KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin: Célunk a védekezés a „történelmi területeken” létrehozott fenyegetésekkel szemben

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Ukrajna elleni „különleges hadművelet” célja megvédeni Oroszországot azoktól a fenyegetésektől, amelyeket a „történelmi területein” kívánnak létrehozni ellene – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, a moszkvai Lomonoszov Egyetem diákjaival megtartott találkozóján.

„A különleges hadművelet célja, ahogyan azt már sokszor elmondtam, elsősorban az embereknek és magának Oroszországnak a védelme azoktól a fenyegetésektől, amelyeket a velünk szomszédos történelmi területeinken próbálnak meg létrehozni. Ezt nem engedhetjük meg” – fogalmazott Putyin.

Meglátása szerint az európai politikai elitek gyakran nem a saját, hanem harmadik országok érdekeit képviselik. Úgy vélekedett, hogy egyszer eljön majd az az idő, amikor „Európa vissza fogja kapni szuverenitását”.

Közölte, hogy továbbra is jó kapcsolatokat ápol „sok egyszerű és nem egyszerű osztrákkal”, akiknek Oroszországról alkotott véleménye a világban zajló drámai események ellenére nem változott.

Putyin köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a „különleges hadműveletben”. Egyebek között megismételte azt a kijelentését, miszerint a Donyec-medencében harcoló ukrán csapatok visszavonulását a hátuk mögül tüzelő saját „nacionalista” záróosztagaik akadályozzák meg.

Kiemelt kép: Videókép / Russia Today

Ez is érdekelheti:  Az amerikai képviselőház elnöke szavazásra bocsátja az ukrán segélytörvényt

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük