KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Pegasus-ügy: A honvédelmi bizottság elfogadta a belügyminiszter beszámolóját

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága elfogadta Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját a Pegasus-ügyben, az érintett szolgálatok minden esetben törvényesen jártak el, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat – mondta Kósa Lajos (Fidesz), a bizottság csütörtöki, zárt ülése után újságíróknak.

A bizottsági elnök a kétórás zárt ülést követően azt mondta, a tanácskozáson felmerült kérdésként, hogy a bizottság tagjai betekinthetnek-e a program beszerzése kapcsán keletkezett szerződéscsomagba.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki vezetésű nemzetbiztonsági bizottság ülésén a bizottság minden tagja – így az ellenzékiek is – betekinthetett és be is tekintett ezekbe az iratokba. Hozzátette: a honvédelmi bizottság tagjai csak akkor tehetnék ezt meg, ha a nemzetbiztonsági bizottság erre engedélyt ad.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzéki képviselők szerint a meghallgatás sikertelen volt, mert egyetlen konkrét személlyel kapcsolatban sem kaptak konkrét válaszokat, Kósa Lajos elmondta: természetes, hogy a konkrét megfigyelt személyekkel kapcsolatban „senki nem fog konkrét választ kapni”, mert ezzel személyiségi jogaik sérültek volna. Tájékoztatása szerint a Belügyminisztérium a szoftver beszerzésekor vállalta, hogy annak használatakor senkinek nem sérti az emberi jogait.

Kósa Lajos hozzátette: ezek az adatok csak akkor lennének kiadhatók, ha a nemzetbiztonsági bizottság felállítana egy vizsgálóbizottságot az ügyben, de ilyen kezdeményezés nem volt.

Hangsúlyozta: a zárt ülésen kiderült, hogy minden esetben törvényesen jártak el az érintett szolgálatok, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat.

A bizottság elnöke újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a szoftvert, de – mint mondta – ő nem lát ebben kivetnivalót. A techóriások szélesebb körű megfigyelést végeznek az állampolgárokkal kapcsolatban, mint az állam – jegyezte meg.

MTI

Ez is érdekelheti:  Újra magyar tulajdonba kerül a Boci csoki

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük