KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Rábólintott a Twitter Elon Musk ajánlatára

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Tesla tulajdonosa korábban kijelentette, hogy azért akarja megvásárolni a Twittert, mert úgy gondolja, hogy az „nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket a »szólásszabadság« platformjaként”.

A Twitter valóban elfogadta Elon Musk 44 milliárd dolláros ajánlatát, ahogy azt a Reuters belső forrásokra hivatkozva hétfőn napközben már megírta.

Musk részvényenként 54,20 dollárt ígért, utolsó és legjobb ajánlatának nevezve ezt.

Mint ismert a Tesla tulajdonosa korábban kijelentette, hogy azért akarja megvásárolni a Twittert,

mert úgy gondolja, hogy az „nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket a »szólásszabadság« platformjaként”.

Musk azt mondta, hogy a Twittert magáncéggé kell alakítani, hogy „bizalmat építsen ki a felhasználókkal, és jobban szolgálja azt, amit a szólásszabadság »társadalmi kényszerének« nevez” – emlékeztet az Euronews Next.

A Twitter közölte, hogy az eladást követően magánkézben lévő céggé válik.

„A Twitter célja és jelentősége az egész világra hatással van”

 – mondta a Twitter vezérigazgatója, Parag Agrawal. Majd hozzátette: „Büszkék vagyunk a csapatunkra.”

A bejegyzésben arra is kitérnek, Musk „a szólásszabadság abszolutistájaként” írja le magát, bár nem volt pontosan világos, hogy mit ért ezen.

Egy közelmúltbeli TED-interjúban a milliárdos azt mondta, hogy

„nagyon vonakodna” a tweetek törlésével kapcsolatban, és óvatos lenne a tiltásokkal is.

Ugyanakkor elismerte, hogy a Twitternek be kell tartania azokat a vonatkozó törvényeket, amelyek meghatározzák a közösségi platform működését és irányelveit.

Az Euronews szerint ez azért ellentmondásos, mert Musk rendszeresen tiltja azokat a felhasználókat a közösségi médiában, akik kritizálják őt vagy a cégét, és nemegyszer a platformot arra használta, hogy megfélemlítse azokat a riportereket, akik kritikus cikkeket írtak róla – állítja a lap.

A Twitter igazgatótanácsa eleinte vonakodott, és megfizethetetlenül drága árat mondott a milliárdosnak, ám amikor Musk előrukkolt a 46,5 milliárd dolláros ajánlatával, más pedig nem érdeklődött, akkor a testület tárgyalásokat kezdett vele.

Nyitóképen Elon Musk milliárdos. Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük