KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Pofozza mán le valaki azt a mesemondót!” – avagy Nem mese ez gyermek, de nem ám! Ez bizony a művelt Nyugat kőkemény (politikailag korrekt?) rögvalósága!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Egy valóságos történet amolyan gondolkodtatásképpen. A „rontóembereknek”, a „ gyűjtőembereknek” és a „látóembereknek”.

Kalandos élete van annak, aki könyvek olvasására adja a fejét. Hát még annak, aki könyvek írására! Nem titok a tisztelt Olvasó előtt, hogy Magyarország legfontosabb trilógiája (A sárember kora) – már csak jellege, és a kötetekben tárgyalt témakörök miatt is – a hagyományostól eltérő, különleges beharangozót, népszerűsítést igényel. Jómagam legalábbis így gondoltam, mi több, erről már a kezdet kezdetén, a legelső könyvnél, a MONEYPULÁCIÓ-nál is meg voltam győződve.

„Járt utat, járatlanért el ne hagyj!” – tartja a nép ajkán született bölcs mondás. Ezt szem előtt tartva, a nemrégiben útjára indult folytatás (A mutatványos bódé) esetében is hasonlóképpen jártam el, azaz letértem az eddig járt útról és a járatlant választottam. A másutt megszokott leíró jellegű hírlevelek és egyéb szöveges értesítések helyett – a visszajelzésekből tudom –, az olvasók legnagyobb örömére, az előző trilógiához hasonlóan, az új könyvsorozat első kötetéhez is a filmszínházakból ismerős mozgóképes beharangozókat készítettem. Ráadásul, jó (vagy rossz?) szokásomhoz híven, ezúttal is rátettem még néhány lapáttal, és a beharangozók mellé indítottam egy teljesen új mozgóképes sorozatot is, TANÍTÁS címmel.

Könyveimben két fontos feladatot tűztem ki magam elé. Tükröt tartani a magyarországi társadalom elé, s ezen keresztül gondolkodásra késztetni az embereket, legelsősorban is a tudatipar által végzetesen és végletekig megdolgozott remélhetőleg még ma is „tanulónak” nevezhető ifjúságot.

Ebben az új videó-sorozatban – néhány csodálatos színművészünk segítségével – olyan történetek kelnek életre, melyeket ezekben a könyvekben magunkkal vihetünk életre szóló zarándoklatunk során, s ha gondosan megőrizzük őket a szívünkben, a lelkünkben, egyetemes tudásként, bölcsességként hagyhatjuk örökül gyermekeinknek.

Ahogy szoktam volt mondani, nemcsak jómagam, de könyveim meg aztán végképp: „Kilógunk a vásárlók rendezett szövetéből!” Valamilyen okból kifolyólag, sehogy sem passzolunk bele ebbe a mára lélektelenné, istentelenné és embertelenné váló világba. Talán ezért van az, hogy a könyvsorozat eredeti weboldalát egy láthatatlan kéz utasítására egyszerűen leparancsolták a világhálóról, a helyére újjáépített másikat, azt, ami most is – egyelőre még – funkcionál sorozatosan megtámadják.

Könyveimmel időről-időre próbálok letenni valamit az emberiség, de legalábbis a magyarság nagy közös asztalára. Valami olyant, ami meggyőződésem szerint a jó és helyes irányba, vagyis közelebb visz minket a Jó Istenhez. A népi naivitás megtestesítőjeként abban a hitben ringatom magamat, hogy ez a tudás- és ismeretanyag felruház majd bennünket kellő bölcsességgel ahhoz, hogy a világ viharai és hányattatásai közepette azért mégis csak életben maradjunk, vagy legalábbis túl tudjunk élni.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Aki már töltött fel tartalmat a világ legnagyobb videó-megosztó oldalára, az tudja, egyre nehezebben megy a dolog, egyre több észrevételt, kifogást, problémát jelez a rendszer. Ami néhány hónapja még zökkenőmentesen működött, az mostanra már csak plusz körök beiktatásával, vagy már úgy sem lehetséges.

Természetesen a Te Kanálisodnak is meg van a maga Jolly Jokere. A problémás, vagy nem kívánatos tartalmak megfelelő kezelésére (értsd: cenzúrázására, letiltására) az univerzális, mindenre bevethető módszer, a szerzői jogokra való hivatkozás. A korrekt tájékoztatás kedvéért tegyük hozzá, ma még vitathatod a dolgot, de lehet, hogy holnap, vagy holnapután ezt a lehetőséget is elveszik tőled. Nem tudjuk. Legfeljebb csak sejtjük.

Nem is ragadtam volna billentyűzetet, ha nem Wass Albertről, és a tőle örökül kapott csodálatos történetről – Mese az erdőről – lenne szó. Sinkovits-Vitay András tolmácsolásában kel életre az erdő, és kerülnek a középpontba – mindannyiunk okulására – az ember számára teremtett legcsodálatosabb értékek: a JÓSÁG, a SZERETET, és a BÉKESSÉG.

Persze rögtön, itt az elején, már Wass Albert személyénél fennakadunk a mesterségesen létrehozott virtuális világ kegyetlen és kíméletlen algoritmusainak szűrőin. A magam részéről azt gondolom, hogy aki csak egyetlen művét is olvasta Wass Albertnek, mondjuk éppen ezt, az erdőről és az ember számára teremthető legcsodálatosabb ajándékokról szóló mesét, abban szemernyi kétség sem merülhet fel a tekintetben, hogy az író a Jó Isten embere volt, akit azért küldött közénk, hogy tanítson bennünket.

Csak rajtunk múlik, megfogadjuk-e a tanítást, befogadjuk-e a tanítás bölcsességét, hogy aztán magunkkal vigyük az élethosszig tartó zarándoklatunk során, örökül hagyva azt gyermekeinknek.

„A tanítók csak kinyitják az ajtót, de neked kell átmenned rajta!” (Kínai közmondás)

De mi történik akkor, ha nem engedik oda a tanítót a katedrához, mi több, egy életre, sőt, még azután is, egy örökkévalóságra meg is bélyegzik?! Ex katedra kijelentik, az illető persona non grata, azaz nem kívánatos személy a skolasztikus oktatás világában!

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

A hatalmasra duzzadt mozgóképkanálisra már jó néhány éve töltök fel videó-tartalmakat. Az idők során néha szembesülnöm kellett számomra érthetetlen, megmagyarázhatatlan, a logikával teljesen szembe menő jelenségekkel is. Az utóbbi időben egyre sűrűbben!

Ma, amikor komplett zenei albumok, teljes filmek megtalálhatók a világ legnagyobb videó-megosztó oldalán, mihelyst olyan tartalmat próbálsz széleskörűen elérhetővé tenni, mint példának okáért a természet, vagyis a teremtett világ önzetlen tisztelete és szeretete, vagy az ember számára teremtett legcsodálatosabb értékek, a JÓSÁG, a SZERETET és a BÉKESSÉG, általában szerzői jogokra való hivatkozással azonnal találnak valamilyen indokot, hogy megnehezítsék, vagy egyenesen ellehetetlenítsék az efféle tartalmak közlését, közkinccsé tételét.

Talán így értjük meg, most értjük meg csak igazán, miért az egyetlen, szereteten alapuló vallás, a jézusi kereszténység, a keresztények szenvedik el a legnagyobb üldöztetést ma a világban.

Nem a személyes sértettség az, ami arra késztetett, hogy megírjam a történteket. Nem is a világ közlésrendszereire rákos daganatként rátelepedő másik, magát közösséginek tituláló és szintén törvények felettinek gondoló technológiai óriással, a Nagy Arc(felismerő) Könyvvel szemben vívott kilátástalan harcok kilátástalansága inspirált. Sokkal inkább az, amit könyveimmel is célul tűztem ki magam elé.

LÁSS! NE CSAK NÉZZ! De legfőképp, GONDOLKOZZ végre!

Én is csak azt tudom kérdezni, amit Wass Albert kérdez csodálatos meséjében:

„De te, ugye látóember leszel?”

Ahhoz, hogy az lehess, nézd meg, hallgasd meg Wass Albert: „Mese az erdőről” című történetét!

Itt találod meg:

Ha időd engedi, és van kedved hozzá, nézd meg a többi TANÍTÁS videót is! Meglátod, érdemes!

A Nemzeti InternetFigyelő olyan internetes sajtóorgánum, amit az egész bolygón olvasnak a magyarok. A Te Kanálisod értesítése szerint három országban, jelesül Ausztriában, Németországban és Svájcban tiltották le, tették elérhetetlenné, nyilvánították a nézők számára nem kívánatosnak a szóban forgó videót. Osztrák, német és svájci olvasóink figyelmét szeretném felhívni arra, hogy természetesen ezúttal sincs lehetetlen, csak tehetetlen! Léteznek a böngészők alá ingyenesen beépülő modulok, melyek segítségével az egyes felhasználók el tudják rejteni az IP-címüket, ezáltal azonosíthatatlan, honnan jelentkeztek fel a világhálóra. Ezek segítségével bárhonnan bármit elérhetnek, megnézhetnek! Keressenek rá a lehetőségekre! Ahogy mifelénk mondani szokás: „Google a barátunk!”

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Most már tudod, mit kell tenned!

Útban az aranykor felé, segíts, hogy túléljük a vaskort, sárember korát!

Ne felejtsd! Mindenki számít! Te is! Legfőképpen te vagy az, aki számít! Itt, és most!

Kedves Olvasó! Most te következel!

Isten áldja Magyarországot!

Szabó László

(1 öntudatos pécsi polgár)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

VNTV – VIVA NATURA TELEVÍZIÓ:

Szemmel is jól látható, hogy egy nagy korszak zárul most le civilizációnk történelmében. Egy könyvben olvasva, hogy mit is hagyunk magunk mögött, hogy hogyan éltünk eddig, elsőre nagyon humorosnak tűnik, de az, hogy hová vezetett ez az életmód, ez az életfelfogás, az egyáltalán nem vicces. Persze, felfoghatjuk ezt lazán is, és jókat derülhetünk a balgaságainkon és az ostobaságainkon, de ezt a világot nyújtjuk most át örökségül utódaink részére. Mennyi valódi értéket tud felmutatni ebben a pillanatban az emberi létezés? Az emberek olyan mélyen alszanak, hogy már semmi sem tudja őket ebből a mélyálomból kizökkenteni. Látható, hogy bármit meg lehet velük tenni! Megy a szemük előtt a világ műsora, és nem veszik észre, hogy ők a főszereplők. A tudatlanság hipnózisában nem is lázadnak semmi ellen. Új iparág vette át a működtetésünket, a tudatipar. Nem kell már gondolkodnunk sem, hisz megteszik már ezt helyettünk. Alaposan belénk van szuggerálva minden, amire szükség van. Lassan teljesen átveszik az irányítást az életünk felett és a szégyentelen átverések sűrű, tömény fellegétől a valóság már alig látszik és egyszer csak végleg feledésbe merül…

Könyvajánló kisfilm:

A könyvvel kapcsolatos információk: Weboldal: https://saremberkora.hu

Rendelés: layoutocska@gmail.com Szabó László és Jakab István beszélgetése.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük