KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin a nyugati eliteknek: A játéknak vége!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

PUTYIN-A-NYUGATI-ELITEKNEK-A-JÁTÉKNAK-VÉGE

A világ hatalmas változás előtt áll. A jelenlegi, általunk megteremtett világ mesterkélt és rendkívül torzra sikeredett. Bár a mostani gazdasági és politikai „világrend”- nek elvileg a közös érdekek mentén a világ népeit kellene szolgálnia, ez sajnos közel sincs így.

Vannak olyan klánok, amelyek magukhoz ragadták a hatalmat, és ezt az erőfölényt más országok, népcsoportok kizsákmányolására és leigázására használják.

Alább idézünk Putyin szocsiban elhangzott beszédéből. Az üzenete világos, ugyanis Putyin kijelentette, hogy a játékszabályok mostantól megváltoznak. Az összefoglaló után az eseményről készült videó-felvételt is megnézhetjük

Putyin beszéde közben érdemes figyelni a politikusok arckifejezéseit is.

Mostanáig a nemzetközi politikát a következő szabályok szerint játszották:

A politikusok nyilvános kijelentéseket tettek, hogy ezekkel fenntartsák a nemzeti szuverenitás kellemes látszatát, ami kizárólag propaganda célokat szolgált, hiszen nem valós szuverenitásról beszélünk, hanem olyasmiről, aminek semmi köze a nemzetközi politika lényegéhez. Eközben titkos vagy zárt ajtós tárgyalásokon meghozták a valós döntéseket és megtárgyalták a követendő irányokat.

Korábban Putyin is ezen szabályok szerint játszott, cserébe csupán annyit várt, hogy Oroszországot egyenrangú félként kezeljék. Mivel ilyen irányú reményei szertefoszlottak, bejelentette, hogy a játéknak vége, ezzel végeredményben megszegve a nyugat által felállított tabut, nyíltan, az elit klánok és politikai vezetők feje felett szólva az emberekhez.

Az eseményről egy blogger a következő összefoglalót készítette:

1. Oroszország nem játssza tovább ezeket a játékokat és nem folytat titkos, zárt ajtós tárgyalásokat apró-cseprő ügyekben. Oroszország ezzel szemben készen áll a komoly párbeszédre és megállapodásokra, amennyiben azok a kollektív biztonságot szolgálják, igazságosak és mindkét fél érdekeit figyelembe veszik.

2. A globális kollektív biztonság valamennyi rendszere romokban hever. Nincsenek többé nemzetközi biztonsági garanciák, az ezeket elpusztító entitást pedig Egyesült Államoknak hívják.

3. Az Új Világrend építői elbuktak. Homokvárat építettek. Az Új Világrend felépülésének kérdése nem csupán Oroszországon múlik, de a döntés nem születhet meg Oroszország nélkül.

Ez is érdekelheti:  Eurasia Center: A geopolitikai mozgások mesterei?

4. A társadalmi rend újításait Oroszország konzervatív megközelítésből kívánja vizsgálni, de nem zárkózik el az ilyen újítások vizsgálatától, hogy kiderüljön, bevezetésük indokolt-e.

5. Oroszország nem szándékozik az Egyesült Államok folyamatosan terjeszkedő „káosz birodalma” által létrehozott zavaros vizekben halászni és új birodalmat sem akar alapítani (ez szükségtelen, Oroszországnak már meglévő területeit kell fejlesztenie). Továbbá Oroszország nem kíván a világ megváltójának szerepébe lépni, ahogyan ezt a múltban tette.

6. Oroszország nem kívánja a saját képére átformálni a világot, de azt sem fogja hagyni, hogy mások az ő képükre próbálják átformálni Oroszországot. Oroszország nem fogja elzárni magát a világtól, aki azonban megpróbálja elszigetelni Oroszországot a világtól, az forgószelet arat.

7. Oroszország nem kívánja a káosz terjedését, nem akar, és nem is szándékozik kirobbantani semmilyen háborút, ugyanakkor úgy látja, hogy egy globális háború kirobbanása ma már szinte elkerülhetetlen, így erre fel van készülve és a készülődést folytatja. Oroszország nem akar háborút, de nem is fél tőle.

8. Oroszország nem kíván aktív szerepet vállalni azok feltartóztatásában, akik még mindig az Új Világrendjüket építik, amíg ezek az erőfeszítések nem sértik Oroszország kulcsfontosságú érdekeit. Oroszország inkább a partvonalról szemléli, amint ezek újabb és újabb sebeket szereznek igyekezetükben, amennyiben azonban bárki megkísérli Oroszországot is belerángatni ebbe a folyamatba, figyelmen kívül hagyva annak érdekeit, az meg fogja tanulni, hogy mit jelent a fájdalom.

9. Külső, de még inkább belső politikájában, Oroszország ereje nem az eliten és annak zárt ajtós tárgyalásain, hanem a népen fog nyugodni.

10. Még mindig fennáll a lehetőség egy olyan új világrend felállítása előtt, ami megakadályozhatja a világháború kirobbanását. Ennek az új világrendnek az Egyesült Államok is elkerülhetetlen része lenne, de kizárólag mindenki mással egyező feltételek mellett: a nemzetközi jog és nemzetközi szerződések alapján, mindenféle egyoldalú kezdeményezés nélkül, más nemzetek szuverenitásának abszolút tiszteletben tartása mellett.

Ez is érdekelheti:  Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon az iráni támadás után

[youtube=http://youtu.be/9F9pQcqPdKo]

Forrás: Netextra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Putyin a nyugati eliteknek: A játéknak vége!

  1. Putyin b ármit is beszél akkor is orosz marad, olyan orosz,mint 1917-ben,1938-45, 50-es években, 1956,ban. Egyet tehetünk, imádkozzunk,hogy mentsen meg tőlük az Isten.Tartok attól,hogy az orosz kirobbant egy harmadik világháborút.Ez az üzenet egyértelműen arról szólt.A magyar vezetés pedig nem tud kibujni a bőréből,csatlakozik a vesztesekhez,mint kétszer a németekhez.

  2. Reméljük nem csal álom marad ez a terv! ezzel csak nyerne a föld lakóinak elsöprő többsége és ez nem tetszik a rabszolgatartóknak a zsidó usának!

  3. Egyelőre az oroszt piszkálják. És nem az orosz tartja fennhatósága alatt a fél világot.
    És meglepő kijelentést olvastam az előttem beírótól. Talán úgy néz ki, hogy a németek vesztesek lettek? Szeretnénk mi úgy élni, ahogy ők élnek most.
    Bár keverednek, de nem olyan szedett-vetett nép, mint akik itt laknak Magyarországon.
    Tisztelet a kivételeknek. Azoktól elnézést kérek!

    Baumag

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük