KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin megüzente, mi lesz Európa sorsa az év végén

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Dmitrij Medvegyev szerint az év végére az egekbe szökhet a gáz ára – ezt a Telegram-csatornáján közölte a volt orosz elnök. Medvegyev Putyin bizalmasa, az orosz elnök gyakran rajta keresztül üzen.

Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke vasárnap azt közölte Telegram-oldalán, hogy az európai gázárak év vége előtt elérhetik az ötezer eurót – írta a Mandiner az Indexre hivatkozva.

Mint a lap idézi: Az Európai Unió állam- és kormányfőinek! Most, hogy a gáz ezer köbméterenkénti ára 3500 euróra emelkedett, kénytelen vagyok azt mondani, hogy

2022 végére 5000 euróra is emelkedhet ez az ár. Üdvözlettel

–  írta a volt orosz elnök.

a Gazprom közlése szerint az európai gázárak további hatvan százalékkal, ezer köbméterenként több mint négyezer dollárra emelkedhetnek a télen. A vállalat ezt azzal indokolta, hogy a szankciók miatt csökkent az exportjuk és termelésük. A cég optimistább volt, mint a politikus, úgy fogalmaztak, a spotgáz ára télre „csak” négyezer dollárra nőhet meg.

A holland nagykereskedelmi gázárak tavasszal minden idők legmagasabb szintjét érték el, megawattóránként (MWh) közel 335 eurós árat. Azóta csökkentek, kedden 226 euró/MWh körül voltak, de továbbra is jóval magasabbak, mint egy évvel ezelőtt, amikor 46 euró/MWh körül mozogtak.

Origo

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük