Pufajkás vezérszónok Kispesten
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
SZALAY RÓBERT KISPESTRE KÉSZÜL ANNAK AZ ’56-OS FORRADALOMNAK ÉS SZABADSÁGHARCNAK AZ ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSÉRE, AMELYET MINT PUFAJKÁS A SZOVJETEKKEL VÁLLVETVE SEGÍTETT ELTIPORNI
Szalay Róbert, egykori Sztalin Akadémiát végzett százados, politikai tiszt (komisszár), majd (1956. november 6-tól 1957 március közepéig) pufajkás(!), 1962-ben pedig 4 évre elítélt közbűntényes kaméleon készül tájékoztatni a hallgatóságot.
A szervezők szegénységi bizonyítványa, hogy olyan személyt bíztak meg ezzel a feladattal, aki mint „történész” eddig (bizonyíthatóan) 4 (azaz négy), egymástól homlokegyenest eltérő változatban adta elő az ’56-os forradalom-és szabadságharcban való részvételét, és Horn Gyulához hasonlóan csak annyit említett meg pufajkás múltjáról, hogy egy objektum őrzési feladatkörben tevékenykedett.
A (pufajkás)század parancsnoka (dr. Székely Sándor) szerint: „olyan jól végezte a dolgát, hogy 1957. április 4-re kitűntetésre is fel lett terjesztve„.
Torgyán „cilinderéből” elővarázsolt Szabó János honvédelmi miniszter Szalayt előléptette alezredessé, mert (véleménye szerint, de nem bizonyítottan) ott volt a Sztalin szobor lebontásánál, ahol mintegy 80 ezren voltak jelen, de csak egyre figyelt fel hadügyérünk, bár később megvonta az egyenruha viselési jogot Szalaytól.
A Magyar Justitia Bizottság szerint, az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékének ártana, ha Rákosi és Farkas komisszárja, majd Kádár pufajkása hallatná a hangját egy olyan rendezvényen, ahol azon dicső történésekről és hős forradalmárokról emlékeznek meg, amelyek ellen a szovjet agresszorok és pufajkába bújt (önkéntes) kollaboránsok harcoltak.
(Prof. Dr. Bokor Imre)
az MJB elnöke
P. S.: Igaznak tűnik az a mondás, hogy a kommunisták ott vannak minden kilométerkőnél, nehéz tőlük megszabadulni és semmit sem szégyellnek, jól tudnak hazudni, magyarázkodni és intrikálni.
Nemzeti InternetFigyelő

Ajánlott cikkek:
Horváth József: Lassan kettős hatalom alakul ki Ukrajnában
Czeglédi Andrea: Kósza gondolatok a Parlament előtt…
Levédia krónikása: A CIA részvétele az ukrán titkosszolgálat (SZBU) akcióiban
Emeljük fel hangunkat a Habsburgosítás ellen! - tüntetés a Petőfi Laktanyánál
Lehet, hogy akkor sem hiszed el, ha megnézed! - Épelméjű ember számára ez felfoghatatlan (videó 18+)
A Rabotino „húsdaráló”: Miért harcol olyan hevesen Oroszország és Ukrajna egy apró faluért a déli fr...