KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Perecesen is a rossz közbiztonságra panaszkodnak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Miskolcon tavaly jelentősen nőt a bűnözés mértéke, ez pedig érezhető Pereces városrészben is, jelentette ki Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője pénteki sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a közelmúltban a Szentpéteri kapuban található Rendészeti Szakközépiskola mellett derült fény áldatlan állapotokra, most pedig Pereces városrészből érkezik egyre több panasz a beköltözők által elkövetett bűncselekmények miatt. A folyamat megfékezése érdekében a képviselő jelezte, többször kért átfogó hatósági ellenőrzést az érintette területre, de úgy látja, a hivatalos szervek nem végzik következetesen a munkájukat, így az elkövetett jogsértéseket nem követi valódi szankció.

A perecesiek olyan esetről is tájékoztatták – tette hozzá -, amikor tetten érték a tolvajt, ám mivel a rendőrség hívás ellenére sem jött ki a helyszínre, a bűnöző befejezhette a bűntény elkövetését.

Ezek után Pakusza arra kérte Kriza Ákos polgármestert és Bogyay Ferenc rendőrkapitányt, hassanak oda, hogy minden esetben megtörténjen a rendőri intézkedés, ezáltal meggátolva újabb bűnözői gócpontok kialakulását Miskolcon.

[youtube=http://youtu.be/yV_TSFnOdzM]

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Újra magyar tulajdonba kerül a Boci csoki

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Perecesen is a rossz közbiztonságra panaszkodnak

  1. Lassan írom, hogy mindenki megértse……………
    Látom megkezdődött a jövő évi választási hadjárat.

    Körülbelül pont most 4 éve kezdődött, a jobbik vezetőségébe tartózó szegedi klán ténykedésének feltárása. Nagyjából mikorra választások elkezdődtek, minden politikával foglalkozó ember tudta, hogy a szegedi klán, cionista indíttatású, zsidó vezérelt emberekből áll.
    Utána még az is kiderült, hogy szegedi zsido származású és ismét felveszi ősei vallását, és mint a jobbik európai képviselője lopja az eus pénzeket.
    De akkora már mindegy volt, a jobbikos politikusok be lettek választva a parlamentbe, mint a hazaiba mint az európaiba.
    ÉS AZÓTA SEM TÖRTÉNT SEMMI !!!
    Senki nem lett felelősségre vonva, senki nem lett leváltva. A jobbnál jobb felszólalások elhangzanak a parlamentben, a médiában és mi történt?
    Változott valami??
    És most jön a következő média nyilatkozat média „sztár” Pakusza Zoltán, és ott folytatja ahol szegedi csanád befejezte.
    Feltárja a problémákat a cigány bűnözést, a zsido bűnözésről a politika, bíróság, a rendőrség zsidó kézben létéről hallgatva rágja a gumi csontot.
    Az előző választásoknál, meg lett állapítva a jobbik egy alulról fejlődő párt volt, és mire elég erős lett a politikai megmérettetéshez a vezetőség 3/4 zsidó lett, az igaz MAGYAR embereket kitúrták saját nagy nehezen felépített pártjukból.
    És a jobbik is beállt a nagy zsido összeesküvés utazó cirkuszába.
    Aminek a vége mindenki tudja mi lesz:
    Ha esetleg nem tudja:
    http://api.ning.com/files/dUBRFsZWRwCsqMri-eap0LhLqCGZrn*VdD9goR95fG4ZCrTlFFYhC1dRjBxMXnSxoeeANVcx*W0gDexglsMJuK6dFjvf4Lmc/Cionblcseinekjegyzknyvei.pdf

    http://www.democratic-republicans.us/images/georgia-guidestones-top-commandments1.jpg

    sakter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük