KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Póka László: Nem vagyok terrorista első fokon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Póka László

Elég érdekes a részletes indoklás. Már az ítélethirdetésnél is feltűnt, de így leírva még jobban meg bírok lepődni.

Igazából csak annyiból fontos a felmentő ítélet, hogy az ügyész által kért felfüggesztett böri így nem nyomja rá a súlyát a cselekvésekre.
– Mert vannak cselekvések, és ezek nagyon nem tetszenek a hatalomnak. Látszik ez a folyamatban lévő ügyeimből (amikről tudok).

Most 13 ilyent látok:

  1. Folytatódik a Terroros (Ítélőtáblán – Kúria épületében találkozunk ez ügyben legközelebb) (Fenyegetés: felfüggesztett börtön)
  2. Közveszéllyel fenyegetés (Tégla a bankfiókoknál – Bírósági szakban) (Fenyegetés: Közmunka)
  3. Bankárhimnusz rögzítés PiCsányinál (Gyülekezési joggal visszaélés – Bírósági szakban) – Tárgyalás 2015. július 2-án 8:30 Bp. II. ker. Tölgyfa utca – (Fenyegetés: 70 000 Ft bírság)
  4. PiCsányi által indított zaklatási ügy. Még nincs gyanúsított, de mivel két ügy is keletkezett ezen esemény kapcsán, így szinte biztos, hogy képbe kerülök. (nyomozati szakaszban)
  5. Országgyűlés Irodaházból kitiltás ügyében (Jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülés – Bírósági szakban) (Fenyegetés: 50 000 Ft bírság)
  6. PiCsányi, Matolcsi háza körüli pihenés, séta, és gépkocsi lerobbanás. (Rendőrségi szakban)
  7. TróCsányi, PiCsányi, Orbán – NemPezsgőzés. Rendőrségi szakban már másodszor az OTP fellebbezése miatt)
  8. PiCsányi szülinapjának ünneplése a IV. kerületi OTP-ben (Garázdaság szabálysértés – Rendőrségi szakban)
  9. Bankár politikus kép égetése (Garázdaság bűncselekmény – Rendőrségi szakban)
  10. 1 órás spontán leülés a József Attila utcában május 7-én, mert Kövér László nem volt hajlandó átvenni a felhívást. (Gyülekezési jog megsértése – Rendőrségi szakaszban)
  11. Garázdaság áthúzott bombás plakát, és a korábbi megszüntető határozat kihelyezése miatt 2014.05.11-én Szigetszentmiklóson. (Garázdaság szabálysértés- Rendőrségi szakaszban)
  12. Oktogon OTP csoportos ügyintézés. (Gyülekezési jog megsértése – Rendőrségi szakaszban)
  13. K&H csoportos ügyintézés a Vígadó téren. (Garázdaság- Rendőrségi szakaszban)
Ez is érdekelheti:  Moszkva nem enged biztonsági követeléseiből – A terrortámadás ötletgazdái után nyomoznak

…És amik már lezárultak:

1. Kápolna utca kilakoltatás. Előbb 50 000 Ft bírság, majd bíróság által törölve.

2, 3, 4. Béla utca kilakoltatásnál rendzavarás (megszüntetve), szabálytalan parkolás a hangosító, és büfé autóval, illetve nem bejelentett gyülekezés szervezése. Mindez 50 000 Ft-tal díjazva jogerősen. (A csapat összedobta rá a pénzt, miután 2 napot kényszermunkán töltöttem.)

  1. Kövér László véleménynyilvánítás 2013.06.18. (Megszüntetve)
  2. 2013. 06. 25-i Kúria ítélet utáni spontán vonulás (Megszüntetve)
  3. Kövér László véleménynyilvánítás 2013.07.09. (Megszüntetve)
  4. Szavalás MKB bankban. Garázdaság (Megszüntetve)
  5. Közveszéllyel fenyegetés az áthúzott-bombás plakát kirakása miatt (Megszüntetve)
  6. Budaörsön a bank által ellopott Suzuki miatti felháborodásért indított Rendzavarás. Igazából a rendőrautón bemutatott következmények nélküli autólopás miatt (Bírói figyelmeztetés)
  7. OTP bankbezárásban való közreműködés. (Megszüntetve)

Összesen 24 ügy kettő év alatt.

Mi ez, ha nem oligarchai politikusi, poligarchai üldözés.

Hiszem, hogy akkor fog megoldódni, és akkor meg fog oldódni, ha százak fognak tudni ilyen adatokat felmutatni.
Amíg a többség csak a fotelból, néhányan félve, és csak kevesen cselekedve harcolunk, addig csak álom marad a szabadulás.

Az ítélet innen tölthető le: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1160542150638395.1073741938.626932930665989&type=1

HAjrá!

A Nem adom a házamat mozgalom aktivistái társadalompolitikai tevékenységéről a hatalom által kiállított bizonyítvány táblázatos formában itt érhető el: (folyamatosan frissítve)

https://drive.google.com/folderview?id=0B8mQPVCeJWktfnFnUzdjOEwyQkJNaUw5VnQtWkpueUFSek5oT1V6SUk0WEkyaDFCOVp5NkU&usp=sharing

Tisztelettel: Póka László

Nem Adom a Házamat Mozgalom

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Póka László: Nem vagyok terrorista első fokon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük