetének jogosságához kétség sem férhet, mert közeledik az elkövetett bűnökkel történő szembenézés az elszámolás pillanata.

Budapest, 2009. november 27.

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó:

Dr. Halász József: Kiket sértett meg az árpádsávval szembeni gyűlöletkeltés?

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Reiner Péter: Veszélyérzet

  1. A minap beszélgettem egy öreg nénivel, és nagyon elgondolkodtatott, amit mondott:
    -Tudja, fiatalember, mi annak idején nem szerettük a Kádár-rendszert, de ezek megszerettették velünk. Sőt most már visszasírjuk, mert ennyi rosszat, ennyi gonoszságot, ilyen szegénységet még életemben nem éltem meg. Most meg náciznak minket, meg mindenféle bűnösnek akarnak láttatni, még külföldre is elmennek vele, de tudja, amikor azt hallom, hogy valakit fasisztáznak, meg ócsárolnak, akkor tudom, hogy az csak egy rendes ember lehet, mert attól félnek, a rendet nem szeretik. Azóta nincs rend, mióta ezek vannak. Úgyhogy, ha szidják a Jobbikot, én már csak azért is rájuk fogok szavazni, ha még megérem.

  2. Én, külföldön élve, csak azt nem értem, hogy a Reiner-félék és más pártszolgálatosok MIÉRT BESZÉLNEK A 15 MILLIÓ MAGYAR NEVÉBEN?
    Mert nehéz lenne azt állítani, hogy az összmagyarság egy emberként a Jobbik mögött állna, mint ahogy egyik párt mögött sem áll…

    1. Kedves József bár igaz amit írtál, és? Vannak dolgok szerintem amiben pártállásnélkül szinte mindenki egyetért. Reiner Péter pedig jót akar, baj?

  3. Erről, feco0220 beírása jutott eszembe. Nekem frappáns!
    feco0220, on november 27th, 2009 at 10:02 Said:
    A minap beszélgettem egy öreg nénivel, és nagyon elgondolkodtatott, amit mondott:
    -Tudja, fiatalember, mi annak idején nem szerettük a Kádár-rendszert, de ezek megszerettették velünk. Sőt most már visszasírjuk, mert ennyi rosszat, ennyi gonoszságot, ilyen szegénységet még életemben nem éltem meg. Most meg náciznak minket, meg mindenféle bűnösnek akarnak láttatni, még külföldre is elmennek vele, de tudja, amikor azt hallom, hogy valakit fasisztáznak, meg ócsárolnak, akkor tudom, hogy az csak egy rendes ember lehet, mert attól félnek, a rendet nem szeretik. Azóta nincs rend, mióta ezek vannak. Úgyhogy, ha szidják a Jobbikot, én már csak azért is rájuk fogok szavazni, ha még megérem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük