KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Reagálás Kovács László sajtótájékoztatójára

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Budapest, 2011. július 28., csütörtök (OS)

Azok próbálnak tükröt állítani a kormány elé, akik a leginkább felelősek azért, hogy az összetört. Magyarország 2002 és 2010 között elvesztette nemzetközi hitelét, kiszolgáltatottá vált és a szocialisták a kormányváltást követően sem adták fel az ország hírnevének rombolását: a belügyeket (médiatörvény, Alaptörvény) nemzetközi színtérre kijátszva támadták saját országukat, semmiféle tiszteletet nem mutatva a magyar emberek felé.

    Az új magyar alkotmány tökéletesen illeszkedik az európai normákhoz, és  egy a demokrácián, a jog uralmán, és az alapvető jogok védelmén alapuló alkotmányos rendet hoz létre  az Európa Tanács Velencei Bizottsága szerint. A magyar  médiatörvény -t az Európai Bizottság tüzetesen megvizsgálta, majd néhány apró kiegészítés után megállapította, hogy az európai jog- és normarendszerrel összhangban áll… Az új magyar egyházi törvény – a magyar alkotmánnyal párhuzamosan – elismeri az egyén teljes és elidegeníthetetlen jogát a vallása megválasztására és hite szerinti gyakorlására, mind egyénileg, mind kollektíven. Az állam ugyanakkor elismer 14 egyházat, amelyek szerteágazó és társadalmilag jelentős oktatási és humanitárius tevékenységük miatt megkülönböztetett állami támogatásban részesülhetnek. A  vallásszabadság atmoszféráját  a legkevésbé sem érinti az egyházi szervezetekről szóló törvény, hiszen a vallásszabadság olyan alapvető emberi jog, amelyet a legmagasabb fokon élvez védettséget: az alkotmányban. Továbbra sem értünk egyet Thomas Melia helyettes államtitkár következtetéseivel, amelyeket felületes információk és rosszindulatú torzítások eredményének tekintünk.

Fidesz-frakció sajtóosztálya

Kiadó: FIDESZ frakció

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Ukrajnában már lőnek a "toborzók" az ellenálló mozgósítottakra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “Reagálás Kovács László sajtótájékoztatójára

  1. Egyetlen okot is mondjon bárki hogy ez a sima bőrű miért nincs még felakasztva!

  2. Aki a demokráciát védi – cégéres gazember.
    A központosított hatalmak soha nem a demokrácia jegyében működnek.
    Ha az alaptörvény megfelel Európának, akkor nekünk biztosan rossz.

  3. A Fidesz azzal,hogy reagál egy ilyen senki,mint ez a Kovács mondókájára,maga emeli fel magához ezt a senkiházi csőröst.Kovács nem tényező a magyar politikában,de a Fidesz azzá teszi,meg az MSZP-t is,mert amúgy jól meg vannak ők egymással a színfalak között,fel vannak osztva a vadászterületek.Csak nehogy belelásson a lapokba a Jobbik,épp úgy ahogy a Miép is útban volt amikor a parlamentben volt,ezért örült a pokornyi a Miép kiesésének.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük