KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Polgári engedetlenség a BKV ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Egyre több ember csatlakozik ahhoz a civil kezdeményezéshez, amely a BKV megregulázását tűzte ki célul. Ők addig nem hajlandóak fizetni a BKV szolgáltatásaiért, amíg a pénzük látható helyre nem kerül.

Megkésett gondolatok

„A BKV-nak nem lehetnek titkai a budapestiek előtt,ezért a cég átalakításánál a legfontosabb szempontok közé tartozik az átláthatóság megteremtése, a pazarlás megszüntetése és a fővárosiak bizalmának visszaszerzése” – mondta a BKV kormányát Hagyó Miklóstól átvevő Horváth Csaba főpolgármester-helyettes most csütörtökön. Erre Horváth 90 napot adott magának – ámbátor kissé megkésett.

Ugyanis annyi BKV botrány volt már – ráadásul naponta újabbak születnek – hogy egyes emberek úgy gondolták, valahogy kezükbe veszik az irányítást. Vagy ha azt nem is, de a vállalat tudatára hozzák nemtetszésüket, méghozzá úgy, hogy fájó ponton mérnek csapást a közlekedési vállalatra: anyagiakban.

A blogon szerveződött civil kezdeményezés addig nem hajlandó fizetni a BKV szolgáltatásaiért, amíg az alábbi két „követelésük” nem teljesül:

1. A BKV hozza nyilvánosságra, és tegyen elérhetővé minden olyan dokumentumot, amelyeknek a közzétételére törvény kötelezi! Távozzon a BKV minden vezető beosztású alkalmazottja,távozzanak a BKV jelenlegi felügyelőbizottságának tagjai! (ez utóbbi már gyakorlatilag teljesült.)

A nyilvánosságra hozást már elkezdték – esnek is ki szépen,sorban a csontvázak – de a „minden vezető beosztású” távozását nehéz lesz elérni,ugyanis a jelek szerint Kocsis István vezérigazgató a botrányok ellenére annyira bebetonozta magát,hogy még a Fidesz-kormány alatt is helyén marad.

Működési elv

A kezdeményezés működési elve,hogy egyszerűen nem fizetnek a szolgáltatásért: vagy más közlekedési eszközt választanak vagy bliccelnek – amikor az ellenőr kéri a jegyeket és bérleteket,akkor ennek okát el is mondják neki. Az el nem költött összeget felírják egy honlapra,ami naponta kétszer összegzi a meg nem vett jegyek és bérletek forintbeli összegét,és közli azt látogatókkal. A polgári engedetlenségként is felfogható mozgalomnak akkora sikere lett,hogy egyetlen nap alatt másfél milliónyi forinttól esett el a BKV – a számláló szerint.

Ez is érdekelheti:  Feljelentés lett a Magyar Péter féle tüntetésből

Ha ez a trend folytatódik – vagy növekszik – akkor a BKV-nak komoly anyagi gondja támadhat belőle. Igaz, hogy az összeg az év végéig minden egyes napra számolva sem ér a 70 milliárd forintos segély közelébe, amit a BKV az év végi fennmaradásáért kért, de egy amúgy is anyagi mínuszban lévő vállalatnak minden millió komoly érvágás. A pénzt egyébként legtöbben élelmiszerre,vagy italra költötték, de van aki benzint, kerékpár-felszerelést,vagy egyéb alternatív közlekedést segítő eszközt vett a megspórolt összegből.

Vélemények

A kezdeményezés természetesen kisebb vitát is kavart a fórumon. Sokak szerint amit használunk,azt ki kell fizetni, és ezzel a hozzáállással csak tovább rontják a BKV helyzetét. A védekezők érve nagyrészt az,amit kezdeményezők is felhoztak: vagyis ők azért fizetnek ennyit,hogy egy európai szintű tömegközlekedést vegyenek igénybe – ami sokak szerint Magyarországon nincs – nem azért,hogy ciprusi offshore számlára és százmilliós végkielégítésekre költsék a jegyárat. Ehhez egyesek hozzáteszik, hogy egy megállóért nem hajlandóak 300 forintot fizetni,és vezessék be a chipkártyás rendszert, ha már a megtervezéséért oly sokat fizettek.

Bár vannak köztes megoldások is a vitában: „Nem oda Buda. Ezzel az erővel senki se fizessen semmit,naná, majd cserébe még jobban lerohad az egész és még nagyobb hiteleket kell a BéKáVé popsija alá tolni,még nehezebb lesz a romokból tömegközlekedést varázsolni így lassan 20 évvel (!) a gengszterváltás után. Ha meg sztrájkolnak a BKV valóban dolgozó mezitlábasai – volt rá példa párszor – akkor meg azért köpköd a sok jó pesti lakos, hogy mééé nem megy a genyó villanyos… Ellenben egy közös sofőri-lakosi tömegdemó jó áthidaló megoldás. Vagy a következő fékhibás busz esetleg parkoljon bele a vezetőség valamely luxusverdájába. Csak úgy véletlenül.”

Minden esetre ha ezt a kezdeményezést hozzávesszük a terézvárosi csendrendelet elleni, hétfő estére beharangozott tüntetéshez, akkor azt láthatjuk, hogy az emberek – vagy ha úgy tetszik a civil szféra – egyre inkább a saját elképzelésük szerint tesznek a közbotrányt okozó dolgok ellen. Ami azt jelenti, hogy minden más kontroll egyre hatástalanabbá válik. Ez pedig az álmoskönyv szerint nem jelent jót…

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

(hírextra) – Szent Korona Rádió

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Polgári engedetlenség a BKV ellen

  1. Én addig bliccelek, míg az a dagadt picsa vissza nem adja a 100 milliót, meg a többi rohadék, amennyit felvett végkielégítésként, és ezt az összeget negatív előjellel bele nem építik a vonaljegy árába, magyarul: kapják be!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük