KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Rákos daganat a nemzet testében! – hazaárulók (NIF kommentárral)

Avagy: EU fenyegetés, azaz EP – meghallgatás – vita a magyar helyzetről, jogalkotásról.

Az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának kezdeményezésére közmeghallgatást tartott csütörtökön Brüsszelben az EP szabadságjogi szakbizottsága a magyarországi helyzetről, az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatáról, arról, hogy az új alkotmány és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények mennyiben felelnek meg az európai demokratikus értékeknek.

    A rendezvényen részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki szerint a fórumon sikerült megerősíteni, hogy a kormány érdekelt az uniós intézményekkel való együttműködésben.

    Úgy vélte, a mostani vita „alapvetően pártpolitikai vonalak mentén tört szét”, ahogyan az a januári plenáris EP-ülésen is tapasztalható volt. Azt mondta, „nem olyan nagy tragédia”, ha az EP következő heti plenáris ülésén határozatot fogadnak el Magyarországról, „ettől még nem kell szívinfarktust kapni”…

    A közmeghallgatáson a többször visszatérően megemlített médiatörvénnyel kapcsolatban Navracsics közölte: a készülő módosítási tervezetet, amint az elkészül, el fogják küldeni az Európa Tanácsnak, és a parlamenti eljárással megvárják majd a strasbourgi székhelyű testület véleményét.

    Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke hangsúlyozta: ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is. A biztos a rendezvény előtt megbeszélést folytatott Navracsics Tiborral, és súlyos aggodalmának adott hangot a magyarországi helyzet miatt. Felszólította a magyar kormányt: kérjen átfogó véleményt az Európa Tanácstól arról, hogy a magyar médiaszabályok gyakorlati alkalmazása mennyiben felel meg az alapvető értékeknek, majd fogadja meg az Európa Tanács ajánlásait.

    A meghallgatáson a kormányfő helyettes erre ígéretet is tett, de hozzátette: persze csak akkor, ha az ajánlások – amint azt feltételezi – nem ellentétesek a magyar jogrendszerrel és alkotmányossággal.

Ez is érdekelheti:  Ukrajnában beindult a vagdalkozás: Zelenszkijt diktátornak, az ellenzéket putyinpártinak nevezték

    Kroes és Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója kitért arra is, hogy a végrehajtó testület aggályai szélesebbek a múlt hónapban indított kötelezettségszegési eljárásokban szereplő problémáknál, a demokrácia általános „állapotára” és a politikai struktúrára is vonatkoznak.

    Le Bail megismételte a bizottság igazságügyi és adatvédelmi téren korábban ismertetett kifogásait. Jelezte, hogy a testület fenntartja a szakmai kapcsolatot a magyar hatóságokkal, és próbál segíteni a problémák megoldásában. Nem fog ugyanakkor vonakodni attól sem, hogy ha szükségesnek látja, további lépéseket tegyen. (*)

    Navracsics kiállt az új alkotmány és a tavaly hozott sarkalatos törvények szükségessége mellett, és hangoztatta, hogy Magyarországon a demokrácia szabályainak megfelelően működik „a fékek és ellensúlyok rendszere” is. Ami az Európai Bizottság által kifogásolt magyar jogszabályokat illeti, egyebek közt elmondta: az adatvédelmi hatóság függetlenségének növelése érdekében már elkészült a módosító normaszöveg tervezete, a bírák nyugdíjazása ügyében pedig kompromisszumos javaslattal él a magyar fél.

    A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője február 16-17-én tesz látogatást Magyarországon, az ET égisze alatt működő Velencei Bizottság pedig nyolc magyar sarkalatos törvényről készít jogi szakvéleményt az elkövetkező hónapokban – mondta a meghallgatáson Andrew Cutting, az ET brüsszeli EU-összekötő irodájának munkatársa.

    Morten Kjaerum, az Alapvető Jogok Európai Ügynökségének igazgatója úgy vélekedett, a jogállamiság követelménye mintegy kiemelkedik a többi uniós alapérték közül, és mindegyiket át kell, hogy hassa. Ezzel összefüggésben figyelmeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét – azon belül például a bíróságok szervezeti kérdéseit, a bírák kinevezési rendjét – különös figyelemmel kell megvizsgálni.

    Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője emlékeztetett: ő már 2010 nyara – a magyar médiatörvény tervezetének parlamenti benyújtása óta – „lengeti a piros zászlót”, igyekszik figyelmeztető jelzéseket adni Magyarországgal kapcsolatban. Mostani hozzászólásában szorgalmazta, hogy a magyar kormány a médiatörvény megváltoztatásában menjen túl azokon a minimumkövetelményeken, amelyeket a tavaly decemberi alkotmánybírósági döntés megfogalmazott, mint alkotmányellenes, ezért módosítandó területeket.

Ez is érdekelheti:  ÁLDOTT HÚSVÉTOT és mielőbbi MAGYAR FELTÁMADÁST!

    A meghívott civil szervezetek egyikének képviselőjeként Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet (TASZ) nevében a legfontosabb emberi jogi kérdésnek a roma közösség helyzetét nevezte, és kifogásolta a roma gyermekek szegregált oktatását, elítélte a társadalomban növekvő rasszizmust és a romák bűnözőnek bélyegzését.

    Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke leszögezte, hogy az érdekvédelmi szervezet az igazságügyi sarkalatos törvények előkészítése során együttműködött a szaktárcával, és véleményt alkothatott a készülő szabályokról. Jelezte, hogy a bírói kart váratlanul érte a nyugdíjkorhatár leszállításának terve.

    Fleck Zoltán jogszociológus egyebek között azt emelte ki, hogy a bírósági szervezet önmagában is lakmuszpapírja annak a kérdésnek, hogy egy országban létezik-e jogállam vagy nem. „Nagyon úgy tűnik, mintha visszatértünk volna a hatalom egységének lenini elvéhez” – fogalmazott.

    Arató András, a Klubrádió elnöke úgy fogalmazott, hogy rádiójuk „a magyar médiatörvény nevű valóságshow keretében küzd a túlélésért”. Úgy vélte, a médiahatalom adminisztratív eszközökkel, de gazdasági eszközökkel is megkísérli elhallgattatni az adót.

Kárpáti János és Veres Béla, MTI

Forrás: MTI – 2012. február 9.

NIF kommentár: Először is szögezzük le, hogy az EP bizottsága nyíltan megfenyegette Hazánkat! Lásd, (*)-gal megjelölt rész. Ráadásul hazaárulásra kapható tetves balliberális embereket hívtak meg, mint civil szervezetek képviselőit, akik aljas módon külföldi segítséggel támadták meg a magyar kormányt! Ezeket a gyalázatos emberszabásúakat ki kellene közösíteni a társadalomból. Itt az ideje, hogy a hazai, nemzeti érzelmű civil szervezetek egységesen lépjenek fel az ilyen áruló bolsi-liberális trógerekkel és szervezeteikkel szemben. Ha nem kezd el végre működni a társadalom immunrendszere, s az efféléket nem veti ki magából, halálosan legyengül! Ébresztő, rákos daganat van Magyarország testében, s itt nem mérgező kemoterápiára van szükség, hanem a daganat eltávolítására!

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Rákos daganat a nemzet testében! – hazaárulók (NIF kommentárral)

  1. Tisztelt Honfitársak!
    Itt látható, hallható a kendőzetlen valóság az EU gátlástalanságáról! 🙁
    Nézzétek meg e kiváló szakértő, nemzetközi jogász érvelését. Őt kellene kivinnie Navracsicsnak Strasbourgba, a jövő hét csütörtökén, hogy végre cáfolhatatlanul leleplezhesse e szégyentelen és gátlástalan bagázst! Köpni, nyelni nem tudnak majd és szégyenpadra kerül mind, aki ellenünk áskálódik és rágalmazza Hazánkat, kormányunkat, Parlamentünket!

    Íme a link, ahol Mohi Csaba nemzetközi jogász, volt svájci nagykövetünk beszél a tegnapi „Az Este” c. műsorban. A görgővel menjetek előre a 24 perc 14 sec-re. Onnan indul:

    http://videotar.mtv.hu/Kategoriak/Az%20Este.aspx

  2. Ez olyan, mint amikor a gyerek parancsol a szülőnek, a tolvaj bünteti a rendőrt, stb. Undorító. Néhány bérletes tag az EU-ban (azért érdemelne egy alapos kutatást, hogy is kerültek ezek az aljas tagok/képviselők oda, kik küldték, milyen színekben, kik szavaztak rájuk stb.?) akik ugyanazt a szerepet játszák, mint a Trianoni eset. a II.vh. utáni „tárgyalások” a nagy hangadok, iránymutatók. Nem félnek, hogy őket is elütheti egy autó véletlenül, megrázhatja a villanyborotva (jobban mind Krisztus a vargát!) a fürdőszobában, leszakadhat a lift, pont amikor ő utazik, stb. helyzeteket végtelenségig el lehet képzelni. Álljon a talpára a magyar továbbra is és ossza ki az észt, ha ennyi évszázadon keresztül nem voltak képesek normális emberi jellemre nevelődni. Mindenkinek, aki olyan mind ők!Itt ismét Gaudi úr a soros, hogy harcoljon, de a többi képviselőnek is mőgé kell állnia és támogatnia. Népünk-nemzetünk, hazánkról van szó, ezt kell megvédeni! Isten nevében! Isten áldd meg a Magyart, s minden jószándékú embert!

  3. A „magyar” kormány elleni „támadás” egy színjáték része. A kormány egy szereplő a sok közül. A társadalom immunrendszerének működését az jelzi majd, ha ráébrednek, hogy kormányoktól függetlenül ugyan abba az irányba haladunk és végre szakítanak jobblib és a ballib közötti ingadozással. Ha az megtörtént, utána jöhet a Szebb Jövő!

  4. Amikor o.v. aláírta az izraeli zsidó fiatalok betelepítését célzó és minden anyagi támogatást részükre megadó paktumot, nagy valószinűséggel nem gondolt arra, hogy majd az általa (és főleg a magyarok pénzén) támogatottak fogják hazug, igazi zsidó módon támadni a kreált „nemzetközi fórumokon”. Mint pl. ez a kimondottan egyoldalú cion hazugság fröcsögés, amit Brüsszelben rendeztek.

  5. Tisztelt Olvasotarsaim,
    engem kilel a hideg, ha arra gondolok,hogy Olaszrotszagban, Görögorszagban Goldman-Sachs-nal, Romaniaban Izraelben tanultminiszterelnök kormanyoz…… ellenünk minden követ megmozgat az EU, hogy adjuk be a derekunkat!
    Mi lesz ennek a vege?

Itt várjuk hozzászólását!