KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin aláírta magánhadserege létrehozását

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a nemzeti gárda létrehozásáról szóló törvényt. Putyin április 5-én jelentette be a teljes nevén Nemzeti Gárda Egységei Szövetségi Szolgálat megalakulását, amelynek az igazgatójává és főparancsnokává az elnök a belügyi csapatokat eddig irányító Viktor Zolotov hadseregtábornokot nevezte ki.

Zolotov a többi erőszakszervezet vezetőjéhez hasonlóan kizárólag neki tartozik majd engedelmességgel.

A részben sorozott, részben pedig szerződéses tagokból álló nemzeti gárda több belügyi szervezetet olvaszt magába, átvéve azok feladatköreit. A gárdisták egyebek között őrizetbe vehetnek és igazoltathatnak orosz állampolgárokat, és elkeríthetnek területeket jogosulatlan tömegmegmozdulások megakadályozására. Rendkívüli helyzetben korlátozhatják járművek és gyalogosok mozgását, illetve állampolgárok járműveit is igénybe vehetik, beléphetne magánlakásokba, és szükség esetén pedig akár fegyvert is alkalmazhatnak.
A nemzeti gárdának mintegy 300 ezer tagja lesz.
Forrás: 2016. július 04. 16:27
Hunhír.info
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  139-re emelkedett a moszkvai terrortámadás halálos áldozatainak a száma

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Putyin aláírta magánhadserege létrehozását

  1. Ebből is baj lesz. A hatalom ilyen koncentrációját a nemzetközi helyzet nem indokolja, mivel az ország megvédését nem igényli külön gárda létrehozás, az az orosz hadsereg dolga. Ilyesmit csak akkor ,,célszerű” csinálni, ha az országot olyan helyzetbe akarják hozni, amelybe egy szimpla jogállamot nem lehetne. Az pedig leginkább támadó jellegű háború lehet.

  2. Azért is kell Orbántól megszabadulni, mert egy személyben azt csinál az országgal, ami akar. Putyin nyomdokain járva ez nálunk is előfordulhat.

  3. A ló túloldala. A Nemzeti Gárdák nagyon sok országban kiválóan működnek, megfelelő és továbbképző módon, megfelelő fegyverismerettel(!), különösen katasztrófák esetén, amikor mindenkire, de főleg képzettekre van szükség. Nem csodálom, hogy nálunk sem a Nemzetőrséget, sem a Gárdát nem engedélyezték, félkatonai szervezetnek minősítve, hiszen a rendőrséggel, katonasággal pompás, ütőképes csapatok lehetett volna létrehozni hazánk védelmére.
    Ám az oroszok túlzásba estek, itt már nem erről van szó.

    1. Egy jól működő országnak csak hadseregre és rendőrségre lenne szüksége. A gárda néhány vagy egyetlen személy által kisajátítható.
      Ha valakiket mások fölé emelnek az már azt jelenti, hogy nem működik a demokrácia, vagy már az elején sem volt a rendszer demokrácia.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük