KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Reggeli agymenés: Gyurcsány több Mártha Imrét szeretne

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Gyurcsány szemkilövető Ferenc nevű, egykori miniszterelnök ma reggeli, közösségi oldalán megjelent agymenésében Mártha Imréről, a a BKM Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatójáról ömleng. Arról az emberről, aki home office-ban nyomja a nyarat, lenge öltözetű hölgy(ek) társaságában, szuperluxus körülmények között. 

Rögtön azzal indít, hogy „Mártha Imre kitűnő ember”. Majd kiderül állításából, hogy az egyébként Gyurcsány-fiókának emlegetett, és az egyszerű melósokat sorra lapátra tevő milliárdost nem ismeri a DK vezére – legalábbis ezt állítja. Ugyan figyelte azt, hogy az elmúlt években mit csinált és meg is állapította róla, hogy egy „tisztességes, felkészült, okos ember. Hazafi.” (Ha nem ismerte, miért figyelte?) Azt is megállapítja róla, hogy nagyon gazdag ember, akiből több ilyet szeretne.

Mi meg ne feledjük el, Gyurcsány mondta: „Hazudtunk reggel, délben, meg este”. És ezek akarják átvenni 2022-ben az országot.

Isten mentse meg tőlük Hazánkat és Nemzetünket!

Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Karácsony megint magyarázkodhat: Milliárdosként él a fővárosi közműcégek csúcsvezetője

Kétmilliárdos villa, százmilliós luxusautó, így él Karácsony embere, közben egymás után rugdossák ki a melósokat az általa vezetett cégtől

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük