KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Példátlan támadás alatt áll az USA demokrácia (III. rész)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ha megtekintjük az alábbi videót, felmerül a kérdés: Követett-e el hibákat Trump?

Így utólag könnyebb a történéseket átlátni, de van egy mondás, miszerint: háború után okos a katona. Én azonban nem okoskodni akarok, hanem csak kielemezni a történteket, mert nagy a káosz a fejekben. S így az enyémben is van némi zavar. De nézzük mi is történt valójában? Hol követett el hibát az elnök? Mit kellett volna megtennie Trumpnak ahhoz, hogy minden sikerrel boruljon?

Egy kis előzmény összefoglaló:

November 3-án tartották az amerikai választásokat, ahol az elnök mellett a szenátus harmadáról, illetve a Képviselőház összes tagjáról is döntöttek a választók. Jelen állás szerint a Kongresszus továbbra is megosztott marad, hisz a demokraták megtartották a többségüket a Kongresszus alsóházában, vagyis a Képviselőházban, azonban a republikánusok nem veszítettek a Szenátusban, tehát többségük van. Oda újraválasztották a Szenátus republikánus frakciójának vezetőjét, Mitch McConnellt is, aki Kentuckyban, már a hetedszer szenátor. Ennek pedig leginkább a techvállalatok örülhetnek, hiszen ő az, aki akadályozza a monopolisztikus helyzetbe került techcégek elleni törvényt, amit pedig érdekes módon a demokraták akarnak! Úgy vélik, hogy károsan hat a piacgazdaságra, ha monopóliumként működő cég ellehetetleníti a riválisait, így az Amazon, Google és a Facebook. Ebből az is látszik, hogy eddig ezek a cégek nyerték meg a választást!

Mivel Donald J. Trump már 2018. szeptember 18-án aláírta az ún. Választásokba Történő Beavatkozás elnöki külön rendeletét. (lásd: EXECUTIVE ORDER 13848) Ami kimondja, hogy 45 napon belül a választást követően életbe lehet léptetni és eljárást indítani minden belföldi és külföldi személy, szervezet ellen kikről kiderül, hogy érdemben befolyásolták az amerikai elnökválasztást. Vagyis Trump tudhatta már előre, hogy mire számíthat, és ezért is folyamodott ezen eszközhöz.
Konkrét célszemélyekről is írt már a sajtó: Eric Swalwell demokrata képviselő kínai ügynökkel, vagyis egy kémmel állt kapcsolatban. A bankárkaszt által pénzpórázon tartott teljes tudatipari média – a CNN és társai beleértve facebook, google, twitter – mindannyian hamis adatokat közöltek, cenzúráztak, hazudtak és befolyásoltak. Bár ezt az utóbbit a reklám-demokrácia viszonyai között tulajdonképpen még normálisnak is szokták tartani, pedig nagyon nem az! Viszont éppen a demokrata államokat vezető kormányzók léptek fel bátran. Jogkörüket rendesen túllépve hitelesítették államaik hamis választási eredményeit. Mivel Trump mindenkinél jobban tudta, hogy az eszkaláció közel van: – Remélhetőleg felkészítette a hadügyminisztériumot, és a különleges erőket, valamint az amerikai hazafiakat arra a “végső csatára”, amely meghatározza ezen alkotmányos köztársaság jövőjét!

Ez is érdekelheti:  Ezen múlik, hogy kitör-e a harmadik világháború

A választási csalás fő- és alszereplői.

S ebben a választási csalásban benne voltak a következők: Biden és a Clinton család, Pelosi, Obama, Soros és nemcsak ennek az utóbbi spekulánsnak a pénze dominált, hanem a Kínai állam is pénzelte őket. Ne feledjük, hogy egy reklám-demokráciában az a fontos, hogy sok legyen belőle, s ezt még a mi József Attilánk is pontosan tudta, hiszen így írt: „Jogállamban pénz a fegyver.”

Már december 14-én megjelent egy hír, hogy Michigan állam Antrim megyéjében egy bíró engedélyezte a Dominion szavazatszámláló program informatikai auditját, vagyis igazságügyi vizsgálatot rendelt el. Két nap múlva jelentette be Matthew DePerno ügyvéd azt, hogy megvannak a bizonyítékok a választási csalásra, sőt még a külföldi beavatkozásra is. Vagyis képfelvételekkel és algoritmussal is tudták szakmailag igazolni, hogy miként fordították át a voksokat Trumpról Bidenre, elsősorban külföldi szervereken. Nyitott kérdés viszont, hogy hogyan kerülhettek oda, s kik a felelősök érte? Erről is közvetlenül lett tájékoztatva az Elnök, alelnök és az igazságügyi minisztérium. Ám a helyi demokrata ügyész 2 napos akadékoskodása után, végül is a bíró mégiscsak engedélyezte a meghallgatást és a választás elcsalásának az egyik legfontosabb bizonyítékának bemutatását.

Akkor a Supreme Court – vagyis a kilenc tagú legfőbb bíróság – előtt még hat beadvány volt a választások ügyében: pl. Lin Wood Georgia ügye, vagy Sidney Powell négy államot érintő keresetei, amelyek már önmagukban eldönthették volna a választási csalások kérdését. Sőt ott volt még Arizona republikánus állami testületének elnöke (Kelli Ward) fellebbezése a Bident győztesnek kikiáltó választási határozat ellen. Sőt éppen eldöntés előtt állott, de a Supreme Court elutasított mindent. (Pedig a kilenc tagből elméletileg 6 republikánus – köztük Trump jelöltje, Amy Coney Barrett, akit a választások előtt rövid idővel választottak meg.)

Meddig terjedhet a Deep State hatalma?

Ez is érdekelheti:  Meztelenül fürdőzött egy férfi a szökőkútban (videó)

A modern bankárkasztot és azok szabadkőműves vagy/és politikai bűnözőit úgy is ismerjük, mint Mély Állam (Deep State), vagy cabal, mert bizony ők kontrollálják a dolgokat a színfalak mögött. Ők írják a forgatókönyveket, ők rendezik a darabokat, pedig nem állnak fel a színpadra soha.

A Deep State az a láthatatlan erő, amely nem választott, hanem a pénzdiktatúra legfelsőbb köreinek gátlástalan végrehajtó szervezete. Minden Reagan utáni amerikai elnök egyike volt ezeknek a Mély Állam béli bűnözőknek, és a birodalmuk még jobban erősödött. Ma pedig ennek a hatását érezhetjük az amerikai élet minden területén. Így a Texas által kezdeményezett és 17 más állam által is támogatott beadványt is ejtette a választási csalások kivizsgálására a COATUS, vagyis a legfőbb bíróság. Valójában sikerült a hat republikánus bíró közül kettőt is megvásárolnia a bankárkasztnak. Ezzel tette pedig a háttérhatalom világossá, hogy nem engedi, hogy Trump valóban „lecsapolhassa a mocsarat”! Ám sajnos az egyre inkább eladósodott USA egyetlen mentsége lenne Donald J. Trump újabb 4 éves ciklusa, aki nem tartozik egyik szekértáborhoz sem, illetve nem fűzhető pénzpórázra. S ő nem megvásárolható, mert maga is milliárdos, amit nem spekulációval, ügyeskedéssel, hanem leginkább ingatlan-fejesztésekkel, és ingatlanbefektetésekkel szerzett. Szerintem a helyzet még mindig nem dőlt el, hiszen az EXECUTIVE ORDER 13848 – vagyis 13848-as számú elnöki rendelet már 2018. szeptemberében megszületett, s az pontosan erre a helyzetre készült, s így az elnöknek jogában áll kihirdetni a rendkívüli állapotot, amennyiben külföldi beavatkozás történt az állam életébe. Márpedig a külföldi választási beavatkozásról szóló bizonyítékok a bíróságok rendelkezésére állnak, ráadásul legkevesebb 400 millió $ került átutalásra a kínai kommunista párt részéről a Dominion nevű cégnek, amely az USA több államának szoftvert adott szavazatösszesítésekhez úgy, hogy az kifejezetten a beavatkozás lehetőségére, vagyis a csalásra lett megtervezve. Én úgy látom, hogy Trumpnak már régen be kellett volna vezetnie a rendkívüli állapotot, mert pl. Nevada is átállt hozzá!  (Folyt. köv.)

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is éedekelheti:

Példátlan támadás alatt áll az USA demokrácia (II. rész)

Példátlan támadás alatt áll az amerikai demokrácia

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük