KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTEK EGY JOBBIKOS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐT HOLOKAUSZT-TAGADÁSÉRT – NIF kommentárral

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Ágoston Tibor

A Debreceni Járásbíróság csütörtökön első fokon 750 ezer forint pénzbírsággal sújtotta a jobbikos Ágoston Tibor debreceni önkormányzati képviselőt a nemzeti-szocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt. Az ítélet nem jogerős.

Hornyák Zsolt bíró bűnösnek mondta ki Ágoston Tibort, aki 2014. január 12-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom doni áldozatokról tartott megemlékezésén szándékos szóviccel élve – a vádirat szerint – a “hollókamu”, “hollókaszt” kifejezéseket használta.

A tárgyaláson Ágoston Tibor tagadta a bűncselekmény elkövetését, mint fogalmazott, a kettős mérce ellen kívánt fellépni. Azt elismerte, szerencsétlen nyelvbotlás volt részéről az inkriminált kifejezés, és elnézést kért, ha valakit megsértett vele. “Fejet hajtok minden áldozat előtt” – jelentette ki…

A bíróság meghallgatta a rendezvény biztosításában részt vett rendőröket is, akik elmondták, 30-40 fő részvételével zajlott a megemlékezés, semmilyen rendbontást nem tapasztaltak, egyébként is távolabbról figyelték az eseményeket, “nem akartunk rátelepedni” a rendezvényre – vallotta egyikük. Ágoston Tibor beszédét nem hallották, mivel nem volt hangosítás, és erős szél fújt.

A bíró lejátszotta azt a legnagyobb videómegosztó portálra feltett felvételt, amely a megemlékezésen készült, s amelyen elhangzanak a vádiratban is szereplő kifejezések.

Perbeszédében az ügyész a bűncselekmény súlyosságára hívta fel a figyelmet, arra, hogy a vádlott elkövette a zsidó népirtás tényének nagy nyilvánosság előtti tagadását, s börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte, próbaidőre felfüggesztve.

A vádlott védője szerint nem állapítható meg a tényállás, és a szándékosság sem bizonyított. Megismételte, hogy a vádlott minden áldozat előtt fejet hajt. Kérte a vádlott bűncselekmény hiányában való felmentését.

Az ügyész súlyosítást, míg az ügyvéd felmentést kért.

Forrás: Szebb Jövőt

NIF kommentár:

Mélységesen felháborító, hogy ma Magyarországon már nem csak, hogy igazságszolgáltatás nincs, de még jogszolgáltatás se! Hol van a személyi szabadság, a szabad vélemény nyilvánítás, a problémák nyilvános megvitatásának szabadsága?

Ez is érdekelheti:  A francia külpolitika sodródása, avagy mit jelent az afrikai kivonulás Ukrajna számára

A hatalom rám kényszerítheti, hogy miről mi lehet a véleményem, vagy mit mondhatok el? Ez kérem, a legvadabb kommunista diktatúrát idézi! Akkor sem lehetett egy rendszerellenes, kommunizmus ellenes viccet sem elmondani, mert azonnal letartóztatták az embert!

Hol van az a szabadságom, hogy ha én valamivel nem értek egyet, vagy valamit kétségesnek tartok akkor azt szóvá tegyem?

Kérem, ha én annyira hülye vagyok, hogy nyilvánvaló tényt nem fogadok el, azt tagadom, akkor lehet engem idiótának, hülyének, elmebetegnek titulálni, de megtiltani a véleményemet, azt nem szabad!

Ezúton én most feljelentek minden ateistát, mert tagadja Jézus Krisztus istenségét! Tagadja a teremtés – szerintem – tényét! Ezzel engem, hívő embert megsért, mert számomra tény, hogy Jézus Krisztus azon a bizonyos kétezer évvel ezelőtti nagypénteken meghalt, majd harmadnap feltámadt, és felment a teremtő Atyához! Aki ezt tagadja, az engem, és kb. egy milliárd keresztyént sért meg!

Miféle kifordult, fejre állt ország ez? Kik dirigálnak itt? Kik szabják meg, hogy én mit kell, elfogadjak – egyetlen ellenvető szó nélkül!!! – , kik az ország vezetői? Nem demokráciában és szabad országban élünk?

Akkor kérem, hogy az ország politikai berendezkedését minősítsék DIKTATÚRÁNAK!

Az ország neve pedig legyen „Kozmopolita, szedett-vedett népek  diktatórikus állama”!!!

Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

16 thoughts on “PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTEK EGY JOBBIKOS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐT HOLOKAUSZT-TAGADÁSÉRT – NIF kommentárral

  1. Gy. F. csúfos bukása után tett fenyegetése valóra vált, miszerint egy perc nyugta sem lesz senkinek. Külhoni, áttételes anyagi és egyéb segítséggel szétromboltak mindent, s egyenként „lövik” ki a nekik nem tetszőket, akár piti ürügyekkel.
    Lásd pl. a TEV által lopott, magán e-mailek felhasználását, mindent megragadva, hogy ellehetetlenítsék a magyarokat. (S mindezt tehetik büntetlenül, miközben több évtizedes hazugság után, bár a közreműködő államok eltitkolásával, de végre napfényre került az az amerikai 28 oldalas jelentés, ami igazolja az izraeli atom meglétét.) Mindezekből az a tanulság vonható le, hogy magyar közszereplő ne bakizzon, hanem egyenesen, világosan mondja ki véleményét mindig, mindenhol. Így a sok perrel már nem bírna el egyik bíróság sem, a feljelentgetők pedig behúzott farokkal mehetnének ahová akarnak, de innen el.

  2. Szevasztok!

    Egyetértek, NIF kommentár soraival – Czakó István, te az vagy aki itt volt Bázakerettyén – na látod, akkor már megmondtam neked is, hogy a működő képtelent nem működtetjük – rendezzétek soraitokat vágjátok ki az ellenséget soraitok közül, és jó igaz valódi magyar emberként mindent – szó szerint mindent meg kel tenni – a 19-es, a rákosi – a kádárista mai rosszabb állapotának a megszüntetésére. A DIKTATÚRA magyarul a maffia gyarmat köztörvényes bűnözőinek cinkosainak és életbetartóinak a pokolra való küldésével!
    Hogyan – írtam nem. Két félé -képen lehetséges a békés és a nem békés. A békés megnevezéssel nem szavazással pld az interneten
    egy kérdés – több válasz lehetőség – milyen állam formája legyen Magyarországnak – Magyar királyság – Magyar köztársaság – meg stb.
    utána könnyebb az út – a nem békés azt meg mindenki tudja!

    ma még a küzdelem nálam a türelem : id. Kiss László
    ui: akinek nincs interneté postán küldje el – pl. egy levelező lapra írja rá:
    Magyarország legyen – MAGYAR KIRÁLYSÁG ….
    megjegyzem:
    úgy mint régen, de modernizált változatban

  3. Amíg a zsidó maffia uralja a bíróságokat még a jogot sem veszik figyelembe az igazságról meg nem is érdemes álmodozni!

  4. Ameddig olyan törvény átmegy a magyarnak hazudott zsidó parlamentben,hogy nem lehet az állampolgároknak valamiről önálló véleménye addig nem érdemes erről beszélni.
    A Fidesz miért nem vonta vissza a holotörvényt a 2/3-ával??
    Zsidó és demokrácia? – nevetséges.
    H.B.

  5. 70 év után senki sem talált bizonyítékot arról, hogy megtörtént a 6 millió megölése.!!! Ilya Ehrenburg, Sztálin német gyûlölô propagandistája 1945 februárjában már megállapította, hogy Auschwicc-ben 4 millió zsidót „öltek meg” és a „nazik” zsidó álldozata 6 millió. A vörös hadsereg kijelentése után 1 hónapra ért Auschwitzhez. A millió áldozatot már 1848-49-óta kürtölik. Ami még érdekesebb: Hitler még hatalomra se került, mikor már a nyakábaakasztottak 6 millió zsidót álldozatot.
    Érdekes és tanulmányos Goerge S. Patton Tábornok amit írt a zsidókról. Elérhetô itt:
    http://www.dailystormer.com/general-pattons-warning-about-the-jews-and-their-treacherous-allies/

  6. Erről a holotörvényről nekem mindig a Lúdas Matyi jut eszembe.
    „Te vagy-e a Lúdas Matyi és ha nem, mered-e tagadni?”
    Az pedig már kész közröhej, hogy a törvénylétezésével maguk ismerik el, hogy kitaláció az egész történet. Ha nem lenne az, nem lenne szükség a törvényre.

  7. Megáll az ész, hogy már azt is megkövetelhetik, hogy a Jobbikos vetkőzőn le, mondjuk a Parlament egyik ülésén, és mutassa be, hogy mi van a testére tetoválva.
    Ez már nem is diktatúra, itt már nemcsak megállt az ész, hanem nincs is, hiszen senki nem mer, vagy nem is tiltakozik.
    Ahol olyan helyzet teremtődött, hogy a zsidóság nagy része azt csinál, amit akar, ott ahol elveszik az ember egészségét, megtakarításait, állami segédlettel, bedöntik a „magyar” pénzintézeteket, ott már megfontolandó, hogy érdemes-e élni, és inkább hagyni, hogy győzzön a kisebbség, és ezzel vége legyen a tényleg nemzeti érzelmű lakosságnak.
    És aki tud, az meneküljön minél messzebbre.

    Baumag

  8. Lehet, hogy nem tudta, hogy igen is volt Holokauszt, Szegény, ha szólt volna én meséltem volna ezekről a népirtásokról!
    Tanulnia kellene a magyar történelmet, ennyi.

  9. Kertész Imre szavaival, talán megbocsájtja, ” miután átvettem az irodalmi nobel díjat, nem tudok a tükörbe nézni,mert a holokauszt ipar részese lettem.” (Sorstalanság) Aki jártas a történelembe, az tisztában van az igazsággal! Történészek, akiket az igazság érdekel, és nem fekszenek le a zsidó hazugságoknak, pénzüknek, egybehangzóan állítják, hogy gyengén szervezet hazug propaganda a holokauszt. Tessék bebizonyítani az ellenkezőjét. Addig minden ember ártatlan, míg a bűnössége nem bizonyítható. A háborúban voltak vesztesek, minden oldalon,de,hogy valakik a mai napig ebből élősködnek, undorító. Tizenötmillió Kongói az az volt.
    A büntetésről. Tegyenek fel egy számla számot,és aki úgy gondolja, járuljon hozzá az igazsághoz. Már jópárszor írtam, hogy magyar igazság, magyar bíróság, magyar jog,az három mint a mesében. „ezek az aranyat szolgálják,és nem az igazságot,és a jogot. Megszűnik az arany, vele a szolgálat is. Szakmailag, emberileg,alkalmatlanok a feladatukra. ” a hatalom elpusztíthat,dehogy az akaratommal ellenkezőt tegyek, SOHA !! TF

  10. Csak pénzbüntetés? nagyon, nagyon kevés/ Vajon miért csak pénzbüntetés?

  11. T.NIF. A feltett kérdéseire Ön is jól tudja a választ. Az országban sem, és a világon sincs, nem is volt igazság. Ez mindenkinek mást jelent, és odaát van. Régi mondás,” ti a mindenben mindenkori elsőket keresztre feszítitek, aztán imádjátok, ma sem változott. A farizeusok ma ugyan úgy elpusztítják az igazságot, mint annak idején JÉZUST. A világot a zsidók uralják, beleértve kormányokat, a szégyenteljes Magyart is. Ebből kifolyólag az összes közintézményt,médiát, oktatást, „igazság szolgáltatást, ami soha nem volt . Ezekkel a langyos „tüntetgetésekkel, amit ugyan az a sisere had szervez, a látszat kedvéért, semmire nem lehet menni. Nekik teljesen mindegy milyen társadalmi forma van egy országban,ha diktatúra,kevesebb embert kell lefizetni,ha egy olyan maszlag halmaz mint a „milyenk,többet, de ezt a Nép fogja adók formájában megszenvedni. Nekik egy céljuk van, káosz legyen, és minél tovább,és nagyobb,addig „kitakarítják az országot. A banda váltás óta 44 billió forintot raboltak ki az országból, és még van pofája ennek sok idiótának azt mondani az unió pénzeli az országot. Várhatjuk a csodát, de az bennünk van, nekünk kell tenni, mindenkinek a maga módján,lehetőségei,képességei szerint,mert csak úgy tudunk eljutni valami jobb, élhetőbb élet felé, ha egyre többen akarjuk, hogy az igazság, és szeretet , és ne a cionista rabló banda uralkodjon rajtunk. TF

  12. T.Csik Ferenc Azt a történelmet amit te tanultál, húzzad le a legközelebbi lehetőségnél. Amit te „tanítani akarsz az méltatlan az emberhez és a tárgyhoz is. A hülyeségből meglehet élni rendesen, de átruházni, vagy kötelezővé tenni, finoman fogalmazva is visszataszító.Tanuljál, informálódjál, és csak akkor közöld, ha már annyira eltellettél a „tudással, hogy mással is megszeretnéd osztani. De csak akkor, ha kétséget kizáróan meggyőződtél róla,hogy igaz, és Te köszönöd meg,hogy átadhattad ! Az „igazi tudás nem a könyvekben van. Az iskola és a bizonyítvány csak arra, és annyira jó, hogy megfosszon attól a lehetőségtől, képességtől,hogy előítéletektől, beidegződésektől, vallásoktól,és izmusoktól mentessen láss,véleményezz, dönts. Ha indulatba jöttél, sokat kell még tanulnod, ha nem érted,még többet. TF

    1. Ha nem volt holokauszt, akkor el lehet képzelni, hogy TRIANON se volt, Erdély sose volt a miénk és a többi se, csak kitaláció.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük