KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Petőfiért! – Sevarnadze, Petőfi Sándor hamvai és Pozsgay

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Petőfi-barguzinA hidegháború egyik felszámolójának tartják a Szovjetunió hétfőn elhunyt utolsó külügyminiszterét, Eduard Sevarnadze-t, aki a birodalom felbomlása után Grúzia első elnöke is lett, 1995-2003 között. Kevesen tudják azonban, hogy 1990-ben, még szovjet külügyminiszterként Sevarnadze Petőfi Sándor Szibériában feltárt hamvaival is foglalkozott.

Az MVSZ meghívására idén márciusban Magyarországra látogató Alexej Vasziljevics Tyivanyenko meglepő részletet hozott tudomásunkra, amit egyébként 1993-ban megjelent Petőfi-könyvében is közölt.

„Aznap este a kormány épületének folyosóján összetalálkoztam V. G. Butomunkujev-vel
, a minisztertanács egyik osztályvezetőjével, aki így szólt:
– Mit művelnek Önök? Maga Sevarnadze éppen most telefonált miniszterelnökünknek és elégedetlenségét fejezte ki. Arra kérte, hogy egyelőre semmilyen eredményt ne hozzunk nyilvánosságra és az azonosítás minden dokumentumát adjuk át a Külügyminisztériumnak. Azt ajánlotta, hogy kb. egy fél évig ne hirdessünk eredményt, amíg Magyarországon a választások le nem zajlanak. Azt mondta, hogy van Magyarországon egy ember, aki  a földi maradványok azonosítása eredményének a hullámain köztársasági elnök szeretne lenni.” 

(A. V. Tivanenko: Petőfi – A titokzatos szibériai fogoly, Ulan-Ude, 1993)

Pozsgay Imre, aki abban az időben a legnagyobb eséllyel pályázott a köztársasági elnöki címre, 1989-ben, Petőfi Sándor hamvainak feltárása idején a  Megamorv Petőfi Bizottság elnöke volt.
Alig hihető, hogy Pozsgay Imre Petőfi Sándor hamvainak feltárását meglovagolva próbálta volna magát 1990-ben köztársasági elnökké megválasztatni. Annál kevésbé, mert ő maga is azt kérte számon a hazatérő Morvai Ferencen, hogy miért nem temették el azonnal egy jeltelen sírba az 1989. július 17-én, Barguzinban feltárt Petőfi-hamvakat. (Petőfiért! – Pozsgay Imre ’89-ben: „El kellett volna temetni, jeltelen sírba!” )
Sokkal inkább úgy tűnik, hogy ugyanazok a körök buktatták meg 1990-ben maradandóan az esélyes Pozsgay Imrét, akik legszívesebben örökre Szibériába száműzték volna Petőfi Sándort, akik ma sem hajlandók meghajolni az igazság előtt, és dacolva a tényekkel, továbbra is egy Barguzinban feltárt „női csontvázról” hazudoznak.

Ez is érdekelheti:  Varga Mihály: a tények világosan cáfolják a főpolgármestert

Az MVSZ Petőfi Sándor Bizottsága közlése nyomán.

MVSZ Sajtószolgálat

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Petőfiért! – Sevarnadze, Petőfi Sándor hamvai és Pozsgay

  1. http://kitalaltujkor.blogspot.de/2013/09/ez-az-oka-hogy-nep-tolunk-felt-es.html
    én telejessen egyetértek amit Petöfiröl és Kossuth bandájáról itt irnak. A Habsburgokat továbbra is utálom, nem estem át a ló másik oldalára.
    Petöfi nagyon veszélyes a magyar világra. Óvakodjatok töle.
    Már mint diák nem szerettem, Kossuthért se rajongtam, nem tudtam miért. Ma már tudom, ez érzés volt.
    A szerencsétlen Drábik is hozzászólt ezen témához a vntv.hu -n. Ez is teljessen megörült, néha össze vissza beszél, söt fületlenségeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük