KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin szerint a Patriot nem állítja meg az orosz hadsereget 

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az orosz elnök úgy véli, a fegyverrendszer csak elnyújtja a konfliktust, másra nem jó – számol be az Euronews.

Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin is kommentálta azt, hogy az Egyesült Államok Patriot légvédelmi rendszert ad Ukrajnának – számol be az Euronews. Az ukrán elnök azt mondta, a patriot, hazafi szó Ukrajnában és az Egyesült Államokban is a haza, az emberek védelmére utal. Ez az ügy most sínen van Ukrajna számára.

Vlagyimir Putyin ezzel szemben csökkenteni próbálta az újabb fegyverszállítmány jelentőségét egy moszkvai sajtótájékoztatón, úgy nyilatkozott, ez egy meglehetősen régi rendszer, és nem működik olyan jól, mint mondjuk az orosz Sz-300. „Mindenesetre az ellenségeink arra a feltételezésre építenek, hogy ez egy védekező fegyver. Rendben, ezt észben fogjuk tartani. Ellenszert pedig mindig lehet találni. Úgyhogy akik most a Patriottal próbálkoznak, feleslegesen teszik. Csak elnyújtja a konfliktust, másra nem jó” – fogalmazott az orosz elnök.

Valójában a Patriot a jelenleg legfejlettebb hadrendben lévő légvédelmi rakétarendszer, például az első Öböl-háborúban azzal védték Izraelt az iraki támadásoktól, úgy, hogy Szaddám Huszein – egyébként szovjet gyártmányú – rakétáinak egyszer sem sikerült komoly pusztítást végezniük Jeruzsálemben.

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük