KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Prof. Dr. Bokor Imre: A Fidesz jobb és bal keze

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG (MJB) POSTALÁDÁJA
(2009. július 26.)

Nem könnyű eligazodni a FIDESZ egyes vezetőinek – egymásnak ellentmondó – nyilatkozatai, illetve állásfoglalásai között. A napokban azt hallottuk vagy olvashattuk, hogy a FIDESZ előrehozott választásokat vár a Bajnai kormánytól, és az MSZP-től. Nem sokkal ezt követően, Kövér László úgy nyilatkozott, hogy nem látja az esélyét egy előrehozott választásoknak.

Bár minkét nyilatkozat feltételezésekre alapul, mégsem logikus, olyan dolgokra várni a FIDESZ-nek, amelyet Kövér úr eleve esélytelennek ítél meg, illetve: nem etikus esélytelennek ítélni azt, amit a FIDESZ elvár a regnáló kormánytól.

Nagyon sokan ezektöl a „langyos” bizonytalanságtól óvták és óvják a FIDESZ-t, mert például,- amikor arról szólt Orbán Viktor, hogy (majd) el kell számoltatni a kártevőket, akkor Pokorni úr azt nyilatkozta, hogy óvatosan kell bánni az elszámoltatással, mert az kétélű fegyvernek (vagy eszköznek) minősül.

Nagyon sokan ezt a kettősséget kifogásolják a FIDESZ-nél, mert egyszer már az Antall-Boross kormány idejében alapos (és maradandó) leckét kapott az ország az igéretek teljesítettlenségéből, ne csodálkozzanak és ne sértődjenek meg a FIDESZ illetékesei, ha a közvélemény gyanakodva fogadja a gyanúsan ellentmondó vagy könnyen félreérthető nyilatkozatokat. Minden okunk megvan a gyanakvásra!

(Prof. Dr. Bokor Imre)

az MJB elnöke

Ez is érdekelheti:  Dr. Téglásy Imre: Z, a zsidó dzsihádista?

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük