KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin látogatása elé

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Putyin
Mint arról a sajtó hírt adott, Putyin látogatásának időpontja nem ez év márciusa, hanem február 17. Kezdetben ne feszegessük, hogy a korábbi hírekkel ellentétben pontosan miért került előbbre, az orosz elnök Magyarországra érkezésének időpontja, de bizonyára Angela Merkel, szintén beharangozott, márciusi látogatása előtt, lesz ideje kormányunknak elgondolkodnia Putyin várható ajánlatán!

Mert ez az ajánlat egyszeri, és egy normális kormányzat esetében – az ország szempontjából – szerintem visszautasíthatatlan lesz! Kérdés mindössze annyi: van ilyen kormány ma Magyarországon? (kiemelés: szerk.)

Mielőtt a várható ajánlat, és annak igen messzire húzódó hatásának taglalására rátérnék, mindenképpen szükséges, hogy a Putyin vezette Oroszország – világ gazdaságát jelentősen befolyásoló – eddigi cselekményeit megkíséreljem elemezni. Teszem ezt úgy, hogy sem pénzügyi, sem közgazdasági végzettséggel nem rendelkezem, hanem inkább józan paraszti észre, és logikára hallgatok. Majd Önök eldöntik milyen eredménnyel! Írásom nem lesz rövid, kis türelmet kérek az olvasáshoz!

Mindenekelőtt javasolom, az év eleje óta, e-mailben is terjedő, de az alternatív internetes felületek szinte valamennyikében leközölt, alábbi írás elolvasását, pl. itt: https://internetfigyelo.wordpress.com/2015/01/06/putyin-nagymester-nyugati-csapdaja/

Írásom beküldése előtt fedeztem fel, hogy hatalmas késéssel ugyan, de az írás most itt, ezen a honlapon is megjelent:

http://magyarmegmaradasert.hu/erdekkorok/politika-uj-vilagrend/nagyvilag/item/4140-putyin-nagymester-nyugati-csapdája

A szkeptikusok szerint, akik szinte csak a cikkben emlegetett, felértékelt dollárért alulértékelt arany Oroszország általi vásárlásra koncentrálnak, a hír nem igaz! Kétségtelen, hogy az eredetileg a Novorosszija hírportálon megjelent értékelés, propagandafogás is lehet, mellyel a „papír arany” kereskedelem ellen indítanak valamely körök támadást, hiszen annak összeomlása, negatív kihatással lehet más értékpapírokkal történő kereskedelemre is, egyúttal a fizikai (kézzelfogható) arany felértékeléséhez vezet. Ma még nem lehet tudni, hogy ez utóbbi valójában kinek az érdeke, esetleg nem „Putyin” újabb csapdájáról van e szó? Személyes véleményem: a fenti írás, így, ebben a formában nem teljesen igaz! A valóság ennél sokkal összetettebb, de valóban, a fizikai arany szerepe kulcsfontosságú, a lényegesen megváltozott gazdasági kapcsolatokban!

Álljon itt egy grafikon, az arany árának egy éves alakulásáról (letöltés 2015.01.24.):

aranygrafika

(Jól látható, hogy a hivatkozott cikk terjedésével, az arany ára januártól felfelé ível!)

Moszkva, az évek folyamán, nem kis energiát mozgatott meg annak érdekében, hogy a dollár, mint tartalékvaluta szerepét hátrébb szorítsa! Első, és talán legfontosabb lépés volt, hogy végül is tető alá hoztak államközi megállapodásokat, amit most BRICS országoknak nevezünk, az abban résztvevő országok angol megnevezésének kezdőbetűi alapján: Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika. Ezen országok együttesen, a világ összes gazdasági teljesítményének mintegy 26-28%-át mondhatták magukénak, a szervezet magalakulásakor. Mint közismert, egymás közötti kereskedelemből kizárták a dollárt és elfogadják egymás valutáját fizetőeszközként. Arról már nem szólnak a hírek, hogy az országok nemzeti fizetőeszközeit, milyen elvek szerint és milyen aránypárokban rögzítették! Vagyis számunkra ismeretlen, hogy pl. egy rubel, mely összegű jüannak felel meg. Nyílván az egymás közötti kereskedelmi mérleg éves megállapítása során, valamihez viszonyítani szükséges. Ha a viszonyítási alap valamely vezető valutához (dollár, euró) kapcsolódna, az országok gazdasági kitettsége aligha változna, hiszen ha pl. egy hitelminősítő szervezet le- vagy felértékelné az adott ország gazdasági teljesítményét, az a nemzeti fizetőeszköz más (BRICS országi) valutákra történő átválthatóságára közvetlenül ráhatna, és értelmetlenné válna az államközi szerződések összessége. (Nem véletlen, hogy a BRICS országok saját hitelminősítőt fognak felállítani még ebben az évben!) Tehát nagyon nagy valószínűséggel, valamilyen elvek szerint, a BRICS országok fizetőeszközeit, egy értékálló dologhoz, a fizikai aranyhoz kapcsolták! (Ez igazából senkinek sem lehet meglepő, hiszen Hitler hatalomra lépéséig a nemzeti valuták mögött arany állt! Először Németország szakított ezzel a szokással, majd hamarosan /csendben/Anglia is követte a példát, átmenetileg nehéz helyzetbe sodorva pl. a skandináv országokat.)

A BRICS országok közötti aranyalapú elszámolás lehetőségét az is valószínűsítheti, hogy ezen országok fokozták az arany kitermelését. Legjobb példa erre Kína, Oroszország, és Dél Afrika lehetne. A helyzet mára oda jutott: az előrejelzések szerint, 2015 végére Oroszország a világ harmadik legnagyobb arany kitermelőjévé válik!

Közben Oroszország, a dollárban folyó kereskedelem további csökkentése érdekében tető alá hozta az Eurázsiai Vámuniót, mely 2015. január 01.-től megkezdte működését. Az alapító tagokhoz (Oroszország, Belorusszia, Kazahsztán) egyre több ország kíván csatlakozni, így pl. Örményországban már döntés született ez ügyben, de jelezte szándékát, nem kis meglepetésre Törökország is! Ha minden kedvezően alakul az év végére a világ összes gazdasági teljesítményének 1/3 –át, a BRICS országok és az Eurázsiai Gazdasági Unió együttese tudhatja magáénak, azaz Oroszország és Kína megkerülhetetlenné válik gazdasági kérdésekben!

Az Egyesült Államok – felismerve, hogy olyan problémával kerül hamarosan szembe, mint történelme során még sohasem – nagyjából 2012 –től különös hangsúlyt fektetett a pénzügyi összeomlást követő, várható belföldi elégedetlenségek megfékezésére és minden tekintetben (törvényi, anyagi, fegyverzet, stb.) megerősítette a FEMA –t. Egyidejűleg (látszólag) Oroszország gyengítését tűzte ki célul, úgy gazdasági, mint katonai értelemben. „Jó szokása szerint”, más ország emberi- és gazdasági erejét nem kímélve, beavatkozott Ukrajna belügyeibe, mely iszonyatos veszteségeket jelent jelenleg is, élőerőben és gazdasági potenciálban egyaránt az országnak! Mivel célját, még a külföldről importált új ukrán vezetőkkel sem sikerült elérni, rávette „szövetségeseit”, az EU-t, az Oroszországot sújtó gazdasági szankciók bevezetésére, majd fokozására. Mert ugye amerikai szemmel, az USA-n kívüli országok gazdasága csak annyiban számít, hogy mennyiben képes kiszolgálni az amerikai érdekeket! (Arról kicsit később még szólni kívánok, hogy ez a „beugratás” mennyiben segítette az USA gazdaságát, Európa kárára.) A szankciók és válasz szankciók hatására az EU gazdasági teljesítménye, ma még igazából fel sem mérhető károkat szenvedett! Ami ebből látható és tapintható, az is igen jelentős, még ha a véleményformáló média, az általa nyilvánosságra hozott számokkal trükközni is igyekszik! Egyúttal, ugyanez a média azt szajkózza, hogy a Putyin vezette orosz gazdaság megroppant, és ezt a „tényt”a hitelminősítőkön keresztül elért rubel árfolyam, dollárral, euróval szembeni mélyrepülésével indokolja többek között. Holott végeredményben köztudott az az alapszabály: akkor kell vásárolni, mikor mindenki elad, és akkor kell eladni, mikor mindenki vesz! Vagyis: a rubel mélyrepülését kihasználva, vélhetően az orosz oligarchákon keresztül, az Oroszországban működő külföldi vegyesvállalatok jó része, áron alul került orosz nemzeti kezekbe! Ez már egy-két éves viszonylatban azt jelenti, hogy az orosz gazdaság olyan fellendülésnek néz elébe, amit előttünk a nyugati érdek eltitkolni igyekszik, hiszen a nehezen megtermelt haszon, országon belül marad! A szankciózgatás kapcsán Putyin kijelentette, csak átmenetileg vásárolhat Európa energiahordozót euróért! Ha Európa pl. földgázhoz kíván jutni Oroszországból továbbra is, akkor kénytelen lesz rubelben fizetni! Rubel viszont az EU-nak nem áll rendelkezésre, hiszen az orosz volt vegyesvállalatok, miáltal azok nemzeti kezekbe kerültek, már nem tudják Európa rubel igényét előteremteni, egyúttal az EU-ból oroszhonba irányított export is – önként és dalolva (lásd szankciózgatás) – csökkent. Következtetésként az orosz nemzeti valuta, mely mögé Putyin amúgy is aranyat állított, jócskán fel fog értékelődni! Azt viszont nem mondta Putyin, hogy fizikai aranyért nem hajlandó pl. földgázt szállítani a továbbiakban Európának! A kölcsönös szankciózgatás másik hatása az, alaposan vélelmezhető, hogy az EU országai jelenleg is csak és kizárólag arannyal fizethetnek az Oroszországból importált ritka alapanyagokért! Pl. urán, titán és egyéb acélgyártáshoz nélkülözhetetlen ötvöző elemek, stb.! Oroszhonban ezekből van, a többi nagy részére Amerika már rég rátette a kezét! Több mint valószínű, hogy nem egy üzlet megkötésére került sor az elmúlt évben, „alapanyagért aranyat” formában, de a lehető legnagyobb titokban, mert ellentétes esetben a tőzsde már borult volna! Ez ma még egyik félnek sem érdeke. A hivatkozott cikkben foglaltakat szerintem így kell érteni: nyugat vesz az oroszoktól pl. titánt, dollárban meghatározott tőzsdei áron, majd a dollárt szintén tőzsdei áron átszámolják fizikai aranyba. A titán ellenértékének kifizetése aranyban történik, a dollár szerepe az egész ügyletben pusztán egy szorzószámra korlátozódik! Tehát valójában dollárban történő fizetés nem történik az ügyleten belül! Az eddigiek következtetéseként, a szankciózgatás az EU gazdasági pozícióit gyengíti, miközben az orosz és amerikai gazdasági érdekeket erősíti! Nem véletlen, hogy az EU vezetői – szerintem nem elég átgondoltan – az USA-val megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény mellett törnek lándzsát, hiszen az amerikai érdekeltségekből sem tudnak a gazdaság számára nélkülözhetetlen alapanyagokhoz jutni, mert azt átmenetileg Amerika visszatartja! Azaz az USA jelenleg sakkban tartja az EU-t, a transzatlanti szerződés megkötése érdekében! Ha azt történetesen megkötnék, Európa ugyanannyit fizetne az amcsiknak, mintha orosz honból hoznák be az árut, viszont a beszerzés más forrását maga az egyezmény zárná ki! Ezt jól kitalálták kérem… Nem véletlen – mert olyan nincs -, hogy Németország után pl. Belgium, Franciaország, Ausztria, stb. is haza akarja hozatni külföldön tárolt aranykészleteit New Yorkból, illetve Londonból (múlt év végi hír!)! Mivel az említett városokban székelő bankok valódi tulajdonosai ugyanazon személyek, a fizikai arany hazahozatalára esélyük sincs! Legfeljebb felajánlhatták, de szinte ez is kizárt, hogy az ott elhelyezett aranytartalékok értékét kifizetik! Szándékosan magasra értékel dollárban, és szándékosan alulértékelt arany árfolyamon! Vagyis a külföldön tárolt saját aranyukért egy tulajdonképpen értéktelen cetlit kapnának! Az ebben a bekezdésben taglaltakból – gondolom – egyértelműen kiderül, hogy a dollárhoz hasonlóan – a szankciózgatás eredményeként – az euró is túlértékelt! Többek között ez – de nem csak ez – húzódik meg a svájci döntés hátterében, amiért felszabadították a frank és az euró 1:1,2 szinten rögzített árfolyamát! (Erről később.)

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

A véleményformáló, tömegek agymosására szakosodott sajtó, szinte egyfolytában azt szajkózza, hogy a kőolaj világpiaci árának hihetetlen mértékű csökkenése, az orosz gazdaságot célozza meg, mely gazdaság egyensúlya a 100 $/hordó árszintre van beállítva!Nem kétséges, Oroszországnak nem a legjobbkor jött a nyersolaj világpiaci árának csökkenése, bár hosszabb távon pont az ő gazdaságukra méri ez a tény a legkisebb csapást! Érdekes módon az Európai Unió vezetése, csak a Déli Áramlat oroszok általi kiépítésének megszüntetése után szembesült azzal, hogy Európa, orosz gáz híján, nem képes kielégíteni a gazdasági és lakossági gázigényt! Az USA és EU által esetleg megkötött szabadkereskedelmi egyezmény rövidtávon ezt a problémát nem képes megoldani, hiszen az amerikai palagáz fogadásához szükséges infrastruktúra (gázlefejtők, csővezetékek, stb.) egyáltalán nem állnak rendelkezésre! Ezek kiépítéséhez, legalább 4-6 év szükséges. Ugyanakkor az igen magas beruházási költség, gáz komprimálása, hajóút, majd lefejtés miatt, várható, hogy mire a palagáz a fogyasztóhoz elér, minimum duplája lesz árban az orosz gáznak! Ugyanakkor a jelenlegi 50 $/hordó alatti árszint, már egyáltalán nem teszi lehetővé új kutak fúrását (főleg tenger alatti kőzetek esetében), és a hozzá tartozó csővezetékek kiépítését, hiszen a projektek megtérülési ideje ilyen árszint mellett, nagyjából végtelen! Mivel az ilyen jellegű európai beruházások megtérülés híján leálltak, illetve az újak el sem indulnak, az olaj- és gázipari berendezés gyártók visszafogják nem csak termelésüket, hanem fejlesztéseiket is! Nem publikálják, de csakúgy, mint Amerikában, Európában is, a gyártók fizetetlen szabadságra küldik dolgozóikat, esetleg elbocsátják azokat! Amennyiben a nyersolaj ára tartósan alacsony marad, ezeket az üzemeket nagyon nehéz lesz újra indítani, hiszen az ott dolgozók –ha nem a munkanélküliek seregét szaporítják – más területen helyezkednek el, s pótlásuk nem kis anyagi ráfordítást fog megkívánni. Arról még nem is beszélve, hogy az acélgyártás ötvöző anyagai (lásd feljebb) hiányozni fognak! Tehát Európa sokkal nagyobb csapást fog elszenvedni, mint Oroszország! Ugyanekkor az EU-nak más gondjai is támadtak jelenleg is, de erről sem beszélnek! Az alacsony kőolaj ár miatt, az üzemanyagok eladásiára jelentősen – mintegy negyedével – csökkent. De ezzel együtt az ÁFA bevételek is csökkentek, amit valamiként pótolni kell! Az üzemanyagok árába foglalt jövedéki adó, csak akkor lenne képes pótolni az üzemanyagokhoz kapcsolt ÁFA bevételek hiányát, ha lényegesen megnövekedne a felhasználás. Erre nincs esély! Egyetlen megoldás kínálkozik: új adókat kell bevezetni, légyen az füstadó, kutyaadó, bármi! Az uniós polgárok tűrőképessége, bár országonként eltérő, véges! Tehát olyan állapotokat kell teremteni, az általános elégedetlenség kirobbanása előtt, mely lehetővé teszi a katonai irányítást, amit lehetőleg mi magunk állampolgárok fogunk kikövetelni! (lásd: Charlie Hebdo esete) A sztrájkhoz való jog felfüggesztése, csoportosulás megtiltása, kijárási tilalom, stb. azok a fokozatok, melyek – adott esetben – várhatók, és demokráciákban ezek elképzelhetetlenek, kivéve, ha katonáknak adjuk át a végrehajtói hatalmat. Ezek a feltételezések talán alátámaszthatják a brüsszeli vezetés elkötelezettségét a szabadkereskedelmi egyezmény megkötése érdekében! Ez is az amerikai nyomás része! Persze lenne alternatíva: az EU egésze csatlakozik az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz, és még az USA létezését is elfelejti! Hogy ennek mennyi az esélye? Véleményem: háttérhatalom által kinevezett, kellőként korrumpált, brüsszeli felső vezetés esetében, ha előbb Putyin, majd utóbb Merkel magyarországi látogatásának időzítésére gondolok, akkor minimális! Ha, azt nézem, hogy Orbánra már régen kiadták a vadászati engedélyt (lásd: nemzetközi sajtó, bíráló cikkei) és Merkellel történő megbeszélésből valós dolgokkal kapcsolatos (itt nem a hazai és külföldi hírforrásoknak átadott esetleges lebaltázásra gondolok) kiszivárgás történik majd, akkor a kilövési engedély is zöld utat kap, tehát a fentiekre az esély: 00. (Ittnem feltétlen kell szó szerint érteni a kilövési engedélyt! Van arra más lehetőség is, hogy egy politikus visszakozzon, esetleg lemondjon, vagy valamely belső-(FIDESZ), vagy külső erő eltávolítsa a hatalomból! Ugyanúgy igaz ez Merkel esetében is.) Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a tervezett látogatások időzítésein van a hangsúly. Ez azt jelzi, hogy Magyarország – a találkozások létrejötte esetén – a híd szerepét tölti/töltheti be Oroszország, és az EU gazdaságilag legerősebb állama, Németország között! Ez akkor is így van, ha egy váratlan esemény hatására valamely találkozót esetleg elhalasztanák. Gondolom, hogy már a magyar és orosz elhárítás javában dolgozik a találkozó tervezett helyszínein, hogy azokat majd átadja a magyar és német elhárításnak! Ezért nem igazán lennék meglepve, ha a találkozók érdemi részére nem a miniszterelnöki rezidencián kerülne sor, hanem két külön helyszínen.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Mint már jeleztem, a kölcsönös szankciózgatás hatására az Európai Unióból Oroszországba irányuló kereskedelem, jelentősen csökkent. A hivatalos adatok szerint több mint 7 %-al. Ugyanakkor – mily meglepő – az USA szintén Oroszországba irányuló kereskedelme, ennél magasabban, közel 7,5 %-al nőtt! Ukrajnával foglalkozó korábbi írásaim egyikében már vázoltam ezt a lehetőséget, hivatkozva arra, hogy a szovjet érában Brezsnyev azért „vette be” az orosz alvilág legfőbb bázisát, Odesszát, hogy az alvilágot saját céljai érdekében felhasználja. A már általa irányított bűnszervezet segítségével jutott a Szovjetunió olyan, egyébként embargó alatt lévő fejlett technológiához, amit másként képtelen volt megszerezni! Ezért várható volt, hogy ugyan teljesen más okok miatt, de Oroszország és az USA közötti kereskedelem, az EU kiejtése után nőni fog, mindkét fél előnyére! Véleményem szerint ez azért is következhetett be, mert Oroszország korábban „támogatta az amerikai álmot”, azaz a hitelre épülő gazdaságot, és amerikai állampapírokat vett. Vélhetően Putyin, hogy veszteség ne érje, most az állampapírok kamatait, illetve a lejáró állampapírok után felvett dollárt fordította kereskedelmi célokra! Ez tisztán üzlet. USA megszabadult esetleg elfekvő készleteitől, gazdasági teljesítménye ezzel is nő, Oroszország viszont a neki eladott termékeken keresztül, pénzéhez jutott! A kereskedelmi ügyletből csak egy valaki maradt ki: az EU, aki „önként és dalolva” lemondott az orosz partnerekkel történő kereskedés egy részéről! Végül is ebből is Amerika profitál! Ugyanígy tesz Kína is, ki sokkal több amerikai állampapírral rendelkezik, mint Oroszország. Ezek az események tartják többek között magasan a dollár árfolyamát, hiszen Amerika gazdasági teljesítménye látszólag inkább növekszik. De nagy magasságból lehet igencsak nagyot esni… Ugyanakkor az oroszok után, Kína is (finoman) jelezte, hogy a továbbiakban tartózkodik amerikai állampapírok vásárlásától! Akkor ki tartja majd fent az „amerikai álmot”? Hát egy ideig az EU, akit belekényszerítenek bármilyen módon, a számára minden tekintetben káros, szabadkereskedelmi egyezmény aláírásába! Majd mi eltartjuk az USA-t, ha kell, akkor is, ha abba szó szerint beledöglünk, mondjuk a génmódosított terményekből „alkotott” műkaják következtében! Ugyanis a Monsanto, vagy az érdekeltségébe tartozó valamely más társaság a tulajdonosa, a GMO mentes gabona vetőmagok licencének is, mely után várhatóan olyan magas licence díjat fognak majd megállapítani, hogy az európai paraszt inkább génmódosított vetőmagot vesz, hogy rentábilisan tudjon gazdálkodni!

Az arany, mint csereeszköz elfogadottsága miatt, az IMF állítólag azt tervezi, olyan fizetőeszköz kerülne bevezetésre, mely önmagában is aranyat tartalmaz. Ez lenne az Aurum! A technikai megoldás az lenne, hogy poliészter rétegek között helyeznék el a fizikai aranyat, a fizetőeszköz értékének arányában gramm töredékében meghatározva. Ez által a pénz egyfelől értékálló lenne, másfelől ugyanúgy lehetne kezelni, mint a ma használatos papírpénzt. Maga az ötlet nem rossz, de számomra kérdéses, miként tudják azt megoldani, hogy a forgalomban lévő pl. dollár egyetlen pillanat alatt ne értéktelenedjen el, az Aurum bevezetése esetén?Miként fogja törleszteni az USA több billiárd dollárra rugó hitelállományát pl. Kína felé? Netalán átadja területét a Sziklás hegységtől a Csendes óceánig Kínának? További kérdésem az lenne: ha egyes országok már a külföldre helyezett aranykészleteiket kérik vissza, hogy annak egy részéből a későbbiekben pl. nyersanyagot tudjanak vásárolni, országonként lesz-e elegendő arany az Aurum előállításához? Még fogasabb kérdés: ha bevezetik az Aurum használatát, mindenki abban fogja kérni jövedelmét, hiszen a számítógépen létező, még a levegőben sem található elektronikus pénz valójában értéktelen semmi, amit akár egy gombnyomásra meg is lehet „semmisíteni”! A bankoknál egyetlen pillanat alatt őskáosz fog kitörni! Vagy pont ez a cél?Véleményem szerint az Aurum fizetőeszközként történő bevezetése, csak a jelenlegi pénzügyi rendszer totális összeomlása után lehetséges! És ennek időpontja közeledik, egyre csak közeledik…

Ukrajna: összeesküvés elmélet (?) című írásomban már megemlítettem, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke, 2014. szeptemberének elején bejelentette, hogy az EKB eszközfedezetű értékpapírok vásárlásába kezd. Egyből arra gyanakodtam, hogy a központi bank politikai érdekeket szolgálva befolyást kíván szerezni egyes kulcsfontosságú nemzeti társaságokban. Ezt a véleményemet fenntartva, most azon értetlenkedem, hogy ugyanaz a Mario Draghi, miért akarja felvásárolni az Eurozóna országainak államadóságát? Ez a lépés, olyan ellentéteket fog szülni az északi és déli Eurozónához tartozó országok között, hogy az akár az EU felbomlásához vezethet! Tulajdonképpen azok az országok járnak jól, akik hatalmas adóságokat halmoztak fel, és költségvetésük struktúráját nem alakították át időben! Név szerint: Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögországról már nem is beszélve!

Az EKB tehát beindítja a pénznyomtatást, melyből a szigorú költségvetést alkalmazó országok, mint pl. Németország, nem fognak részesülni! Ugyanakkor a brüsszeli vezetés lazít a költségvetési előírásokon, azaz egyes országoknak nem szükséges a meghatározott minimális költségvetési hiánycélt teljesíteni! Ez is az említett déli országok érdekét tükrözi! Az Euro már eddig is túlértékelt volt, ezzel az intézkedéssel az tovább gyengül. Mindezek következtében Svájc már nem tartja fent a frank és euro közötti 1:1,2 értékarányt, és ez a döntés a svájci frank, mint menekülővaluta, felértékelését eredményezte! Nagy baj kezd itt kialakulni kérem, ha Svájc a döntésével saját gazdaságát gyengíti, hiszen a svájci exportot a döntés akár el is lehetetlenítheti, a magasra értékelt valutája miatt. De a döntést, ennek tudatában mégis meghozták, mert ha nem tették volna, a kötött árfolyam miatt, az euró várható gyengülése a frankot is magával rántaná! Az EKB döntése részben érthető, hiszen két rossz közül választhattak: vagy hagyják bedőlni a francia gazdaságot is, vagy a megkockáztatják a német nem tetszés erőteljes kifejezését! Csak az elkövetkezendő időszak fogja megadni a választ arra, melyik lett volna az igazán jó lépés számukra.

Egy cseppet nem csodálkoznék azon, ha Németország azonnal kilépne az Euro-övezetből, és visszatérne a minden eshetőségre lekészletezett Márka használatához! De önálló, és teljesen logikus döntést még a németek sem hozhatnak! A brüsszeli hozzá nem értő vezetés és az EKB elhatározása nyomán, a felsorolt országok gazdasága úgymond „beindul”, és a sok feleslegesen megtermelt áru, dömpingáron fog érkezni Magyarországra is, bedöntve a hazai termelést. És ebben nem leszünk egyedül! Merkel már nem azért fog hozzánk jönni, hogy Orbánt eligazítsa, hanem egységes fellépésért fog „könyörögni” miniszterelnökünknél, egyúttal az Eurázsiai Gazdasági Unió irányába történő tapogatózásra kéri fel Orbánt! Nem lehet biztosat mondani, de az EKB döntése mögött, még akár az képtelenség is állhat, hogy a teljes EU-t bevigye az orosz vezette vámunióba! Utalhat erre az is, hogy hírtelen Orbánból összenemzeti hőst faragnak, a svájci frank kitettség kivédésének okán! Ami ma a nemzetközi sajtóban történik, egyfajta brüsszeli Szirén ének Orbán felé, amit talán S. Nagy István réges-régi slágerével lehetne jellemezni: „Ördögből angyal lehetnél, lehetnél, ha engem jobban szeretnél, szeretnél…” Pedig egy törvénytelen devizahitelezés megoldása, egy valódi demokráciában, az azt alkalmazó bankok teljes felszámolása lenne! Az EKB és a brüsszeli vezetés fentebb vázolt döntése tulajdonképpen megerősíti azt, hogy bizony már köttettek üzletek nyersanyagért aranyat formában!

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Az eddig elmondottak alapján talán világossá vált, hogy Putyin, bármennyire is jól játsza a szimultánt, a világ gazdaságának ilyetén való alakítására nem lehet képes, még akkor sem, ha munkáját belföldi szakértők hada támogatja! Szinte biztosra vehető, Putyin mögött legalább a háttérhatalom egyik fele sorakozott fel, hiszen még részben az USA is az orosz elnök kezére játszik! Ennek ellenére Putyint csak elismerés illeti, mert a népe javát szolgálja, legalábbis én még mindig így látom!

A hosszúra nyúlt gazdasági „„elemzés”” után, térjünk át az orosz elnök látogatásának okára, és várható ajánlatára. Putyin felmondta a Déli Áramlat megépítését, és gyakorlatilag Törökországot hozta helyzetbe azzal, ha Európa orosz földgázhoz akar jutni, akkor a törökökkel (is) kell egyezkedni! Ugyanis az elképzelhetetlen, hogy az orosz gáz – hosszabb távon – Ukrajnán keresztül áramoljon az EU-ba továbbra is, és a tranzit hasznából az amerikai alelnök fia és baráti köre részesüljön! Tehát Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül kerülhet orosz földgáz az unióba. Amennyiben jól ismerem a térképet, akkor az első uniós ország: Magyarország.

Az a Magyarország, mely az E.ON –tól visszavásárolta Európa egyik legnagyobb gáztárolóját, tehát kulcshelyzetben van! Az állami kézben lévő gáztározónk alkalmas arra, hogy átmeneti problémák esetén, azok elhárításáig gázt tudjon pumpálni a vezetékbe, de ez azt is jelenti, hogy kitárolói kapacitásunkat növelni fog kelleni! (Orosz pénzen?) Ezáltal a térség egyetlen orosz szövetségesének, Szerbiának a biztonságos földgáz ellátása máris megoldódna. Magyarország, az EU további országaiba szállíthatná tovább az orosz földgázt, mely igen jelentős tranzit bevételt eredményezhet, főleg, ha gáztározónk vészhelyzeti alkalmazhatóságát is figyelembe vesszük! Kivételesen tehát Putyinnak talán nagyobb érdeke fűződik Magyarország megnyerésére, mint viszont! Így nem lehet kérdéses, minden kedvezményt fel fog ajánlani országunk számára! Az orosz vámunióhoz történő csatlakozást is, akár úgyis, hogy közben átmenetileg, vagy tartósan az EU tagállama maradunk! Az orosz érdeknek mindkét lehetőség megfelel, sőt, talán az EU –ban maradásunk a legkívánatosabb egyelőre. Ez tulajdonképpen Magyarország egyfajta gazdasági központtá válását segítené elő. Továbbá akár azt is eredményezhetné, hogy a Kárpát-medencében élő népek gazdasági és politikai közösségre lépnek, természetesen függetlenségük megtartása mellett, azaz gazdasági és politikai érdekeiket összehangolnák. Nem, itt nem Nagy Magyarország visszaállításáról van szó, hanem annak helyén független államok közösségéről! Ha belegondolunk, Európa is előbb-utóbb beletörődne a helyzetbe, sőt Németország várhatóan kifejezetten támogatná, hiszen a súlya az unión belül közel duplájára nőne. Így soha többé nem fordulhatna elő az, ami 2014 végéig amúgy elképzelhetetlen volt, hogy a német véleményt Brüsszel figyelmen kívül hagyja!

Természetesen szóba fog kerülni a paksi atomerőmű bővítése is, melyhez Magyarországnak elemi érdeke fűződik. Maga a beruházás is gazdasági fellendülést eredményezhet, ha az abban való részvétel lehetőségét nem szolgáltatják ki, külföldi (offshore) cégeknek, akik a hasznot kivinnék az országból. Paksi bővítés ellen igazából egyetlen egy helytálló ellenérv szól: meg kell oldani, hogy a jelentős vízszintingadozást produkáló Duna, minden körülmények között elegendő hűtővizet tudjon adni az atomerőmű biztonságos működéséhez! A magyar vízügyi szakemberek (messze nem tartozom közéjük) még ma is, Illés Zoltán „áldásos működése” ellenére is, egyikei a legjobbaknak Európa szerte, tehát kétségtelen a felmerült gondokat képesek kivédeni! Minden egyéb tekintetben, és minden ellenkező híresztelés ellenére, az atomerőmű biztonságos mindaddig, míg üzemeltetését nem adjuk át ellenérdekű külföldieknek! Ugyancsak nem lehet az erőmű biztosítását külföldi, pl. amerikai, izraeli (utóbbi esetében lásd: japán Fukushima) érdekcsoportoknak átadni! Nem kérdés, hogy az atomerőműben megtermelt áram a legolcsóbbikak egyike! Paksi áram önköltsége 2013 évben: 9,43 Ft/kWh volt, míg az úgynevezett zöldenergia (szélerőművek, napelemek, stb.) átvételi ára pl. 2013 decemberében 38,12 Ft/kWh, de pl. 2013 márciusában 46,07 Ft/kWh volt. (Megjegyzés: az un. zöldenergia átvételi ára /KÁT/, továbbá felosztásának %-os aránya havonta változik! Lásd: MAVIR honlap)Magyarország biztonságos energia ellátásának hosszú távú kérdése nem lehet pártpolitikai csatározások színtere!Egyébként, ha jól emlékszem, a Gyurcsány kormány is Paks bővítése mellett kardoskodott, amit akkoriban a FIDESZ ellenzett! Most megfordult a helyzet.

Összefoglalva:

A leírtakból talán látható, hogy a világ politikai- gazdasági változásai hihetetlen mértékben, szinte követhetetlenül felgyorsultak. Talán jó példa erre, hogy az EKB elnöke, Mario Draghi mást mond szeptemberben és megint mást négy hónappal később! A kapkodás, és vele a felelőtlenség, olyan mértékűvé vált, mely akár a világ békéjére is kihatással lehet!

Számunkra tulajdonképpen csak egy kérdés maradt: van-e ma Magyarországon olyan ténylegesen nemzeti érdekeket képviselő kormány, amely a világ, politikai- gazdasági változásaiból származó lehetőségeket, a magyar emberek érdekébenképes kihasználni? Mert számomra nem kérdéses, hogy országunk történelmi nagyjai, pl. IV Béla, Mátyás király, gróf Széchenyi István stb. ezt megtenné! Ettől kezdve legalább, el kellene felejteni a sógor, koma, jó barát szindrómát, az idegen érdekek kiszolgálását, és a felelőtlen pártcsatározásokat! Igenis vannak aggályaim ez ügyben! Ugyanis Simon Perez tel-avivi gazdasági fórumon 2007-ben elhangzott mondata erre ad okot! („Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek precedens nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot”.)

Madarász László

http://magyarmegmaradasert.hu/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Putyin látogatása elé

  1. …és teszik, hiszen nem múlik el azóta egy nap sem, hogy valamilyen formában ne szerepeljen a hírek között.Egyébként az is hülye, aki megveszi, más kérdés, hogy aztán mire használja.

    1. Bocs, de ez a hozzászólásom a Charlie cikkhez tartozik. Köszönettel: Anna

  2. Nos a (szerk.) kérdésre válaszként :- mégis milyen kormányt szeretne ,talán ön legyen a vezér ?? egy jó hazafi mindig a haza embere , sose ellensége !!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük