KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Reiner Péter: A Nemzet érdeke és hordalékai

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A minap egy ismert vezető, tehetséges publicista szólalt meg egy olyan, korábban általam is kedvelt napilap, a Magyar Hírlap hasábjain, amelyet egy bő évvel ezelőtt zuhogó hóviharban,  fagyos szélben sok ezren védtünk a mocskos mancsát a lap felé nyújtogató bolsevik hatalom támadása miatt.

Ez a lap melletti kiállás, ott és akkor hiteles volt, mert az újság és mellette az Echo TV – többségünk felfogása szerint – addig hitelesen fogalmazta meg és védte a Nemzet érdekét. Ez úgy tűnik, már hosszabb ideje, tudatosan devalválódott konvertálható pártérdekek képviseletére. Akkor jómagam is hitelesen és jó szívvel álltam az ismert publicista, Bayer Zsolt mellé nagyon komoly ügyben, amikor az igazságosság és a szabad véleménynyilvánítás jegyében megnyilvánult publicistát aljas és tudatosan kiszámított módon, megalapozatlan sorozatos támadások érték antiszemitizmussal megvádolva személyét. Mielőtt még látnám Kövér László nagybajúszú elvtárs, fenyegetően emelkedő mutatóujját, hogy idemutogatna a radikálisnak nevezett valódi nemzetben gondolkodók térfelére, – talán, sajnos  nem teljesen alaptalanul -, gyorsan emlékeztetem az alapképletnek számító örök igazságra, hogy a politikában sem legitimálja az egyik fél joggal bírálható esetleges alkalmatlansága a saját oldal aljasságáról, elvetemültségéről, bűneiről történő tudatos amnézia, a nemzeti érdeknek beállított bizonyítható pártérdeket. Ennek a meggyőződésemnek a tudatában akkor sem vagyok hajlandó a továbbiakban hallgatni, ha legnagyobb sajnálatomra néhány, még homályosan látó barátom, ismerősöm haragját esetleg magamra veszem.

Már közel két éve folyamatosan a bolsevik hatalomgyakorlást bemutatva írásaimban, nem érhet a megosztás álságos vádja, az összefogás „szándékos akadályozása”, amellyel régi-új eszközként szíveskedik, mint egy nyaktiló minősítgetni a kizárólagos igazságosság birtokosaként a Fidesz nevű pártszövetség a velük egyet nem értőket. Eközben fegyvere célkeresztjébe, már számára nem igazán a komoly ellenfélnek számító vörösök és főként a Jobbik tevékenysége következtében remélhetően végleg padlót fogó, szó szerint hazaáruló SZDSZ, hanem a nemzetben gondolkodó radikálisok és a Gárda került.

Egészen biztos, hogy számos jogos és megalapozott kritika érheti a Jobbikot. A bizonyítottan bűntelen mozgalom és az általa létrehozott szintén bűntelen Magyar Gárda eleddig példátlan sikeres megszervezése és működtetése mellett, a választók által  megtámogatott EP választás sikere után olyan, többségében eddig jól megoldott feladatokra kényszerítette a radikális pártot, amelyekben a rendelkezésére álló szűkös időkeretek miatt, elkerülhetetlen volt az alkalmasnak látszó, de alkalmatlannak bizonyuló emberek helyzetbe hozatala is.

A nemzeti radikálisok Fidesz által kritizált hibái esetenként ugyan jogosak, de nagyságrendükben és hatásukban nem vethetőek össze azokkal a Fidesz által politikailag erős befolyás alatt álló két televíziós csatornával (FIDESZ-I. FIDESZ-II.) és a két napilappal, amelyek amnéziás módon nézőiknek és olvasóiknak politikai akaratukat sulykoló tevékenységük következtében elhallhatják a pártszövetség úgynevezett kényes ügyeit. Ezen tevékenységükkel rákényszerítik a nemzeti radikális erőket, hogy széles összefogással és a kisemberek tömegeinek anyagi támogatásával kiépítsék saját médiarendszerüket, hogy politikai szándékukat sikeresen tudják végre bemutatni.

A demagógia pedig virágzik a „Jobbik baloldali érdekektől támogatott” úgynevezett fizetett tevékenységéről, melyre nagy meglepetésemre nagyra becsült, gondolkodó személyiségek is felülnek, szerencsére egyre csökkenő számban.

Most nem mennék bele azokba a részletekbe, melyeket általam is tisztelt avatottabb és nálam nagyságrenddel értőbb publicisták az utóbbi napokban Bayer Zsolt úrnak válaszoltak a nemzeti oldalról. Egy dologra viszont emlékeztetem olvasóimat. A legutóbbi napokban személyemnek címzett minősíthetetlen támadások értek vezető fideszes politikusok részéről, visszaélve évtizedes, megalapozott, határon kívül élő nemzetrészeinkkel, testvéreinkkel kiépített, hiteles kapcsolataimmal. Nevezetesen a nemzeti érzékenységére oly látszólag megalapozottan büszke „ellenzéki párt” – tudatosan teszem idézőjelbe, ezzel is minősítve tevékenysége színvonalát és eredménytelenségét -, milyen módon hagyta magára a Magyar Gárda Egyesületet és mozgalmat, teljesen kiszolgáltatva a bolsevik hatalom, bizonyítottan elvárásoknak megfelelni igyekvő közvádlói, az ügyészség, a társutasként felfogható cigányság és zsidóság nevében fellépő „pénzfüggő érdekvédők” részére, akik a félelemkeltés álságos kettős mércéjével tudatosan visszaélnek.

A  Fidesz némán tűrte a bűntelenek kínpadra vonását, és megalapozatlan elitélését, cinkosan összekacsintva a megfelelni igyekvő bírákkal és a korábban már megemlített cinkos szervezetekkel. Egy szava sem volt a példátlan atrocitásként felfogható Erzsébet téri, tavaly július 4-i rendőrségi zsoldos zavargásokra, a „ki tudja, még mire lehet ez jó nekünk” párt elvéből kiindulva.

Nagyon is tudták, már akkor is tudták, amikor a hivatásos félreértőként is aposztrofálható Bayer Zsolt cikkében emlegetett Morvai Krisztina „helyzetbehozatalával” visszaélve emlegetik fel 2006. decemberi, brüsszeli meghívását, aminek jómagam hiteles szemlélője és átélője voltam. Krisztina egyértelmű jóhiszeműsége ezerszeresen bizonyított. Meghívásakor joggal hihette, hogy kizárólagosan az igazságosság és a történtek bemutatásának jegyében került sor meghívására, de egyben valamennyiünkére. Mi szintén meghívottként igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint bemutatni ott Brüsszelben azt, hogyan tiporta megtervezett módon az unió egyik tagállama ezernyi rohadt bércsizmájával szent nemzeti szimbólumainkat és az állítólagos demokráciát.

Már akkor feltűnt, hogyan „felejtette ki” küldöttségünk egyik tagját az a Fidesz közeli média az eseményről történt beszámolójából. Ennek a személynek egyetlen bűne az volt, hogy az elszenvedett megaláztatása mellett tagja volt a Jobbiknak, bár a verést kiosztó viperák okozta sérülések és lelki fájdalmak nem pártfüggőek.

Egy korábbi cikkemben már feltettem a kérdést, amit most  Bayer Zsoltnak címzek, aki még adósom egy korsó sörrel is, amit akkor ígért meg, amikor valódi, őszinte hittel és lelkesedéssel tudtam kiállni mellette az Echo TV-ben az őt ért antiszemita vádak ellenében. A kérdés így szól: mi a véleménye a párttársai, Surjánék és Szájerék által szervezett Brüsszeli Néppárti meghallgatása utáni logikusan következő „follow up”, elmaradásáról? Csak nem beszóltak valakik, hogy elég, ne tovább, ennyi volt fiúk?!

Miért kényszerülök beadványra a Gárda Mozgalom érdekében, felesküdött pártoló tagként a Strasbourgi  székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságára de ugyanúgy Gaudi Nagy Tamás is  az általa vezetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat nevében? Maga  a Szolgálat létezése és sajnálatosan ezerszeresen indokolt működtetésének ténye is érdekes tükröt tart Bayer Zsolt, korábban hitelesnek látszó publicista elé.

Kérdésem: Kedves Zsolt, minden nap nyugodt szívvel borotválkozol és nem vágod meg magad?

A tét növekszik, választók vigyázzatok, hova is kerül az a bizonyos két iksz, kire bízzátok majd drága Hazánkat, Nemzetünket!

Adjon az Isten Szebb Jövőt!

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Reiner Péter: A Nemzet érdeke és hordalékai

  1. Nincs semmi meglepő abban ahogy a fidesz kampányol! Az lenne a furcsa ha másképen csinálná, hiszen feltehetőleg részese az alkunak mely szerint ” nem bántjuk egymást ugye fiuk”. Ha a jobbik közel kerülhet a döntésekhez, még az „igen tehetséges” böszme haver is sittre kerülhetne!
    A „Jobbik”-nak azonban lenne tennivalója „bolháit” teljesen ki kellene takaritania, nem lenne szabad „elfogadni a nyilvánvalóan Izraeli irányítású sajátosan és célirányosan mocskolódó „Kuruc”-ok „segítségét”! A Kurucinfó hátterében meg-meg csiilan sok lejáródott szélsőbalos vagy külföldi libreálisokhoz csapódott hazaáruló- véleményem szerint, akik közremüködtek általuk „veszélyesnek ” látott személyiség lejáratásában „kiiktatásában.
    A” Jobbiknak az ilyen estek kivizsgálását kellene kitűzni és az ártatlanul mocskoltakat tisztázni kellene – megbélyegezni a hivatásos mocskolódókat. Ez növelné a hitelét a pártnak! Az embereknek elegük van az igazságtalan mocskolódásból, de várják az igazságot minden területen. Az alaptalan mocskolódás a judeó kommunista és cionista ügynökök „begyakorlott” műfaja!
    A fideszes és az mszpés maffiák összefognak mostanság! Véleményem szerint ennek az eredménye Biharban a szentpéterszegi öregtemető halottakkal együtt való eladása volt lovarda céljára.
    Nem történt semmi a hatóságok hallgatnak a bejelentés ellenére, sőt az „érdekeltek” kft-vé alakutak, és sok milliót igényeltek a LEDER- csoporttól.
    Az ilyen „kis” botrányok jelzik, hogy nincs külömbség a két párt között.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük