Reiner Péter nyílt leve Kiss Róberthez, az Új Magyar Gárda főkapitányához


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Tisztelt Új Magyar Gárda Mozgalom, Kedves Főkapitány Úr!

Engedd meg, hogy teljes egyetértésem és támogatásom fejezzem ki az Új Magyar Gárda Mozgalom hivatalos nyilatkozatával. A jelenlegi, velejéig rohadt hatalom, utolsó, kétségbeesett erőfeszítései sem rendítenek meg bennünket meggyőződésünkben, hogy az Igazságot ebben a ránk kényszerített és vállalt küzdelmünkben kizárólag mi és a velünk azonosuló, teljes szolidaritást vállaló valódi nemzetben gondolkodó és nemzetéért felelősséget érző, egyre növekedő számú emberek, nemzettársainkként képviseljük.

A Magyar Gárda 2007 augusztusában csatlakozott pártoló tagjaként, tökéletesen értve létrejöttének körülményeit és megértve, támogatva, működésének szükségességét a jövő nemzetépítésének egyik alapfeltételeként, kijelentem, hogy nincs jogi, erkölcsi alapja a számomra sem bizonyított, az alapító egyesület, sem a tőle független Gárda Mozgalom betiltásának.

Kijelentem, hogy soha nem volt aktuálisabb, mint jelenleg, a Gárda elleni minden szempontból bizonyítottan politikai koncepció jegyében fogant perben elmondott beavatkozóként történt beszédem, a Gárda pernyertessége érdekében.

Minden lehetőséget megragadok a Gárdát elítélő, jelenleg még regnáló politikai hatalom valódi szándékainak minél szélesebb körben történő bemutatására, az országunkat kiárusító, népünket nyomorba taszító, kezdetektől törvénytelen, csak egy nagyon szűk lakáj réteg érdekeit kiszolgáló, hatalmát diktatórikus eszközökkel erőszakosan fenntartó tevékenységére.

A hatalom által, mesterséges félelemkeltés, hiszterizált formában történő fenntartása, a tényleges bűnök üldözésére létrehozott rendőrségünk, aljas politikai célok érdekében, így a bűntelen Gárdánk elleni folyamatos bevetése, különböző népcsoportok, a nem erre a célra létrehozott titkosszolgálatok törvénytelen felhasználásával történő egymásra uszítása, egyértelműen bizonyítja, hogy kétségbeesetten igyekeznek ezek felhasználásával eltakarni országunk kirablását, kiárusítását, nemzedékek küzdelmével, tehetségével létrehozott értékeinek, vagyonának elkótyavetyélését.

Kijelentem, hogy az előbbi, bizonyított tényekből következően, a jelenlegi, minden ízében alkalmatlan, a hatalom érdekeit kiszolgáló alkotmány szerint is törvénytelen, az a jelenlegi hatalom burkolt tevékenysége, hogy idegen hatalom magántulajdonát képező, tömegeket rendszeresen megfélemlítő, felfegyverzett magánhadseregként működtetett őrző védő káeftékre bízza a közhatalom rendőrségre ruházott feladatait, politikai célokra történő rendelés miatti, azok ellátására egyre inkább képtelen, tehetetlen rendőrségünk helyettesítésére.

Kijelentem, hogy nem létezhet megtorlatlan politikai vagy gazdasági, más szóval, köztörvényes bűn és csak olyan nemzeti kormány támogatható a közeljövőben, amely visszakérdezhetően vállalja majd a jelenlegi és a múltban elkövetett bűnösök törvény elé állítását és bizonyítottság esetén elítélését, teljes vagyonuk elkobzását.

Végül kijelentem, hogy teljes energiámat arra fordítom, hogy a hazai és külföldi írott és elektronikus média segítségével, -mert közszolgálatiságuknál fogva erre lettek létrehozva- bemutassam azokat a folyamatos hazugságokat, melyeket egy szűk réteg kiszámítottan, aljasul terjeszt gárdánkról, hazánkról, nemzetünkről, a gyűlölet jegyében, további hatalmának fenntartása érdekében.

A félelemkeltés a jelenlegi hatalom egyetlen jól bevált eszköze, ezért tilos félni és mi nem félünk.

Az Igazságot tehát a nemzetünk érdekében létrehozott és tevékenykedő Új Magyar Gárda Mozgalom képviseli, szervezetként alapszabályzatában lefektetett módon működő és erre fölesküdött tagjainak egymást tisztelő, szerető és segítő összességében.

Adjon az Isten végre Szebb Jövőt drága Hazánknak, Nemzetünknek!

Reiner Péter

Az Új Magyar Gárda Mozgalom pártoló tagja

Budapest 2009. december. 19.

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A betlehemi csillag! – Krisztus születése és a karácsony ünnepe
Az ország háza, a mi házunk! – Miért űzték ki belőle a karácsonyt?
Ki kell tiltani a tótokat az EU-ból – A Trianon Társaság Békéscsabai Szervezetének tiltakozása
Close