KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Reiner Péter: Jubileumi megemlékezés a Kormányzó birtokán

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

November 16-án lesz 90 éve, hogy a Kormányzó csapatai élén bevonult a bűnös városba Budapestre. Sokadszorra gyűltünk egybe a kegyeleti helyen a település polgármestere és önkormányzata szervezésében, megemlékezni arról az államférfiról, aki Magyarország kormányzójaként, a világháború pusztítása, a vérzivataros vörös terror és a nemzetünket végletesen megalázó Trianon után talpra állította hazánkat és Európa egyik legjelentősebb gazdasági és politikai hatalmává emelt bennünket alig több, mint tizenöt év alatt.

Nem tisztem részletesen beszámolni a felemelő megemlékezésekről, ezt meg teszik rövidesen az avatott krónikások. Egy dolgot viszont mindenképpen ki kell emelnem személyes benyomásaimból. Az a Magyar Gárda tette felejthetetlenné valamennyi résztvevő számára a megemlékezést, amely a jelenlegi hatalom legádázabb gyűlöletének célpontja napjainkban is. Az a hatalom, mely soha nem bizonyított vádakkal fogta hamis koncepcióval perbe leendő nemzeti alapintézményünket, és sikerült olyan bírákat találnia, akik hajlandók voltak eleget tenni a politikai megrendelők akaratának.

A közel hatszáz gárdista, szinte az ország minden megyéjét képviselte jelenlétével fejet hajtva a Kormányzó történelmi nagysága előtt. Büszke vagyok a Budapesti Gárdára pártoló tagjaként, mert közöttük utazva sokadszorra bizonyosodtam meg arról, hogy felkészültségük, hazaszeretetük, egymás iránt érzett szolidaritásuk és nem utolsó sorban fegyelmezettségük társaikkal, az Új Magyar Gárda Mozgalom egész testületével, ők valóban a nemzet jövőjének garanciái.

A megemlékezők beszédei szinte egységesen utaltak a kormányzó életművének napjainkban is ható, soha nem felejthető tanulságaira, mert a haza egyesítése folyamatában most is, a jövőben is kikerülhetetlen tanulságait nemzedékünknek kötelező beépíteni, hazánk visszavétele után, megkezdendő nemzet építésünkbe.

A csodálatos ajándékként ránk köszöntött szép idő és a sokszáz Gárda pártoló és kormányzó emlékét ápoló szimbolikus főhajtása mellett a kegyelet koszorúi lepték el a kormányzó és családja mauzóleumát. A képek, melyeket készítettem, és hamarosan felteszek a Gárda levelező listájára, maguk helyett beszélnek és visszaadják a nap emlékét azok számára is, akik most máshol emlékeztek.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Adjon az Isten Szebb Jövőt Hazámnak, Nemzetemnek!

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Reiner Péter: Jubileumi megemlékezés a Kormányzó birtokán

  1. Hát Horthy Miklós aztán tényleg jól talpra állította Magyarországot… Nyomor, úri Magyarország, zsidók deportálása, csendőrpofonok, háború…
    Nem a „nagy magyar hazafi” vitte vágóhídra Szovjetúnióban a katonafiúk százezreit? Teleki gróf megállapítása szerint nem ő lett hullarabló Jugoszlávia megtámadásával?
    Ha majd ez az „új erő” egyszer hatalomra jut és Reiner Pétert is koncentrációs táborba zárják, akkor majd elgondolkozhat a magyar történelem furcsa figuráin.

  2. Varga! Ön primitív kommunista! Elkelne Önnek is néhány csendőrpofon! Teleki egyébként gyilosság áldozata lett, levelei pedig otromba hamisítványok…

  3. Varga „Úr”!Ön vagy nagyon alulinformált,vagy csak egyszerűen primitiven provokátor.Ha én véleményt akarok nyilvánitani valamiről,akkor először utána olvasok,vagy még élő,az akkori kort megélt emberekkel megbeszélem,és csak azután vonom le a következtetést. Ajánlom ezt a módszert Önnek is!
    Kedves Péter! Köszönöm,hogy hirt adtál az eseményekről.Én is ott voltam,és FELEMELŐ ÉRZÉS VOLT!!!Újra büszke Magyarnak érezhettem magam.
    És mégvalami!!!: Kenderesen példamutatóan őrzik a Kormányzó Úr emlékét,és csodálatosan rendbentartják a családi kriptát.Köszönöm Minden Gárdistának,és Minden jelenlévő Honfitársamanak ,hogy maradandó élménnyel térhettem vissza Budapestre .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük