KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin Kijevet hibáztatta a Donyec-medencei tragédia miatt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A 2014 utáni ukrán vezetést hibáztatta a Donyec-medencei tragédia miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn egy Petropavlovszk-Kamcsatszkijban megtartott ifjúsági környezetvédelmi tanácskozáson.

„A Donyec-medencében most zajló tragédia annak a nacionalista, neonáci rezsim tevékenységének az eredménye, amely 2014-ben erőszakkal ragadta magához a hatalmat, majd katonai műveleteket indított Donyec-medencében. Kétszer indított el ott nagyobb katonai műveletet tüzérség, légierő, nehéz haditechnika és egyebek alkalmazásával. És még mindig ez történik”

– mondta Putyin.

Azt hangoztatta, hogy Oroszországnak „kötelessége segíteni” és védelmére kelni a Donyec-medence lakosságának.

„Minden kísérletünk a probléma békés megoldására kudarcot vallott a kijevi rezsim álláspontja miatt”

– fogalmazott az orosz elnök, aki méltatta az orosz hadsereg bátorságát.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy a Mikolajiv és Krivij Rih irányából támadó ukrán fegyveres erők egy nap alatt 11 harckocsit, 7 gyalogsági harcjárművet és 8 egyéb páncélozott járművet, 9 nagykaliberű géppuskával felszerelt kisteherautót és több mint 220 katonát veszítettek. Mint mondta, ezenfelül Mikolajiv megyében, Bereznehovate és Murahivka környékén az ukrán 57. gépesített lövészdandár ideiglenes állomáshelyeit nagy pontosságú fegyverek találták el, Voznyeszenszk, illetve Ocsakiv közelében pedig megsemmisült két rakéta- és tüzérségi lőszerraktár, amelyekben több mint 1500 sorozatvető-rakétát, köztük több mint kétszáz amerikai gyártmányú HIMARS rakétát tároltak. Az orosz légierő a Herszon megyei Csocsubejivkánál lelőtt egy ukrán Mi-8-as helikoptert.

A tábornok szerint Harkiv közelében az orosz légierő precíziós csapása megölte a Kraken „nacionalista” alakulat több mint 30 tagját, 10 járművet pedig üzemképtelenné tett. A donyecki régióban, Krasznopillijánál az ukrán 81. ejtőernyős rohamdandár állásaira mért koncentrált tűzcsapásokban több mint 20 katona esett el és több mint félszáz megsebesült.

A nap folyamán az orosz harcászati légierő, valamint a rakéta- és tüzérségi egységek hat ukrán vezetési pontot, 152 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást, 48 lőállásban lévő tüzérségi egységet, valamint öt rakéta- és tüzérségi fegyver- és lőszerraktárat támadtak, aminek eredményeképpen megsemmisült egy amerikai gyártmányú HIMARS sorozatvető a Harkiv megyei Timcsenka falu közelében.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

Az orosz légvédelem a szóvivő szerint öt drónt – köztük egy Bayraktar-TB2 típusút – és négy amerikai gyártmányú HARM radarelhárító rakétát lőtt le, valamint HIMARS, Uragan és Vilha sorozatvetők 34 lövedékét fogta el a Herszon megyei Kazacke és Csornobajivka közelében.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 287 repülőgépet, 152 helikoptert, 1877 drónt, 372 légvédelmi rakétarendszert, 4822 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 825 többszörös rakétavetőt, 3368 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 5304 katonai járművet semmisítettek meg.

Konasenkov azt mondta, hogy az ukrán erők vasárnap, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) képviselőinek jelenléte ellenére is megpróbáltak drónnal csapást mérni a zaporizzsjai atomerőműre. Közölte, hogy az orosz elektronikai hadviselési eszközök ráhatásának eredményeként az eszköz a létesítmény területétől egy kilométerre lezuhant. Enerhodar város ellen az éjszaka folyamán két tüzérségi támadást intéztek.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva-barát közigazgatási főtanácsának tagja, az Együtt vagyunk Oroszországgal mozgalom elnöke közölte, hogy hétfőn a NAÜ hat hátrahagyott szakértője közül négyen elutaztak a nukleáris erőműből. Az enerhodari hatóságok beszámolója szerint egyébként az ukrán hadsereg a városban két drónnal csapást mért egy lakóházra, amelyben a Rogov vezette mozgalom főhadiszállása működött.

Hétfőn a Donyec-medence több, szakadár ellenőrzés alatt álló településéről jelentettek ukrán tüzérségi támadást.

Az orosz védelmi tárca és az ukrajnai Moszkva-barát hatóságok által kiadott tájékoztatást más források nem erősítették meg.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük