KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Reiner Péter: Időleges búcsúztató-utilapú Szaniszló Ferencnek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

szaniszló02

Kedves Ferenc!

Mit is írhatnék akkor vigasztalásul, amikor valaki elveszti munkáját, lételemét és hazaszolgálati lehetőségét és nem tudok neki segítséget nyújtani, mert természetesen hozzám is eljutott a hír: valakik valahol megelégelték szigorú tényfeltáró tevékenységed és igazságra törekvésed.

Hosszú évek óta műsorod volt az emlékezet, a remény és lehetséges jövő ígérete. Most ezt a lehetőséget is elvették Tőled és tőlünk. Ha lenne médiám bizony vezető munkatárs lennél és bimbózó tisztességes újságíró növendékek seregének nevelését is Rád bíznám.

Nem akarom érteni kenyéradóidat, miért a sikertelenségre törekednek, mert műsorod volt az egyetlen, amiért érdemes volt arra a csatornára kattintani, ahol hétről hétre szigorú konok következetességgel tágítottad tudatosan egyre szűkített horizontunkat.

A minden mérték szerint jogosan történt részedre adott kitüntetés
visszakövetelésekor már tudható volt, hogy a mindig láthatatlan kezek megfordították az alkalmaztatásod homokóráját és csak az volt a kérdés, még meddig viselik el igazságosztó nemzetmentésed.

Nagyon sokunknak, a jelenlegi és közelmúlt hatalmainak elviselhetetlenül sokaságának fogsz hiányozni, de reményeink szerint csak ideig -óráig!

Csak akad olyan valóban nemzeti média, aki hív majd és vár, hogy programod a Világ-panoráma újra képernyőre kerülhessen majd egyre növekvő benned és egyedül a magad fajtájában bízók reményeként. A csatornát, ami részedre eddig kenyeret és lehetőséget, nekünk pedig műsoroddal hitet és reményt sugárzott örökre törlöm a sajnos egyre csökkenő számú úgynevezett nézhető nemzeti hírforrások közül.

Reiner Péter
Reiner Péter

Együttérzéssel és barátsággal:

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Fico: Szlovákia ellenezni fogja Ukrajna NATO-csatlakozását

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

27 thoughts on “Reiner Péter: Időleges búcsúztató-utilapú Szaniszló Ferencnek

  1. Ez már tudatos pusztítás. A kiváló Chrudinák Alajos mellett kiváló munkatársak is „lapátra” kerültek. Ez nem lehet véletlen, mint ahogy az sem, hogy rövidesen újra láthatjuk a képernyőn, mert az igazi tehetségeket nem lehet elnyomni. Még több sikert Feri és fel a fejjel!

  2. A sok háttérhatalmozás lehetett a fő ok. Hogyan is tervezhetne a háttérhatalom a világban, ha folyamatosan ráirányítja valaki a figyelmet?

  3. Ez nem „már” tudatos pusztítás, ez évtizedek óta tartó tudatos pusztítás. Lassan, eleinte észrevétlenül, most már durván lenyomva a torkunkon. Bízom benne, hogy Szaniszló urat személyiségéhez, elveihez méltó helyen fogják alkalmazni!
    TV nélkül meg lehet lenni. A netről hiteles információkhoz jut az ember.
    7. éve TV nélkül élünk. Prímán. Ha egyre többen követnék a példánkat…

  4. Nekünk MÁTYÁS KIRÁLY kell, hogy véget vessen a csúfos
    szétverésnek. Nagyon hiszem, hogy már közel van !

    1. Úgy tudom ő hagyta a koronát a Habsburgokra. Javítson ki ha tévedek.

      1. Tisztelt László Endrédi ! Én a wikipédiát egy kicsit komolytalannak tartom ezen dolgokban. Amire én hivatkozok ahhoz odatette az írója a nevét, ettől persze még nem kötelező hogy igaz legyen. Az „Egyeduralom kiépítése” című részben található amire gondolok.

      2. Köszönöm a hivatkozást, elolvastam, az én tudásom szerény szintjén korrektnek tünik; fel is iratkoztam az oldalon hírlevélre.
        Ellentmondást nem látok, nem tekintem Mátyást a Habsburgok szálláscsinálójának.

  5. Megdöbbenéssel értesültünk, erről az újabb gazságról. Ki volt az akinek a pihent agyában született meg ez a döntés. Lehet, hogy az ECHO parancsban kapta ezt talán Balog elvtárstól ? Szaporodnak az aljas elhatározások. Lehet, hogy a kormány félelmében hoz ilyen döntéseket. 87 évem alatt számtalan rosszat éltem át, igazságtalaságokat.
    Reméljük, hogy van még hírcsatorna, amelyik folytathatja Világpanorámát.!!!

  6. Igen, ez a kormány félelme, és az ok, hogy a társadalomban is félelmet kelt. Pedig Orbánnak a létező legrosszabb választása, hogy balogpáter a bizalmasa. Nem lenne szabad egy ilyen beállítottságú személyre (nem embert írtam) alapozni az országot, végre igazságosan és biztonságosan vezetni. Hiba, hatalmas hiba, és remélem hamarosan megtaláljuk a nekünk már kijáró tisztességes vezetőt, aki elsöpri ezt a bandát. Bukjanak már!

    1. …és akkor jöjjenek a magukat baloldalinak hazudó zsidók?
      Magyarországot magyar származású embereknek kell vezetni és a haza fényre derül.
      H.B.
      …a magyar nemzetnek a magyar alkotmánytól való megfosztására törekvés genocidiális cselekedet. Ma ez a folyamat zajlik”

  7. Nagyon sajnálom , hogy Feri is erre a sorsra jutott. Mondhatnám : benne volt már a levegőben. Jó néhányan végigjártuk ezt az utat. Az ő esete annyiban feltűnő, hogy sokan látták, hallgatták. Mondhatnám Lakatos Palit is. Talán — nézettség ( hallgatottság ) — tekintetében az ő munkája volt ilyen nyilvános. Ő is elesett ebben a nyilvánosságért vívott csatában. Kit érdekelt ? De hát még hányan voltunk ilyenek !
    Mint tapasztalható :Lassan egységesednek a vélemények.Már csak a közös induló éneklés hiányzik : Egy a jelszónk a Béke.Tőr előre ifjú seregünk… Mit is mondhatnák vigasztalásul?
    Nyugalmat és türelmet kívánok Ferinek . Nagyon nehéz lesz, de nem kibírhatatlan. Alkotó ember nehezen viseli a tétlenséget ez szent igaz. Csakhogy mi, így együtt, ezen a listán semmit se tehetünk.
    Ezt az állapotot eredményezi a kétharmad ! Talán lassan felébred a társadalom… Gyakorlatilag nincs ellenzékünk ! Szomorú leírni , de ezek a száraz tények. Kapom a különböző leveleket, különböző civil szervezetektől az elképesztő közállapotok elleni tiltakozásra. Nekik is csak ezt mondhatom: Íme értelmünk eredménye. A termés beérett. Itt a bizonyítvány. Lehet sopánkodni… Amikor minderre felhívták a figyelmet, a jó magyar középosztály elhitte azt, hogy aki gondolkodik az szélsőséges.Lehet béke mentet szervezni…

    1. „Ezt az állapotot eredményezi a kétharmad ! Talán lassan felébred a társadalom… Gyakorlatilag nincs ellenzékünk ! ”
      Ez így van Barkuti úr,de az ellenzék önmagát számolta fel a gátlástalan lopásaival – ez a kormány sokkal okosabban lop.
      H.B.

  8. Nem akarom megbántani az előttem szólókat, de nem az a megdöbbentő hogy megváltak a Szaniszló úrtól, hanem az hogy ilyen sokáig hagytak a színen egy őszinte szókimondó embert. Megint csak nem akarok senkit sem megbántani, de ennek oka az, hogy nem idézett elő a tartalmi súlyával egyenértékű motivációt a társadalomban. Mondhatnám, hogy a konzekvencia nem Szaniszló úrról, és nem is Orbán Viktorról szól, hanem arról a bizonyos harmadik tényezőről.

  9. Lám, ilyen a pol’korrekt „nemzeti” oldal! Csak a nemzet nem lehet része.

  10. Remélem még hallani fogjuk a szavát más helyen, mert szükség van rá!

  11. Eddig csak akkor néztem az Echot amikor a Szaniszló úr műsora volt !!!
    Echo törölve nálam !!!

  12. „Európának bealkonyul,attól a Nap még ragyogni fog”
    Tökéletesen igaza van!
    Elkopnak a milliárdok,az évek,az élet,s ami mögötte volt. Az Ember is(?).
    Ki, mit hagy maga mögött,mert minden itt marad. Tettet,vagy gaz tettet? Hányan,és hány évszázada hogy emberek(?) életüket a másik megnyomorítására pazarolják, eszmékért, ami mögött mindig a még több szerzés áll. Háborúk, forradalmak, kiontott,drága vér! Feleslegesen,potyára,mert mindig azok szítottak ellenségeskedést, akik ebből, és ilyen áron is,de hasznot reméltek. Egymás ellen uszítva embereket,Nemzeteket, míg ők páholyból nézték a kifejletet. A „műsor ma is megy tovább. De már nem leplezve, deklivel a fejen, parádézva hirdetik kiválasztott kiváltságosok magasabb rendű eszméjét(?). A pusztítást! A mindenkiből rabszolgát gyártani,lealázni minden emberi értéket, Nemzetet,életet. Szemérmetlenül, szégyentelenül parádéznak, irritálva a Tisztességes Embert,és annak Igazságérzetét. Felesleges neveket mondani, mert az egész politikai slepp bűzlik ettől a fertőtől. Akik tehetnének valamit tehetősségük révén, inkább csendben meghúzzák magukat, szorongatva ebül szerzett vagyonkájukat,nehogy elvegyék tőlük. S ha netán dönteni kell,a vagyon, vagy az Igazság, inkább a vagyon maradjon. Az Igazságnak (Szaniszló Úrnak)mennie kell. (?) De aki elmegy egy gaztett mellett, maga is cinkossá lesz!
    Éljen a győzelem!

  13. Sajnos még mindíg igaz a mondás „mondj igazat és betörik a fejed,de reméljük egyszer majd az igazaknak lesz terük és nem a talpnyalóknak!😎 Sok erőt és kitartást kedves Ferenc és remelni tudjuk sokad magammal lesz még feltámadás és egész Magyarország üdv egy állandó nézője Róbert!😎

    1. „mondj igazat és betörik a fejed”
      Sajnos ma ez a helyzet,de remélem,hogy hamarosan a hazugok feje fog betörni,csak ahhoz ki kell ebrudalni a zsidókat a vezetésből.
      Hozzájuk képest Münchausen báró csak kezdő amatőr.
      H.B.
      „Azt látom, hogy mindig olyanok teszik tönkre hazugsággal mások életét, akiknek sajátját az igazság forgatná fel.”

  14. „hanem arról a bizonyos harmadik tényezőről.
    Akik szavazatukkal támogatják az ország kiárusítását,kifosztását, lezüllesztését, idegeneknek átjátszva földet,országot,embert. A 2/3-nak becézgetett júdások hadát! Akik képesek érveket hozni hazaárulásuk mentségére !! Cinkosságot vállalva a gaztettekkel!! Világossá téve,hogy nekik a Haza semmit nem jelent. Némi(?) többlet falatért,beosztásért,nyugdíjért(?) beáldozva az utánuk jövők életlehetőségét. Csak most,csak nekik, mindent, és amit csak lehet.
    Ez az eljövendő, elkorcsosult nemzedék!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük