KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Pökhendi, mohó, belterjes rendszerváltó elit?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

menekültek

Vannak kérdések, amelyben egyetértek Orbán Viktorral, de olyanok is, amiben nem. Az illiberális állam felszámolásának szándéka például bírja az egyetértésemet. De annak megvalósítása úgy, hogy közben az EU négy liberális alapelvéről nem rántjuk le a leplet, s nem teszünk semmit a negatív hatásainak csökkentésére, nekem elfogadhatatlan.

Milyen kár, hogy a 26 éve elmondott beszédében foglaltakat ma már nem tudja alkalmazni a másik nagyhatalomra, az USA-ra. De vajon mi történhetett, hogy radikálisok vagyunk a szavainkban, s liberálisok a tetteinkben? Mert az USA hadsereg beengedése sajnos, éppen olyan helyzetet teremt ma a számunkra, mit akár a török hódoltság, akár a II. világháború korában: a két pogány szorítása közé kerültünk ismét.

Dés Mihály szerint a Fidesz sikere három pilléren áll: „..dilettánsok, a kontárok, a középszerűek népes közössége, akik a tehetségesekre, a sikeresekre acsarogtak…. második egy nemzedéki lázadás: a ma 40-50 évesek akarták elzavarni a húsosfazék mellől azokat, akik 1990 óta ott ücsörögtek körülötte…. A harmadik csoport a vidéki középosztály: értelmiség, szakembergárda, üzletemberek… Ők a pestiek túlsúlyát akarták a saját egyeduralmukká változtatni.” Végül hozzáteszi, hogy mindez nem sikerülhetett volna, „ha az úgynevezett rendszerváltó elit nem lett volna olyan pökhendi, mohó és belterjes..” Sok ebben az igazság, bár vannak azért más jelentős okai is a Fidesz eddigi sikerének, de ezt most nem elemezném, hiszen nyakunkon van a déli áradat, vagy déli áramlat.

A naponta hallható liberális lózungok sorában most az első: a szegény afrikaiak elleni Fideszes uszítás. Tele van az ország a lemázolt óriásplakátokkal, de bevándolókkal is.

Én most szombaton láttam az E5-ös autópálya mellett a saját szemeimmel azt a helyzetet, amit már nem tud kezelni a magyar rendőrség. Kamionokat állítottak meg afrikaiak, fenyegetőztek és bizony nem Debrecen felé akartak menni, hanem Budapestre. Valakik nagyon alaposan tájékoztatták őket arról, hogy hol lehet a legjobban elvegyülni a városi kozmopolita tömegben és megélni munka, vagy bármilyen hasznos tevékenység nélkül. Nem vagyok sem rasszista, sem idegengyűlölő, de ezek egy sajátosan Afrikai kultúrát képviselnek, amit itt nehéz lenne nekik megélni, de láthatóan ennek az ellenkezőjéről győzte meg őket valaki. (Kinek is az érdeke ez?)

Egyébként egész Európában hasonló már a helyzet, mert mindenhol ott vannak az Afrikából menekültek tömegei, kint fekszenek az utcákon, várótermekben, parkokban, tereken. Sőt zaklatják is az arra járókat. A migráns nők a bennszülött férfiakat, a minráns férfiak a bennszülött nőket inzultálják. A liberális „jogvédők” pedig azt hazudják nekünk, hogy e migránsok milyen szerencsétlen és rendes emberek. A szerencsétlen kifejezést még elfogadom, mert hittek azoknak, akik becsapták őket és hagyták magukat útnak indítani. De kik is azok, akik a háttérben állnak?

Hiszen a televízió már évtizedek óta mutogatja Európa és Észak-Amerika jóléti társadalmát, amire ráéhezhettek e szerencsétlenek, de hogy most, amikor az USA által olyan helyi konfliktusok keletkeztek – amelyek az ottani élet lehetőségét alaposan megkavarták – szinte automatikusan elindultak? Szerintem ennek se nagy a valószínűsége, viszont a liberális propaganda szerepét ismerve az a valószínűbb, hogy egy alaposan megszervezett akcióról van szó. Én nem vádolom ennek megszervezésével sem a cionistákat, sem az USA titkosszolgálatát, ezt döntse el maga az olvasó. Ám azt világosan kell látnunk, hogy a pártpolitikusok nagy része elkötelezett buzgalommal szolgálja a liberálisnak mondott elveket, s ezzel a bankárkaszti érdekvilágot. Az Európába özönlő színesbőrű sokaságnak érezhetően komoly szerepet szán a háttérből irányítók csapata. Ők ugyanis gyorsan szaporodnak, s ezzel az etnikai összetételt viszonylag gyorsan lehet megváltoztatni. Amire hazánkban még évszázadok kellettek – ti. hogy a befogadott tót, oláh, rác, száz-sváb,stb. tömegek 1910-re az ország lakosságának majdnem a felét jelentsék – azt pár év alatt el fogják érni most, s ezzel komoly gondokat okoztak majd Európa működésében, de közelebb hozzák az USA „sokszínűségéhez”. (Ezt kellene a környező utódállamok vezetőinek is megérteniük, s akkor talán más lenne a hozzáállásuk pl. a magyarkérdéshez is.)

Mert valamivel kell ellensúlyozni az egyre erősebb nyomást a dollárra, ami az USA világgazdasági szerepének a gyöngülését is egyre inkább láthatóvá teszi. A káosz egyébként is hasznos, mert abban könnyebb különböző területeken háborút kreálni, s azt finanszírozni a legjobb üzlet a bankárkasztnak!

A hazájukban mesterségesen kialakított káosszal felpiszkált, s így erőszakos – ráadásul más kultúrába beilleszkedni képtelen tömeg – a naponta elkövetett kisebb-nagyobb bűncselekményeivel előbb-utóbb ki fogja verni a biztosítékot az adott ország lakóiban, s ezzel okot adnak majd az Európai Gyorsreagálású Hadtest bevetésére. Nem ismerős ez nekünk magyaroknak? Nem ez történt 1956-ban? Nem azt a gátlástalan és primitív viselkedést unta meg a magyar tömeg, amit a szovjet horda és szuronyaikra támaszkodó hataloméhes moszkovita rablóbanda jelentett? Hiszen még kibeszélni sem lehetett azt a szörnyű sérelmet, amit e vörös horda elkövetett: nemi erőszak, gyújtogatás, fosztogatás, rablás, elhurcolás, indokolatlan kivégzés módszerivel.Bármerre jártak e „felszabadúlók”, nyomukban a nemi betegségek és a kegyetlenül kivégzettek sírjai maradtak. Írom ezt annak ellenére, hogy valóban voltak emberséges tisztek és katonák is közöttük, de sajnos nem ez volt az általános! Ahogy a mostani, a beáramló törvénytelen határátlépőkben sem a jó szándékú munkátkeresők vannak többségben, hanem a fehér embert gyűlölő, gyilkos ösztönökkel és a követelődzésre (szinte)kiképzettek. Ők nem a javunkat akarják, hanem a javainkat, a pártpolitika pedig csak beszél és vitázik, ahelyett, hogy bevezetné végre a határzárat, s visszatoloncolná őket Szerbiába. Mert helyzet van. S az EU sóhivatalában is csak a magyar Morvai Krisztina és az angol Nick Griffin mondta ki erről az igazságot. E kérdésről sajnos, igen kevesek mernek nyíltan beszélni, mert a liberális elvek megkötik az emberek nyelvét és tollát, hiszen a szabad véleménynyilvánítás elve kerül szembe a fősodratú média által elfogadott pol-korrekt beszéddel és pl. a munkaerő (??) szabad áramlása elvével. Csakhogy a munkaerő szabad áramlása is csupa hamisság – mint a többi liberális alapelv! Az EU pedig valójában a gyarmatosításunk egy új típusú rendszere, amit sajnos csak pár éve kezd felismerni az értelmiség nyitottabb része.

A kérdés tehát az, hogy a kormánynak van-e még annyi ereje, hogy a régi szuverenitásunk maradékára támaszkodva megvédjen minket úgy, hogy ne legyen oka megszállni minket az Európai Egybesült Államok hadigépezetének? Most már egyébként nincs honvédségünk, tehát még annyira sem tudnánk ellenállni, mint régen a Harmadik Birodalomnak, vagy a Szovjetuniónak. Egyébként észre kellene már vennie minden magyarnak, hogy az EU és az USA szellemiségében, e birodalmaknak az utódállamai!

Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Pökhendi, mohó, belterjes rendszerváltó elit?

  1. Szomorú, de sajnos ez a helyzet, amit Bene Gábor nagyszerű cikkében leírt. Ehhez hozzátenni nem nagyon lehet. Talán annyit, hogy sajnos ezt már évek óta készítették elő és az emberek többsége vagy nem érzékelte, vagy nem is akarta. Tartok tőle, hogy megint rossz oldalon állunk.

  2. Sajnos én ezeket a bevándorlókat, akiket az USA, és EU liberálisai küldtek a nyakunkra, kegyelemdöfésnek tekintem részükről.
    Az oroszok pár nap alatt ki vonultak.
    De a cigányok, és a most már az afrikaiak beépülése a társadalmunkba, visszavonhatatlan károkat, és az őslakosság végét fogja jelenteni.
    Nézem, hogy milyen gátlástalanul támadják meg a lépésben kényszerülő kamiont, és törik fel a hátulját, és félek.
    Nincs karhatalom, nincs rendőrség, akik ezt megállítanák.
    A háttérben meg a liberálisok dörzsölik a markukat, mert sikerült nekik valami zseniálisat alkotniuk, és ezt az eddig jól működő védelmi rendszerünk sem tudja már megakadályozni.
    Igaza van Bene Gábornak.
    Sikerült egy olyan „kultúrájú” embereket Európára uszítani, akiket az évezredes immunrendszerünk tehetetlenül tűri.
    Sajnos a mostani „magyar” hatalom tiltakozásának sem hihetek, mert nekik jól bevált a mást mondok, és mást csinálok féle politikájuk. Kiválóan el tudják ezzel a politikával altatni a még gondolkodásra képes emberek veszélyérzetét is.
    Teljesen reménytelen a jelenleg tevékenykedő pápával is együtt imádkozni, akinek nem a lefejezett keresztények foglalkoztatják a lelkét, hanem az, hogy megfeleljen a liberálisok követelményeinek.

    Baumag

  3. Az „illiberális” állam felszámolása a liberális állam megteremtése. A kettő gyakorlatilag egykutya.
    A bevándorlás pedig tiszta sor. Az 1923-ban megfogalmazott Kalergi tervet hajtják végre. Európa népeit egy eurázsiai-negroid ember fajtára cserélik le, aminek nincs identitása, csak úgy él bele vakvilágba, ám kitűnően irányítható.
    Egyedül ezzel az indokkal magyarázható logikusan, hogy a 7 ágú vasvillát lepisáló emberek 3 azaz három napon belül rács mögött vannak, ám az azonosíthatatlan, illegális határsértőket szállás, ellátás, zsebpénz meg minden egyéb várja. Európa nemzeteinek legnagyobb ellensége az európai kormányokat és az úniót uraló zsidó nép.

    1. Az egész zsidó népet mondjuk javítanám, de kétségtelen, hogy az irányítók között messze túlreprezentáltak a zsidó származású egyének. A nemzetek között szigorúan különbséget kell tenni, a sokszínűség megvédése érdekében, de valójában nem a vérség számít, hanem a viselkedés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük