KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin: az EU nem vett tudomást a Donyeck elleni rakétacsapásról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nehezményezte a Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetése során Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy az EU vezetése nem vett tudomást a Donyeck ellen intézett ukrán rakétacsapásról – közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.

A két vezető a tájékoztatás szerint megvitatta a Moszkva által „a Donyec-medencei köztársaságok védelmét célzó orosz különleges hadműveletnek” nevezett ukrajnai háborúval kapcsolatban kialakult helyzetet, beleértve a humanitárius szempontokat, így a civilek evakuálását is.

„Az orosz elnök külön felhívta a figyelmet arra, hogy az EU vezetése a fejlemények nyilvános értékelésekor figyelmen kívül hagyta az ukrán hadsereg tegnapi bűnös és embertelen akcióját – a Donyeck központjában lévő lakónegyedre kazettás robbanótöltettel mért rakétacsapást, amely számos civil áldozatot követelt” – állt a moszkvai közleményben.

Putyin ismertette az orosz-ukrán tárgyalásokra vonatkozó álláspontját, „amelyek célja megállapodások kidolgozása, az ismert orosz követelések figyelembevételével”. Az orosz elnök hangot adott álláspontjának, miszerint Kijev „nem tanúsít komoly hozzáállást a kölcsönösen elfogadható megoldások kereséséhez”.

Az orosz-ukrán tárgyalások február 28-án kezdődtek. Március 10-én Szergej Lavrov orosz és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is találkozott egy, a törökországi Antalyában tartott diplomáciai fórum alkalmából.

Az orosz-ukrán tárgyalások négy, Fehéroroszországban személyesen megtartott tárgyalási forduló után videókonferencia keretében folytatódnak.

Kiemelt kép: EPA/ALEXEY NIKOLSKY / SPUTNIK

Ez is érdekelheti:  139-re emelkedett a moszkvai terrortámadás halálos áldozatainak a száma

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük