KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Puskás Aréna

Provokációra készülnek ma a Puskás Arénában?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ma este 18 órakor lép pályára Hollandia és Csehország együttese Budapesten a Puskás Arénában. A mérkőzés előtt a hollandok csapatkapitánya úgy nyilatkozott, hogy amennyiben – szerintük – rasszista bekiabálást hallanak a lelátóról, akkor a holland csapat kollektíven levonul a pályáról. 

Hát kérem, bármennyire is igyekszünk mi mindent elkövetni azért, hogy a politikát senki ne mossa össze a sporttal, a hollandok mindent elkövetnek ennek az ellenkezőjéért. Tegyük azt hozzá, hogy a Rutte nevű holland miniszterelnök teljes vállszélességgel nekirontott Magyarországnak, kijelentve, hogy térdre akarja kényszeríteni hazánkat és ki akarja rúgatni az Európai Unióból.

Tegyük fel, hogy bekövetkezik az eset. És tegyük fel, hogy amennyiben ezt meg akarják valósítani, azt egyszerűen meg is tudják tenni. Gondoljunk csak bele, csupán néhány „aktivistájuk szorgalmas munkája” szükségeltetik ehhez. Elég pár emberük rasszista kiabálása, ami azonnal indokot adhat a hollandok levonulásához, és ebből aztán lehet világraszóló botrányt kreálni.

Nem akarok rosszmájú lenni, de ilyen aljas gondolat nem áll távol a holland miniszterelnöktől. És tegyük azt is hozzá, hogy igen s(z)oros támogatóinak listája.

Szóval a Hazánk elleni támadássorozat nem áll meg az Európai Unió politikai testületein belük, azt bármi áron be akarják erőltetni a futballpályára is, hogy még nagyobb nyomás alá helyezzék Magyarország Kormányát. Azt sem tartom kizártnak, hogy az EP-ben Magyarország ellen minden eszközzel tevékenykedő sorosista, magukat magyar EP képviselőknek tituláló hazaárulóknak is benne van a „biztatásuk” ebben a kijelentésben. Nem állítom, de el tudom képzelni.

Szögezzük le, Magyarország és a kormány minden területen támadás alatt van. Az eszközökben nem válogatnak a „mindig demokrata, mindig toleránsok”. Erőszakosak, szélsőségesek, nevezzük őket egyszerűen liberálnáciknak! Mert azok.

Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

Kapcsolódó:

FONTOS: NEMZETKÖZI PETÍCIÓ – Álljunk ki HAZÁNK és GYERMEKEINK védelmében, az LMBTQ propagandával szemben

Hasznos idiótának nevezték a holland miniszterelnököt, aki „letérdeltetné” Magyarországot

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük