Piaci pánik, mélyben a forint!

Hiába cáfolta a Nemzetgazdasági Minisztérium korábban azt a hírt, hogy a kormány fel akarja használni a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékait, a nyugati piacokon mégis tetőfokára hágott a magyarországi helyzettel kapcsolatos hisztéria.
Az euró árfolyama átlépte a 318 forint körüli történelmi csúcsot, és 321 forint felett állt meg. A piacokat ismerők úgy látják: nagyon valószínű, hogy a magyar valuta gyengülése folytatódik a következő napokban… Ugyanígy soha nem látott rekordot ért meg a magyar államcsőd bekövetkeztének valószínűségére kötött kockázati biztosítások, azaz a CDS-ek mutatója. Ezek mértéke átlépte a 710 pontos határt, ami 60 pontos emelkedést jelent az előző naphoz képest. Összehasonlításképp: Olaszországban 490 ponton jár ez a mutató, ugyanakkor Írország 708 ponton végzett január 4-én, Portugáliában 1085-ön, Görögországban pedig 8618 ponton jár a CDS-felár.
Elemzők szerint a magyar gazdaságban nem történt olyan esemény, ami indokolta volna a forint jelentős gyengülését.
Egyetértenek szakértők a Nemzetgazdasági Minisztériummal abban, hogy leginkább a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodásunk körüli találgatások mozgatták az árfolyamokat.
A történelmi csúcsdöntések ellenére egyébként jól zárult az aznapi államkötvény-csereaukció.
Igaz, a hozamokat ismét emelni kellett ennek érdekében. Szakértők szerint nem kell attól tartani, hogy emiatt rövid távon finanszírozási gondjai akadnának a magyar államnak.
Forrás: Magyar Élet
(Nemzeti InternetFigyelő)
Innen is látszik a kapzsik félnek, toporzékolnak. Érdekes én nem kell féljek, hogy az aranytartalékomat elviszi valamilyen rossz fogadás, először is azért, mert nem szoktam soha fogadni, másodszor is mindig magammal viszem. Az pedig a tiszta lélek!!
A többiek, csak futkossanak és rettegjenek. Maguknak csinálták.