KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Puzsér Róbert: “Jakab Péter nem pusztán utolsó, jellemtelen áruló, de egy pszichopátiás hazudozó”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

“Kevés jellemtelenebb politikus létezik Budapest főpolgármesterénél, a Párbeszéd nevű piócapárt társelnökénél, az örökös mamlasznál és hazudozónál – de még ebbe a főváros ellenzéki identitását fenntartani hivatott politikai karrieristába is több tisztesség szorult, mint az egykor és jelenleg őt kitartó szervezetek elnökeibe meg a legújabb kori magyar történelem megrontójába, a harmadik köztársaságot elkúró Gyurcsány Ferencbe s az ő jobbikos jobbágyába, Jakab Péterbe” – kezdi választási értékelőjét Puzsér Róbert az Indexen

A publicista írásában  azt kifogásolta, hogy vasárnap este “az ellenzéki összefogás csúfos összeomlása után az O1G-koalíció eredményváróján Márki-Zay Péter mellett mindössze két politikus lépett színpadra: Donáth Anna és Karácsony Gergely”.

“Az MSZP meg az LMP társelnökei az eredmények hallatán úgy felszívódtak a rendezvényről, mint bárhonnan, ahol valaha is kiállást vártak tőlük: Horn Gyula egykori kormánypártja és Schiffer András egykori zöldpártja a semmibe vezető út utolsó állomásán futott össze s vált eggyé” – írta Puzsér.

JAKAB PÉTERREL KAPCSOLATBAN ERŐS KRITIKÁT FOGALMAZOTT MEG PUZSÉR: “JAKAB PÉTER A JELEK SZERINT NEM PUSZTÁN UTOLSÓ, JELLEMTELEN ÁRULÓ, DE EGY PSZICHOPÁTIÁS HAZUDOZÓ, AKINEK VAN POFÁJA EZT AZOK UTÁN ELŐADNI, HOGY SAJÁT KEZŰLEG VERTE SZÉT A JOBBIK HÚSZSZÁZALÉKOS SZAVAZÓTÁBORÁT, ÉS AZ EGYKORI NEMZETI RADIKÁLIS PÁRTOT EGY LÁJKVADÁSZ FACEBOOK-OLDALLÁ GYALÁZTA LE. JAKAB PÉTER AZ ELMÚLT HÓNAPOKBAN OTT ÉS AZT RAKOTT KERESZTBE MÁRKI-ZAY PÉTERNEK, AHOL ÉS AMIT CSAK BÍRT”.

A publicista a legfőbb felelősnek Gyurcsány Ferencet tartja. “A harmadik köztársaság elveszejtője most Márki-Zay Péterre mutogat, mondván, hogy nem volt elég jó kapitány. Nos, ebben bizony sok igazság van – a legfőbb hibája kapitányként pedig az volt, hogy megtűrte a hajón őt, Gyurcsány Ferencet, akinek Orbán Viktor egy országot és most már zsinórban négy kétharmados győzelmet köszönhet, aki miniszterelnökként szétverte a baloldalt, azóta meg a roncsok elpusztításán dolgozik, miközben az ellenzék fennmaradó része hiába küzd azért, hogy valahogy kezelje azt a mindent elemésztő erkölcsi válságot, amelyet okozott.”

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Varga Judit panaszai… gondolatok egy interjú után

Forrás: ATV.hu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük