KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin: Oroszország semmit nem veszített és nem is fog veszíteni az ukrajnai hadművelet miatt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Oroszország semmit nem veszített és nem is fog veszíteni az ukrajnai különleges katonai művelet során – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Keleti Gazdasági Fórumon.

Putyin az orosz fegyveres erők által folytatott különleges hadműveletet az ország  szuverenitásának megőrzését szolgáló műveletnek nevezte, mely egyben a Donbásznak nyújtott segítség is, ami az orosz hatóságok kötelessége.

Hangsúlyozta, hogy az ország modern fejlődése csak a szuverenitáson alapulhat, az orosz vezetés minden jelenlegi lépése ennek erősítésére irányul. Emlékeztetett arra is, hogy Oroszország azután döntött a különleges hadművelet mellett, hogy többször is megpróbálta békésen megoldani a donbászi köztársaságok szuverenitásának kérdését.

Az elnök egyben reményét fejezte ki, hogy a donbászi lakosságnak nyújtott segítség Oroszország kül- és belpolitikai pozícióinak megerősödéséhez vezet.

Minden tevékenységünk célja a Donbassban élő emberek megsegítése, ami kötelességünk, és ennek a végsőkig eleget is teszünk ” – mondta az elnök.

 

Kiemelt kép: Az RF fegyveres erők különleges erőinek katonája egy „Tiger” páncélozott autóban Izyum város közelében / Viktor Antonyuk/RIA Novosti

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Szijjártó: a NATO retorikája a csapatok Ukrajnába küldéséről, közelebb hozza a harmadik világháború veszélyét

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük