KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Patrubány Miklós válasza az őt ért támadásra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Patrubány MiklósMég huszonnégy óra sem telt el azután, hogy kiadtam az Ultimátum a köztársaságnak? című közleményt, amelyben feltártam a Vukics Ferenc vezette Magyarok Szövetsége nevű szervezet és a mai magyar állam viszonyát, nemtelen támadás célpontjává váltam.

Október 23-án, az ’56-os Magyar Forradalom és Szabadságharc kitörésének 53. évfordulóján a világ minden sarkából megostromoltak azzal, hogy különböző elektronikus levelező listákon hírbe hoztak bizonyos Nicolae Patrubani-val, akiről a Szekuritáté iratait vizsgáló bukaresti tényfeltáró bizottság megállapította volna: Ceausescu mintegy 2000 milliárd forintra becsült titkos magánvagyonának kezelője volt. A sok hazugsággal és csúsztatással fabrikált közlemény nyitva hagyja annak a lehetőségét is, hogy az illető személy magam volnék.

Ezzel a rágalommal kapcsolatban szeretném az alábbiakat a világ magyarságának tudomására hozni:

Nyilatkozat

1. Nem vagyok azonos azzal a személlyel – „Nicolae Patrubani, fost contabil sef la ICE Dunarea” azaz „Nicolae Patrubani az ICE Dunarea cég volt főkönyvelője” – akiről egyes romániai hírportálok azt állítják, hogy a romániai diktátorhoz közel állt és a diktátor – 2009. évre számítva, mintegy 2000 milliárd forintra becsült – magánvagyonával kapcsolatba hozható volt.

2. Az illető személlyel nem vagyok rokoni viszonyban, soha nem találkoztam vele, és soha semmilyen – sem közvetlen, sem közvetített – kapcsolatban vele nem álltam.

3. Egy Nicolae Patrubani nevű, magas rangú bukaresti banktisztviselőről volt tudomásom. Édesapám, a ma 87 éves dr. Patrubány Miklós valamikor évtizedekkel ezelőtt kuriózumként mesélte, hogy Medgyesen, ahol az egyik gyár könyvelőjeként dolgozott, egyszer behívatták a bankba, mondván, hogy egy bukaresti inspektor kíván vele beszélni. Szorongva ment be, hiszen 1948-ban osztályellenséggé minősítették a kommunisták, és ennek eredményeként kényszerítő körülmények között került Medgyesre. Meglepetésére nem valamely számonkérésben volt része, hanem egyszerűen az történt, hogy a bukaresti inspektor nevét egyetlen betű különbséggel ugyanúgy írták, mint az övét, és a helybéliek össze akarták ismertetni vele. Beszélgetésük rövid volt, amelyből kiderült, hogy a két család között semmilyen rokoni kapcsolat nem létezik. Soha többé nem látta, nem hallott róla. Azt sem tudja, hogy még él-e?

4. Az az állítás, hogy tizenkilenc éves koromban beléptem volna a román kommunista pártba valótlan.

5. Az az állítás, hogy kolozsvári diákéveim során a kommunista párt állított volna a diákrádió magyar adásának élére valótlan. Elődöm Gáspár Sándor, a marosvásárhelyi magyar rádió szerkesztője választott ki erre a tisztségre. Semmilyen pártos meghallgatáshoz, netán kinevezéshez nem kötötték akkori szerepvállalásomat.

6. 1976-ban, a kolozsvári műszaki egyetem elvégzése után, tanulmányi eredményeim alapján gyakornok mérnökként kerültem a bukaresti félvezető gyárba. Ebben a választásomban sem a kommunista párt, sem a román titkosszolgálat nem befolyásolt. Sem Bukarestben, sem azt megelőzően, sem azt követően, nem voltam és nem vagyok sem munkatársa, sem bedolgozója, sem ügynöke egyetlen titkos, vagy titkosan működő szervezetnek sem.

7. Székely vagyok, mert Édesanyám csíkkozmási székely volt. Édesapám erdélyi örmény-magyar. Nevem apai ágon örökölt örmény név. A Patrubány család erzsébetvárosi örmény család volt. Pongrátz Gergely bátyja Ödön, családfa vizsgálataival bizonyította a Patrubány és Pongrátz örmény családok rokonságát.

Budapest, 2009. október 24-én

Patrubány Miklós István Ádám, a Magyarok Világszövetségének elnöke

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

28 thoughts on “Patrubány Miklós válasza az őt ért támadásra

  1. T . NIF!
    Nagyszerű, hogy megvan a válasz, DE miért nem találom az eredetit, az alig 24 órával korábbit, amivel kapcsolatban a támadások érik??
    Az Önöknél megadott forrás „az Ultimátum a köztársaságnak? című” linkre nem az ígért, a keresett írás jelenik meg.
    Érdeklődéssel várom a „rejtegetős” utalgatást magyarázó válaszukat,. Ez is erősíti, hogy talán nem egészen alaptalan Patrubányi gyanúja? És érdekel maga az eredeti cikk is. Kérem, szíveskedjenek megküldeni a valós elérési linket..
    Budapest, 2009. október 24.én 22:15
    Baráti üdvözlettel:
    Fehér Sólyom
    horvathakosbp@freemail.hu
    1027. Margit krt. 54
    ui: A levelező kényszerzubbony alatt mi az a Submit Comment, felirat? Meg az a hosszú másik? Úgy tudom, ahol a kisebbség (tehát nem buzi, nem cigány, nem liberális, nem nem pártfüggő, stb.). létszáma eléri a 20%-ot ott használhatja az anyanyelvét, nevezetesen a Nemzeti Figyelőnél a nemzeti nyelvet, a magyart.

    1. Tisztelt Horváth Ákos!
      Bizonyára elkerülte figyelmét, de Patrubány Miklós október 21-én adta ki az „Ultimátum a főparancsnoknak?” című közleményét, amely Vukics Ferencnek szólt. Más Vukics Ferenchez címzett közlemény nem jelent meg, ez a tény. A válasz bevezetőjében elírás lehet, a link a valós anyagra mutat.
      Továbbá, kérem, bocsássa meg nekünk, hogy nem vagyunk tökéletesek. Ha majd a nemzeti újságírók a saját szakmájukból meg tudnak élni, mert lesznek olyan nemzeti érzelmű vállalkozók, akik megfizetik munkájukat, akkor majd bizonyára azokat az anyagokat is meg tudják jelentetni, amelyek nem okozhatnak szerzői-jogi problémákat, és talán akkor majd arra is lesz pénzünk, hogy saját tárhelyünkön, teljesen magyar nyelvű portállal rendelkezzünk. Amíg ez nem így van, addig marad a kompromisszum és a nem minden funkciójában magyar nyelvű honlap.
      Egyelőre munkánkat szabadidőnkben és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül végezzük, mert nincs, aki fizetne nekünk, de ezzel az oldallal nem is ez a célunk.
      Bízunk benne, hogy megért bennünket!
      Üdvözlettel:
      A NIF szerkesztői

  2. Patrubány Miklós rosszul emlékszik. Geönczöl Gyula egykori MVSZ felvidéki OT elnök ezt az MVSZ elnököt gyanusító anyagot kb. 2 héttel korábban már megküldte nekem, miellőtt Patrubány Miklós az éppen aktuális „sátánjával” kapcsolatban kiadott „tényfeltáró nyilatkozatát” megtette. Geönczölt tettét összekapcsolni a Magyarok Szövetségével azért hiteltelen, mivel a Magyarok Szövetsége felvidéki testületének vezetője Bugár György és a magyarországi vezető Vukics Ferenc is kijelentette, hogy Geönczöl kijelentéseitől elhatárolódnak, aki amúgy nem tagja sem az MSZ-nek, sem pedig az MVSZ-nek /állítólag az utóbbinak valja magát/. aZ EZZEL KAPCSOLATOS irást a felvidék.ma portál legalább másfél hónapja le is hozta. Patrubány tévedésben él. Tévedésének az alapja, hogy Geönczöl Gyula szerepelt Vukics műsorában a Magyar Időben, valamikor a nyár elején. Geönczölt a műsorba nem is Vukics hívta meg, hanem a tévé tulajdonosa, aki régi ismerőse. Ő vetette fel, hogy szerepeltetni kellene a műsorban. Vukics gesztust akart tenni az MVSZ felé, hogy vezetői megszólalhatnak a műsorban és tompítani a két szervezet közötti /elsősorban a vezetők ellenállása miatti/ szakadékot. Jól mellényúlt, mivel nem tudta, hogy Geönczöl nem elismert vezető. Geönczöl- korábbi tevékenységének megfelelően- az új társadalmi erőnek számító MSZ mellé akart dörgölőzni, de Vukics nem kért a rovott múltú emberből. Magam is ott voltam, amikor azt mondta, hogy az MVSZ egy nagyon fontos szervezet, Patrubány pedig akármit is terjeszthet róla, akkor sem fogja támadni és nem megy bele politikai adok -kapokba, mert annál sokkal jobban tiszteli a szervezetet és Patrubány korábbi munkáját, hogy a nemzet ilyen jellegű megosztásában részt vegyen. Több MVSZ renitenssel is megszakította a kapcsolatot, amikor Patrubány eltávolításában való segédkezésre akarták rávenni. Az a Msz tagjai egyre jobban elhatárolódnak Patrubánytól. Igazából az MVSZ elnök nem veszi észre, hogy az egyetlen őt értékesnek tartó MSZ elnökségi tag támadásával az utolsó lehetséges összefogási pontot számolja fel. Az állítólagos Vukics összefonódásról meg csak annyit, hogy a napokban folyik a szolgálati törvény módosítása, amit a részeges Szekeres adott be, amely pont arról szól, hogy azokat a kapukat zárja be a törvényben, amelyen keresztül az őrnagy eddig kibújhatott a főnöke kezeiből. Most Vukics eltávolításához akarnak törvény legyártani. Most nagy a szaladgálás az MSZ-nél, mert ha a törvénymódosítást megszavazzák, akkor Vukics kényelmes egyetemi állásának vége és mehet a koldussá vált nemzetiek táborába. Geönczöl az MSZ-nek akar tetszelegni az áskálódásával, hátha „lehet még valaki”, de köztudott, hogy Vukics a Dzsingisz- módszert alkalmazza, nem tűri meg maga körül az ellenfeleit elárulókat sem. A nagybátyám ott volt az MVSZ egyik tavalyi ülésén, ahol a vita elkezdődött a két szervezet között. Jellemző, hogy a vitát Patrubány felesége kezdeményezte, állítólag azért, mert szerinte Vukics a Világszövetség elnökségére tör. Keresd a nőt…Ez szerintem marhaság. Ez az egész egy féltékenységi roham következménye. Jellemző az egész magyar közéletre. Patrubányoknak, Vukicsoknak össze kéne fogniuk, segíteni egymást és a személyes sérelmek helyett a Nemzetet tartani fontosnak. Az MVSZ és az MSZ teljesen más társadalmi síkor mozog, nem kell, hogy ellenfelei legyenek egymásnak. Ezt a tagság látja. Sok az átfedés a két szervezet között. Döntő részében MVSZ tagok mennek át az MSZ-be , mert ott kapnak elegendő és őket kielégítő feladatot. A nagybátyám is ezt teszi. Emellet tisztelettel segíti Patrubány erőlködéseit. Mindenkitől elnézést kérve, itt most inkább Vukics párti vagyok, pedig nem értek egyet azzal, hogy túl sok dolgot enged át a kezéből a körülötte lévőknek. Vukics hivatalos fórumon az MVSZ elnök ellen nem nyilatkozott és nem volt hajlandó együttműködni Patrubany ellenlábasaival. Szerintem ezekre nem is ér rá. Patrubány Miklós pedig egy képzelt ellenség ellen hadakozik minden erővel , amolyan Cervantes-i figuraként. Ennél bölcsebbnek kéne lennie. Egyet szeretnék kérni mindanyiunk nevében: ne Geönczöl félék áskálódásain múljon a nemzet összefogása – ez számomra megalázó.
    Szamosújvári

  3. Tudtommal a mellékelt tényfeltárásól szóló írásra nyilatkozott Patrubány:
    Mellékelten megküldöm a Nicolae Patrubány nevét tartalmazó magyarországi központi adatnyilvántartásban rögzített hivatalos adatot.
    A központi adatnyilvántartásban rögzített adatot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Nicolae Stefan Patrubany 23.B.33.732/2009 számú büntetőügyéből fényképeztem, illetve másoltam le.
    A központi adatnyilvántartásban rögzített adatlapról készített fényképen rajta van a büntetőeljárásban keveredett személy fényképe is, amely fényképen lévő személy teljes mértékben megegyezik a Magyarok Világszövetségének elnökével Patrubány Miklós képével.
    Nemrég a bukaresti tényfeltáró bizottság érdekes jelentést közölt.
    A jelentést a román médiumok is átvették.
    A jelentés a Nicolae Ceausescu kb. 1,5 milliárd USA dollárra becsült vagyonának eltűnésével foglalkozik.
    A pénz eltűnése 1989-1990 évekre tehető.
    Az akkori 1,5 milliárd USA dollár összegnek az átszámított értéke 2009 évre számolva kb. 2000 milliárd forintra tehető.
    A jelentés közölte azoknak a nevét is, akik nagyon közel álltak a román diktátorhoz és erről a pénzről személyesen tudhatnak.
    A közleményben Nicoale Patrubani neve szerepel.
    A szövegrészt idézem: „Nicolae Patrubani, fost contabil- sef la ICE Dunarea.”
    Magyarra fordítva a szöveg annyit jelent, hogy: „Patrubány Miklós az ICE Dunarea cég volt főkönyvelője”.
    http://www.9am.ro/stiri-revista-presei/2007-06-11/averea-lui-voiculescu-cladita-de-securitatea-lui-nicolae-ceausescu.html
    A tényfeltáró bizottság közleménye azzal is foglalkozik, hogy az „ICE Dunarea” cégben kik dolgoztak és milyen tevékenységet végeztek.
    Az „ICE Dunarea” nevű cég a Securitate által létrehozott fedett, fantom cégként üzemelt.
    A cég főkönyvelője is Securitate alkalmazott volt.
    Nicolae Patrubani is nagyon magas rangú Securitate alkalmazottként tevékenykedett.
    Patrubány 2008. október 26-án a Vasárnapi Újságban tett kijelentése is egy beismerő vallomás lehetett, amelyet idézek:
    „A romániai származású politikai vezető nemrég egy interjúban azt állította, Kövér László korábbi titkosszolgálati miniszter
    volt a fő terjesztője annak a híresztelésnek, hogy ő – mármint Patrubány – valaha Securitate-ügynök lett volna.”
    Szerintem, egy titokszolgálati miniszter szakmai kijelentése egyértelmű.
    A hivatal csúcsán tevékenykedő miniszter megfelelő szakmai információkkal rendelkezik.
    http://vasarnapihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3668&Itemid=39
    Minden egyértelművé válik, ha az életrajzi elemeket elemezzük. Idézek a soha meg nem cáfolt 2009.06.08. dátummal PRHerald-on megjelent életrajzból:
    „Nicolae Stefan Patrubani román állampolgár 1952. december 23-án született, a 82%-ban románok lakta Medias-Medgyesben.
    Már ifjú korában, tizenkilenc évesen tagja lett a Román Kommunista Pártnak.
    Kiváló pártmunkája jutalmaként a kolozsvári Mûszaki Egyetemen – tanulmányai végzése mellett – az intézményen belül mûködött rádióállomás vezetését bízták rá, ezzel lehetõsége nyílott arra is, hogy az egyetemi pártközpontokkal folyamatos kapcsolatban legyen.
    1976-ban az RKP Bukarestbe vezényelte, további pártmunkáját a fõváros pártbizottságában végezte.
    1978-ban visszahelyezték Kolozsvárra, ahol a Számítástechnikai Intézet munkatársa lett.
    E helyen tizenegy esztendõn át szolgálta – mindvégig – a Conducatort:
    azaz Nicolae Ceausescu miniszterelnököt
    (aki úgy mellesleg még Ion Antonescu marsalltól örökölte meg a hírhedt rangot és címet.)”
    http://www.prherald.hu/cikk2.php?idc=20090608-090932&id2=elso&idl=
    Egy tisztalelkű romániai magyar 1971-ben nem lépett be 19 évesen az totalitárius uralkodásért felelős Román Kommunista Pártba (RKP)!
    1971-re már elvette tőlünk az RKP a meglévő autonómiát.
    Akkorra már ezer számra börtönözték be, koncepciós perek útján, az erdélyi magyarokat. Többet ki is végeztek.
    A Bukaresti központi bizottságba végképp nem került be tiszta lelkű magyar ember.
    Oda csak azt hívták, aki a számukra 100%-an megbízható volt.
    A megbízhatóságért a Securitate volt az egyetlen felelős.
    Aki a Bukaresti Központi Bizottságba került, azoknak a személyeknek mind köze volt a román Securitatéhoz.
    De egy magas funkcióban lévő „jó rokon” is elég lehetett a sikertörténethez, aki szárnyai alá vehette a fiatal Patrubányt.
    A sikertörténethez az is hozzátartozik, hogy a 82%-ban románok által lakott Medias városban született Patrubány furcsa módon német iskolába járt, amivel a magyarok által oly fontosnak tartott anyanyelvű oktatás szükségességét feladta.
    A tényfeltárást folytatom, és még részletesebben beszámolok.

  4. Erre az írásra válaszolt Patrubány:
    Mellékelten megküldöm a Nicolae Patrubány nevét tartalmazó magyarországi központi adatnyilvántartásban rögzített hivatalos adatot.
    A központi adatnyilvántartásban rögzített adatot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Nicolae Stefan Patrubany 23.B.33.732/2009 számú büntetőügyéből fényképeztem, illetve másoltam le.
    A központi adatnyilvántartásban rögzített adatlapról készített fényképen rajta van a büntetőeljárásban keveredett személy fényképe is, amely fényképen lévő személy teljes mértékben megegyezik a Magyarok Világszövetségének elnökével Patrubány Miklós képével.
    Nemrég a bukaresti tényfeltáró bizottság érdekes jelentést közölt.
    A jelentést a román médiumok is átvették.
    A jelentés a Nicolae Ceausescu kb. 1,5 milliárd USA dollárra becsült vagyonának eltűnésével foglalkozik.
    A pénz eltűnése 1989-1990 évekre tehető.
    Az akkori 1,5 milliárd USA dollár összegnek az átszámított értéke 2009 évre számolva kb. 2000 milliárd forintra tehető.
    A jelentés közölte azoknak a nevét is, akik nagyon közel álltak a román diktátorhoz és erről a pénzről személyesen tudhatnak.
    A közleményben Nicoale Patrubani neve szerepel.
    A szövegrészt idézem: „Nicolae Patrubani, fost contabil- sef la ICE Dunarea.”
    Magyarra fordítva a szöveg annyit jelent, hogy: „Patrubány Miklós az ICE Dunarea cég volt főkönyvelője”.
    http://www.9am.ro/stiri-revista-presei/2007-06-11/averea-lui-voiculescu-cladita-de-securitatea-lui-nicolae-ceausescu.html
    A tényfeltáró bizottság közleménye azzal is foglalkozik, hogy az „ICE Dunarea” cégben kik dolgoztak és milyen tevékenységet végeztek.
    Az „ICE Dunarea” nevű cég a Securitate által létrehozott fedett, fantom cégként üzemelt.
    A cég főkönyvelője is Securitate alkalmazott volt.
    Nicolae Patrubani is nagyon magas rangú Securitate alkalmazottként tevékenykedett.
    Patrubány 2008. október 26-án a Vasárnapi Újságban tett kijelentése is egy beismerő vallomás lehetett, amelyet idézek:
    „A romániai származású politikai vezető nemrég egy interjúban azt állította, Kövér László korábbi titkosszolgálati miniszter
    volt a fő terjesztője annak a híresztelésnek, hogy ő – mármint Patrubány – valaha Securitate-ügynök lett volna.”
    Szerintem, egy titokszolgálati miniszter szakmai kijelentése egyértelmű.
    A hivatal csúcsán tevékenykedő miniszter megfelelő szakmai információkkal rendelkezik.
    http://vasarnapihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3668&Itemid=39
    Minden egyértelművé válik, ha az életrajzi elemeket elemezzük. Idézek a soha meg nem cáfolt 2009.06.08. dátummal PRHerald-on megjelent életrajzból:
    „Nicolae Stefan Patrubani román állampolgár 1952. december 23-án született, a 82%-ban románok lakta Medias-Medgyesben.
    Már ifjú korában, tizenkilenc évesen tagja lett a Román Kommunista Pártnak.
    Kiváló pártmunkája jutalmaként a kolozsvári Mûszaki Egyetemen – tanulmányai végzése mellett – az intézményen belül mûködött rádióállomás vezetését bízták rá, ezzel lehetõsége nyílott arra is, hogy az egyetemi pártközpontokkal folyamatos kapcsolatban legyen.
    1976-ban az RKP Bukarestbe vezényelte, további pártmunkáját a fõváros pártbizottságában végezte.
    1978-ban visszahelyezték Kolozsvárra, ahol a Számítástechnikai Intézet munkatársa lett.
    E helyen tizenegy esztendõn át szolgálta – mindvégig – a Conducatort:
    azaz Nicolae Ceausescu miniszterelnököt
    (aki úgy mellesleg még Ion Antonescu marsalltól örökölte meg a hírhedt rangot és címet.)”
    http://www.prherald.hu/cikk2.php?idc=20090608-090932&id2=elso&idl=
    Egy tisztalelkű romániai magyar 1971-ben nem lépett be 19 évesen az totalitárius uralkodásért felelős Román Kommunista Pártba (RKP)!
    1971-re már elvette tőlünk az RKP a meglévő autonómiát.
    Akkorra már ezer számra börtönözték be, koncepciós perek útján, az erdélyi magyarokat. Többet ki is végeztek.
    A Bukaresti központi bizottságba végképp nem került be tiszta lelkű magyar ember.
    Oda csak azt hívták, aki a számukra 100%-an megbízható volt.
    A megbízhatóságért a Securitate volt az egyetlen felelős.
    Aki a Bukaresti Központi Bizottságba került, azoknak a személyeknek mind köze volt a román Securitatéhoz.
    De egy magas funkcióban lévő „jó rokon” is elég lehetett a sikertörténethez, aki szárnyai alá vehette a fiatal Patrubányt.
    A sikertörténethez az is hozzátartozik, hogy a 82%-ban románok által lakott Medias városban született Patrubány furcsa módon német iskolába járt, amivel a magyarok által oly fontosnak tartott anyanyelvű oktatás szükségességét feladta.
    A tényfeltárást folytatom, és még részletesebben beszámolok.

  5. A Patrubány 2009.10.24-i válaszára, ezt a választ olvastam:
    A 2009. október 24. kelt Patrubány Nicolae Stefan „nyilatkozata”, aki magát ezennel Patrubány Miklós István Ádám-nak nevezte, egy nagy félrevezetés, egy nagy elferdítés, igaztalan állítások sokasága. A nyilatkozatot senki sem hiszi el neki, ha csak ránéz a mellékelt „DSCF3603” számú fényképre. A Patrubány büntetőügyében a hivatalos dokumentációról készült fényképen az MVSZ elnökének az arcképe látható. Hivatalos neve 2008-ig NICOLAE STEFAN PATRUBANY.
    A mellékelt „DSCF5018” számú fényképen a Budapesti Rendőr főkapitányság által kiadott és a Pesti Központi Kerületi Bíróság vezetőjének címzett hivatalos dokumentumban a következő áll, amit idézek:
    „Patrubány Miklós MVSZ elnökének adatai: Pontos neve Patrubány Nicolae Stefan román állampolgár, bevándorolt külföldi, születés Medias, 1952.12.23.” kiadva: Budapest, 2008.07.17.
    A hivatalos iratot dr. Kiss Szabolcs rendőr százados, bűnügyi osztályvezető írta alá. Az iraton szerepel a rendőrkapitányság bélyegzője és a Pesti Kerületi Bíróság érkeztető bélyegzője, a bűnügy száma.
    Megkérem azt az urat, aki magát Patrubány Miklós István Ádám-nak nevezi, és MVSZ elnöknek titulálja magát, hogy pereljen be engem, kérjen kártérítés, elégtételt, stb., ha a Patrubány Nicolae névhez nincs semmi köze. Elérhetőségemet az alábbiakban közlöm.
    Üzenem a magát Patrubány Miklósnak nevező személynek, aki természetesen Patrubany Nicolae Stefan-ként van anyakönyvezve, hogy ne mindig másban keresse a hibát. Mert benne sokkal több hiba van, mint a legtöbb magyarban.
    Aztán induljunk el Patrubány 2009. október 24. kelt nyilatkozatának az utolsó mondatától. Idézem az állítást: „A Patrubány család erzsébetvárosi örmény család volt.”
    Ebből az állításból annyi az igazság, hogy Patrubány ténylegesen örménynek tartja magát. Néhány látogatás alkalmával nekem is megmutatta a Száva Tibor által írt örmény könyvben tett megjegyzéseket a Patrubani családról. De ha valaki örmény, akkor miért nem megy Örményországba. Ott uralkodhat az örményeken. Ne a magyarokon uralkodjon. Ne a magyarok pénzén dörzsöljön.
    A Patrubani név, a román „Patru Bani”-ból származik, és magyarra fordítva „Négy Bani”. A név jelentése olvasható az örmény könyvben. Ha a név magyar név lenne, akkor „Négy Fillér” vagy „Négy Forint” lenne. De mivel Magyarországon soha sem volt „Bani” pénznem bevezetve, ezért a név sem lehet magyar, nem is lehet erzsébetvárosi. A román könyvek szerint a Patrubani név egy Moldovában kialakult név. A Patrubany név címerében négy román Bani van elhelyezve. A „Patru” románul négyet jelent. Patrubány úr, melyik században volt Erzsébetváros hivatalos nyelve a román? Melyik nem létező időszakban adtak román nevet a Budapesti Erzsébetvárosi gyerekeknek?
    Patrubányt idézem: „1976-ban, a kolozsvári műszaki egyetem elvégzése után, tanulmányi eredményeim alapján gyakorló mérnökként kerültem a bukaresti félvezető gyárba.”
    A „bukaresti félvezető gyár” úgy a Nicolae Ceausescu diktátor, mint az Elena Ceausescu diktátor felesége által személyesen felügyelt és irányított cégcsoport volt. Ez a cégcsoport magas hadügyi technológiát birtokolt. Ide senki sem kerülhetett be, aki nem volt a diktátornak „megbízható”. A megbízhatóságért felelős szerv a román Securitate volt. A román Securitate beleegyezése nélkül Patrubány Miklós soha sem kerülhetett volna be a bukaresti félvezető gyárba. Ehhez kellett egy magas funkcióban levő Securitatés főkönyvelői háttér, valamint a Román Kommunista Párt tagsága. Patrubány nyilatkozata alapján mindkettő megvolt neki. Úgy a román kommunista párt tagsága, mint a könyvelői háttere.
    Patrubányt idézem: „Édesapám, a ma 87 éves dr. Patrubány Miklós valamikor évtizedekkel ezelőtt kuriózumként mesélte, hogy Medgyesen, ahol az egyik gyár könyvelőjeként dolgozott, egyszer behívatták a bankba, mondván, hogy egy bukaresti inspektor kíván vele beszélni.”
    Jó mese. De milyen érdekes. A Patrubány édesapja „könyvelő”. Doktor (dr.) és könyvelő! Nem főkönyvelő? Patrubány szerint csak könyvelő. Ha valaki doktor (dr.), akkor tudtommal főkönyvelő szokott lenni, és valami nagyon jó állami munkahelyen dolgozik. Egy olyan munkahelyen, mint az „ICE Dunarea”, vagy a „CRESCENT” Securitate által létrehozott fantom, fedett cég. Vagy például a diktátor pénzügyi tanácsadója.
    Mára már tudjuk, hogy Nicolae Ceausescu diktátor a pénzét román örményekre bízta. Abban reménykedett, hogy az örmények pénzügyi tanácsadói segítenek a vagyonát megsokszorozni. De végül is nem ez történt. A pénz eltűnt.
    De nem ez történt a Magyarok Világszövetsége vagyonával is? Hát eltűnt az Árpádhír hírügynökség Kft. vagyona. Eltűnt a Pax Pannoniae kft. vagyona. Eltűnt az Magyarok Világszövetsége vagyona. Eltűntek a külföldi adakozók adományai. És eltűnt a Szent László alapítvány vagyona is. Eltűnt a Szeretett szolgálat vagyona is. A hivatalos cégnyilvántartási bevallások alapján, bizonyíthatóan, több mint 1 milliárd forint tűnt el, az MVSZ berkeiből, a Patrubány elnökségének ideje alatt. Nem Csóri Sándor elnökségének az ideje alatt, hanem csak a Patrubány elnökségének az ideje alatt.
    Az MVSZ elnökének felesége, Zsigmond Emese, írásban közölte az egyik barátommal, amely levelet én is megkaptam: A Patrubány családból hárman is Securitate besúgók voltak. Ez igen! Három Patrubány a román Securitaténak dolgozott. És akkor egy ilyen ember vezeti a Magyarok Világszövetségét? És mi hagyjuk?
    Az egyik Patrubani közvetlenül a Ceausescu pénzeit kezelő „ICE Dunarea” román Securitate által működtetett fedett, fantom cégnél dolgozott. A másik, a mit áldott, „jó”, „okos”, „intelligens”, „bölcs”, „szerény”, „ingyen dolgozó”, „székelyruhába öltöző” (ha kell), „nagy megoldásokkal teli” Patrubányunk. De ki a harmadik? Melyik Patrubány nagybácsi dolgozott még a Securitaténak? Mert Zsigmond Emese szerint három Patrubány is a román Securitaténak dolgozott.
    Néhány héttel ezelőtt, sikerült találkoznom egy B. É. nevű hölggyel, aki a 70-es és a 80-as években Kolozsváron élt. A hölgy több alkalommal találkozott Patrubany Nicolae Stefan mostani MVSZ elnökkel. Elmondása szerint Patrubányt soha senki nem hívta az írók és értelmiségiek csoportjába, de Patrubány hívás nélkül is állandóan jött. Az akkori találkozásokra ma is jól visszaemlékezett. Férjével, aki mellesleg magyar író, mindig félniük kellett, ha megjelent Patrubány, a mostani MVSZ elnök. Suttogva beszélek egymás között, és alig várták, hogy távozhassanak. Mindig féltek, hogy besúgja Őket a Securitaténál, a mostani MVSZ elnöke.
    Ha nem megyünk időben vissza a 70-es 80-as évekig, és csak azt tekintsük át, ami az utóbbi években történt az MVSZ-ben, akkor sem kell filozófiai zsenik legyünk, hogy megértsük a Patrubány folyamatot. Az MVSZ elnöke, mindenkit eltávolított, kirúgott, menesztett a szervezetből, aki kezdte átlátni az ottani mocskos dolgokat. Aki rájött arra, hogy miért is dolgozik éjszakánként ez a Patrubány, annak mennie kellett a szervezetből. Ma már tudjuk, hogy azért dolgozik éjszakánként az elnök, mert akkor nem látja öt senki, és azt csinál, amit akar.
    Tudjuk, hogy havonta több tízmillió forinttal gazdálkodok az MVSZ és a tulajdonában lévő kft.-k, alapítványok. A pénzbőség ellenére Patrubány folyamatosan azt állítja, hogy nincs pénze a szervezetnek. De én már tudom, hogy ez csak egy hazug örmény duma. A szervezetnek nagyon sok pénze van. De ez a pénz el van rejtve a naiv szemlélő szeme elől. Még az MVSZ elnökségi tagok sem tudnak a kulisszák mögé betekinteni. A rendszer úgy van felépítve, hogy oda senki se lásson bele, csak Patrubány. Tehát, ha az egyik zsebbe nincs pénz, akkor van a másikban. Ha az MVSZ-ből elfogy a pénz, akkor Patrubány az MVSZ tulajdonában lévő cégektől, alapítványoktól egyszerűen elveszi, elkéri a pénzt. Ír egy „MVSZ határozatot”, mint a MVSZ „tulajdonosi jogok gyakorlója” és az illető cég vagy alapítvány kötelezően át kell, hogy adja a pénzt az MVSZ elnöke részére. Legtöbbször készpénzben kéri a pénzt, hogy ne kerüljön bele az MVSZ banki dokumentációjába.
    Igaz „Négy Bani” úr? Az igazság fáj, ha mások is megtudják a titkos simlisségeket.
    Mi magyarok, székelyek, Attila népe, a csalókat, hamiskártyásokat soha sem feledjünk.

  6. És ez az írás is cáfolja a Patrubány 2009.10.24. kelt nyilatkozatát:
    Először is: az MVSZ elnökének édesapját soha sem hívták dr. Patrubány Miklósnak, mint ahogyan azt az elnök a 2009. október 24-én kelt nyilatkozatában állította.
    Bizonyíték:
    Az alábbi link azon személyek listájára utal, akik 2005-ben visszakérték és visszakapták a román állampolgárságukat. Az alábbi lista megjelent a román közlönyben: Monitorul Oficial nr. 611 din 14 iulie 2005 (M. Of. nr. 611/2005)
    http://www.legestart.ro/Hotarare-nr-633-din-2005-(MTUxMTI5).htm
    A lista 29. pontjában lévő személy PAPP JUDITA-MARIA-IRMA az MVSZ elnökének a testvére, akit én személyesen is ismerek. Judita beceneve Titike.
    Mivel az elnök és PAPP JUDITA-MARIA-IRMA édes testvérek, ezért mindkét személynek a szülei ugyan azok. A hivatalos román közlöny szerint is látható, hogy Patrubány Nicolae Stefan MVSZ elnök édesapjának a neve soha sem volt dr. Patrubány Miklós.
    A román közlöny szövege:
    „29. PAPP JUDITA-MARIA-IRMA, fiica lui Patrubany Nicolae si Margareta, nascuta la data de 21 noiembrie 1948 in localitatea Targu Mures, judetul Mures, Romania, cetatean suedez, cu domiciliul actual in Elvetia, 8280 Kreuzlingen, Remisbergstr. 62. (3053/2003)”
    A dokumentum tisztán mutatja, hogy az elnök édesapjának a neve „Nicolae” és nem Miklós.
    Tehát az MVSZ elnöke hazudott a nyilatkozatában.
    Másodszor: Az MVSZ elnököt Patrubany Nicoale Stefan néven anyakönyvezték. Lásd „DSCF5018”, és a „DSCF3603” fényképeket. Patrubany nem magyar, hanem német iskolába járatták.
    Tehát az MVSZ elnöke hazudott a nyilatkozatában.
    Harmadszor: A Patrubani név, a román „Patru Bani”-ból származik, és magyarra fordítva „Négy Bani”. A név jelentése olvasható az örmény Száva Tibor könyvében. Ha a név magyar név lenne, akkor „Négy Fillér” vagy „Négy Forint” lenne. De mivel Magyarországon soha sem volt „Bani” pénznem bevezetve, ezért a név sem lehet magyar, nem is lehet erzsébetvárosi. A román könyvek szerint a Patrubani név egy Moldovában kialakult név. A Patrubany név címerében négy román Bani van elhelyezve. A „Patru” románul négyet jelent. Patrubány úr, melyik században volt Erzsébetváros hivatalos nyelve a román? Melyik nem létező időszakban adtak román nevet a Budapesti Erzsébetvárosi gyerekeknek?
    Tehát az MVSZ elnöke hazudott a nyilatkozatában.
    Negyedszer: Az ICE Dunarea Securitate cégnek a főkönyvelője Patrubani Nicolae rokon nagybácsi volt.
    http://grupul.ro/files/ICEDUNAREA_Taher/03.Contract_comision_ICEDunarea.pdf
    Ötödször: Az MVSZ elnöke mindig azt állítja, hogy nem vesz fel fizetést. Mégis Kolozsváron egy palotát épít magának. Miből? Mert a Kolozsváron lévő cége nem termel pénzt. A felesége tanügyi fizetéséből (sicc)?
    Mellékelve a kolozsvári építésügyi hivatal 95694/8023/23.01.2007- számú építkezési engedélye (Patrubany Nicolae MVSZ elnök részére):
    http://www.primariacj.ro/phcl/27-2-2007/12.aspx
    “95694/8023/23.01.2007- Patrubany Nicolae- Recompartimentare si mansardare imobil-corp II str. Motilor nr. 16”
    Hatodszor: Soros György mellé társult Patrubány Miklós
    http://www.dntcj.ro/NGOs/
    „STUP – Societatea Transilvana a Ungurilor de Pretutindeni
    Address: Str. Olarilor 1/10, 4150 Odorheiu Secuiesc, Romania
    Contact: Miklos Patrubany
    Tel: ++(4)-066-199527, 199518
    E-mail: stup@mail.soroscj.ro
    Az alábbi STUP nevű román alapítványnál is „Patrubány Miklós” jelenik meg kapcsolattartónak. Ami részemre még jobban meglepő, hogy Patrubány a Soros segítségével intézi az alapítvány kommunikációját mail.soros-cj.ro”. Nem véletlenségből került az alapítvány a „SOROS„ nevű kolozsvári „CJ” román „RO”szerverére. A hatalomért és a pénzért Patru Bani úr mindent megtehet? Meddig hagyjuk?

  7. Kozlom,
    hogy Patrubany a Fovarosi Fougyeszseg, mint felugyelo szervezet felszolitasara nem volt hajlando atadni a Felvideki szervezet „Felfuggesztesere”, az elnok „kizarasara”, stb. re vonatkozo jegyzokonyveket.
    Sot a Fovarosi Fougyeszseg levelben kozolte, hogy azert nem allapithat meg szabalytalansagot, velem, hogy az erre vonatkozo iratok ezek szerint nem leteznek.
    Ezert en vagyok a Felvideki MVSZ szervezet elnoke. De ha leteznenek is ilyen iratok, Patrubany mar regen elvesztette volna a pereket, mert azt nem lehet muvelni tarsadalmi szervezet tagszervezetevel, tisztsegviseloivel, elnoksegevel, tagsagaval, amit o muvelt. De ot egypar titkosszolgalat nagyon vedi es ezert lehet szorakozni es visszaelni a torvennyel. De ez jellemzo erre a Magyar Nepkoztarsasagra es annak szovjet, „demokratikus rendjere”. Erre kene inkabb oda figyelni, mert ez a lolab latszik ki itt is.
    Kozlom, hogy patrubany egy utolso bajkevero, kartekony szemet, mert neki NEM volt joga tagszervezetet „kizarni”, titokzatos eljarasokkal „etikai” vizsgalatokat tartani, stb. Mivel pedig torvenytelenul es az MVSZ Alapszablya sorozatos felrugasaval intezkedett a megvalasztasa is illegalis es o NEM elnoke az MVSZ-nek.
    Folszolitok mindenkit, hogy kozolje, mikor es kitol kert Vukics Ferenc miattam bocsanatot, mert ilyesmirol PONT EN nem tudok, akire vonatkozik.
    Tovabba FOLSZOLITOK barkit, hogy amit abban a musorban elmondtam elsosorban cafolja meg es ne uzengessen, mit ahogyan a III-as ugyosztalynal megszoktak.
    Azt tudom, hogy valaki szorakopzott Vukics Ferencnel a nevemmel, de ezt sem o, sem mas nem tisztazta. Tehat ha valaki ilyesmirol tud, azt akarom tudni. EN. Nem a szomszed, a harmadik szomszedban, vagy ket foldresszel odebb lako ismeretlen. EN akarok tudni mindenrol.
    Tovabba folszolitok mindenkit, hogy a nevemmel ne szorakozzanak, es foleg ne alneven, mert szemelyesen veszek elegtetelt.
    Ami sok, az sok.
    Geonczeol Gyula
    az MVSZ SZOT elnoke
    2009.11.21.

  8. Ma tudtam meg, hogy már egy és fél éve folyik a Patrubány 2008-as elnökválasztásáról szóló bírósági per. Ugyanis Kvacskay Károly még 2008 augusztusában a Fővárosi Bírósághoz fordult, amiért nem engedték be az elnökválasztásra. A jogtalan elnökválasztással kapcsolatosan, Patrubany Nicolae Stefan úgy választatta meg magát, hogy felfegyverzett, adóvevővel ellátott testőrökkel őriztette a bejárati ajtókat. A terembe nem engedték be az elnökjelölteket. Csak Patrubány lehetett bent a teremben. (Ez nevezik Patrubány féle igazságnak (sicc!))
    Patrubány azt állítja a peren, hogy Kvacskay „bemehetett volna a terembe”. A perben az MVSZ részéről meghallgatott tanuk elmondták, hogy a terembe senkit sem engedtek be, aki nem rendelkezett MVSZ belépő cédulával és azon két bélyegzőlenyomattal. Még Papp Lajos szívsebész professzort sem engedték be a terembe Patrubány testőrei. A Patrubány újraválasztását inkább cirkusznak lehetne nevezni, mint választásnak. Egy igazi „választás” az nem így történik.
    A következő tárgyalást 2009. december 10-én tartják 13 órakor a Fővárosi Bíróságon. Ezen a tárgyaláson valószínűleg megszűnik Patrubány elnöki státusza. A magyarok visszafoglalják a románoktól a Világszövetséget!
    Milyen érdekes, Patrubány egy szóval sem említi az igazságot. Pedig egy lényeges körülményről van szó az Világszövetség életében.
    Egy másik bíróságon, a Munkaügyi Bíróságon folyik egy érdekes per. Ebben a perben Patrubány a bírósági jegyzőkönyvben, ami közokirat, undorító kijelentéseket tesz a Jud Suss című filmmel kapcsolatban. Ezen a bírósági tárgyaláson úgy náciztak az MVSZ jelenlegi vezetői, mintha az ellenségeinket hallottam volna nácizni. Medvigy Endre MVSZ művészeti igazgatója „német propaganda” filmnek nevezte a filmet és „szélső jobboldali nézetekről” beszélt tanúvallomásában. Horkovics-Kováts János németországi MVSZ elnökségi tag „egy ismert antiszemita” filmről, „náci propaganda film vetítéséről” beszélt tanúvallomásában. Szabó Györgyné, Patrubány titkárságának a főmunkatársa „náci propaganda filmről” beszélt a közokiratnak minősülő tanúvallomásában.
    Kvacskay Károly történelmi filmnek nevezte a filmet. A filmet érdemes lenne megnézni mindenkinek, mielőtt bárki, bármit is mondana a filmről. A bírósági jegyzőkönyvek alapján, sem Patrubány, sem Medvigy, sem Horkovics-Kováts, sem Szabó Györgyné nem látták a filmet, de ennek ellenére nagy utálattal beszéltek a filmről. A tárgyalási jegyzőkönyvekből azt is megtudtuk, hogy Patrubány nem engedi levetíteni a Jud Suss című filmet.
    Szerencsére hamarosan új elnöke lesz a Világszövetségnek.

  9. Stefan Nicolae Patrubani (mert ez volt az eredeti neve) a Román Kommunista Párt tagja volt, Nicolae Ceausescu híve. – Kolozsváron, a Babes-Bolyai Egyetemen pártalapszervezeti titkár volt, 1989 után rövid ideig Németországban élt – majd Magyarországra már Patrubány Miklós néven jelentkezett „demokratának”.

  10. Politikai elemzes es Emlekezteto a Valasztasok elott.
    Csak talalgatni lehet mi a terv. Ha ugyanis Patrubany a Soros alapitvannyal all kapcsolatban, akkor az sok mindent megvaltoztat.
    Soros 1990-ben a magyar allami vagyon felet kerte a magyar allamadossagert cserebe. Amit ok konnyen leirogattak volna es akkor ingyen kaptak volna meg azt a vagyont.
    Zwak Peter washingtoni magyar kovet azonban jelen volt egy fontos megbeszelesen 1990. dec. 20.-an Washingtonban, amit Dr. Palos Miklos meghivasa kapcsan tartottak. Ott a Feher Haz vezetoi elmondtak Dr. Palos Miklos miniszterelnoksegi politikai allamtitkarnak, hogy a nyugat rendezni szeretne a hideghaborus magyar allamadossagot es sikeres orszagot szeretne. Antall azonban elzarkozott, Csengey Denest 1991 tavaszan meggyilkoltak az MDF elnoksege tobb tagja megremult es azota is hallgat. Sajnos. Nem kellene. Beszelni kell errol!
    Zwak Peter hosszas huza-vonat kovetoen Budapestre utazott es elmondta washingtoni ertesuleseit, es a szandekokat. Masnapra Jeszenszky levaltotta, most meg azt hazudja, hogy semmirol nem tudott.
    Zwak Peter lakasat Budapesten folgyujtottak es o nem beszel. De vagyonat visszakapta, ihat eleg gyomorerositot.
    Dr. Palos Miklos pedig ha a nevemet hallja, elbujik. Pedig a washingtoni fogadast en szerveztem meg.
    A Fidesz elzarkozik az allamdossag rendezesetol, a kincstari vonat ugyenek rendezesetol, sot pl. a makoi foldgazlelohely es szamos eletbevagoan fontos kerdes rendezesetol.
    Sorost ratelepulhetett az MVSZ-re, mert a parlamenten kivuli eroket ott lehetett megszervezni. Ez pedig nem az erdekuk
    Ezert Patrubany feladatava valt a magyar eroket szetverni, befurakodni a Jobbikba es a Magyarok Szovetsegebe. Lehetoleg bajokat okozni mindenhol es foleg provokalni. Egyelore nem sikerult nekik, ezert idegesek. Viszont ebresztot kell fuvatni a magyar nemzeti erok ezen meg szet nem vert oldalan. Tehat maradnak a provokaciok es a tovabbi diverzio.
    Hol Sukkoron a zsido allam ellen, hol az „edes zsidoval” a magyar nemzeti oldal korul. Hol azt terjeszteni, hogy pl. en nem vagyok „hiteles”, hol azt, hogy kommunista kem vagyok, hol annak ellenkezoje, az amerikai CIA keme, de a legutobbi szerzemenyuk az volt, hogy „cionista” kem vagyok. Es persze ha kell fasisztaznak, ha kell provokalnak. Ahogy eppen a III-as ugyosztalyi, sztalini restauracios, moszkovita, szovjet szervezes megrendeles szerint megkivanja.
    Ezert a jelenlegi Patrubany ellenes budapesti munkaugyi birosagi targyalason a nemzeti oldal elleni provokacio, Patrubany politikai mentegtese. Aki vedi az Soros es tarsai, illetve a III-as ugyosztaly vedelmeben teszi. A celpont a magyar nemzeti oldal. A fo szempont annak szetverese. A valasztasok elott megengedhetetlen a nemzeti erok osszefogasa es az, hogy a magyarokra sarat NE LEHESSEN dobalni.
    Soros ellenorzi a Fideszt. Obamanak 80 millio USA Dollart adott, persze az nem az o penze volt. Mar sehol sem turuk meg nagyon, marad Magyarorszag. Obamatol cserebe nyilvan szabad kezet akar Magyarorszagon, de ehhez arra van szuksege, hogy csak az altala ellenorzott Fidesz keruljon kizarolagos a hatalomba, ahol par embert iranyithat. Es akkor ove a magyar nemzeti vagyon a magyar termoterulet az orszag es amit akar. Ezert kellett idaig sorvasztani mindent, a ketsegbeesesbe hajszolni a nepet, mestersegesen, egigero magassagokba tornaszni az allamadossagot, amitol 1990-91-ben meg lehetett volna szabadulni!!! . Ha nem megy az szdsz-el, akkor mas utat valasztanak. Ugyanazt a jobboldalra tolt liberalizmuson at kell elerni. Eleg nehez mutatvany lesz. Ha kell intenek egyet Kijevben es a szoke ciklon baratnoje mogul tamadast inditanak a magyar iskolak ellen a Karpataljan. Csakhogy a magyarsagot szorongassak. Mint tette a balkani haboru meginditasakor, amikor Albaniaban uszitott a kozep jobb kormany ellen az altala ellenorzott baloldali sajtoban. Stb.
    Ha Soros ellenorzi az MVSZ-t is, keverhetnek a magyar nemzeti oldalon, amihez segiti oket nehany hamis, „magyar” ember.
    Ezert az MVSZ visszevetele a magyar nemzeti oldal es a magyarsag megszervezodesenek kulcskerdese. Ezt meglepni ma a magyar Rubikon.
    Nem az en „maganakcioim” ugye, hanem jozan belatas kerdese.
    Geonczeol Gyula
    az MVSZ SZOT elnoke
    a Hiteles magyar ember.
    A bizonyitvanyt pedig Sorosek, Koverek, Patrubanyek, a hamiskartyasok, es a kulonbozo belugyes kevero ugyosztalyok es elharito egysegek helyett kiallitom sajat magamrol.
    Ugy biztosan „hitelesebb”, ha mar a szohasznalatnal maradunk.
    ———emlekeztetoul—–:
    ggyula wrote:
    Kihívások és Válaszok
    Nem elõször kell közzé tennem tényeket disznóságokról, gyilkosságokról és torzulásokról. Ilyen volt, amikor tavaly riasztanom kellett az szdsz-el való titkos tárgyalásokról és Lantos ötletérõl, hogy az adósságért cserébe át kell adni a magyar földet. Kinek? Ráadásul Fideszesek kértek meg, hogy tegyek valamit. Ha kell, a rendes emberek onnan is megtalálnak. Köszönet érte. Hát gondolkodtam, hogy hogyan hozzam ezeket a titkosított disznóságokat a nyilvánosságra. De ennél többet nem vártam.
    Na erre volt ordítozás. De cáfolat soha! Mint most ez itt Martonyi miatt, akit, mint egy idõzített csontvázat ezzel az egész poszt-kommunista disznósággal a kommunisták vettek elõ a szekrénybõl, hogy a határon túliakat leválasszák a magyar ellenzékrõl. Ami olyan amilyen, de ennek a laza egységnek a megbontása és az ellenzékkel való elbánás Lomniczi kommunista fõbíró zavaros kijelentéseivel együtt a napokban a kommunista alkotmány kritikusai elleni fellépésrõl egy átgondolt stratégia az ellenzék szervezetlenségével szemben. Ami tarthatatlan állapot és a felelõsséget az „ezen” az oldalon ordítozóknak ezért vállalni kell. A szélsõségesezés, a fasisztázás, proli, alpári hang nem kifogás! Sõt, az, hogy ilyen megoldások mögé bújnak valakik, sokat elmond azok szándékairól és hitvallásáról, osztálybesorolásáról, akik úgymond a nemzeti oldalon jönnek ilyennel elõ.
    Dávid Ibolya és most Lomniczi tárgyalt alvilági elemekkel Washingtonban, olyanokkal, akikkel mi kint szóba se állunk. Az a Dávid Ibolya, aki gyorsan váltott, amikor tudta, nem tudta, de látta, hogy csalással, de hatalom váltás lesz. Aztán helyezkedett. A rossz oldalon, persze. De azt megakadályozták teljes egyetértésben, hogy szvazatszámlálás legyen. Ezért lehetett az állampolgárságról szóló szavazást is megváltoztatni. Amit sikerült elkapni, mind csalás volt . Ezek tények! És erre mi van? A tegnapi Magyar Nemzet elsõ oldalán lehet olvasni, hogy elõkészületben van valamiféle „földtörvény” a külföldiek földvásárlásának engedélyezésérõl, mert az Unió majd „elrendeli”, hogy külföldiek vehetnek Magyarországon földet. Magyarán, „befektetõk” kirántják alólunk az országot, miután a lakosságot a rendõrség agyba-fõbe verheti és erre egyes Fideszesek csak annyit mondtak, hogy a tüntõk az csürhe volt. Na itt éles határvonalat kell vonni a ki van ezen és ki van azon az oldalon ügyben.
    Nem azt akarjuk látni a földügyben megint, mint Románia Uniós csatlakozása idején, hogy a romániai magyarokat teljesen elárulták. Ez tarthatatlan és tolerálhatatlan! És erõszakoskodás esetén ki kell lépni az Unióból. Itt már nincs mirõl tárgyalni!
    Emlékszem a velencei bizottság jelentésére, nekem megvan angolul és alaposan kiértékeltem. Mostmár érthetõ a pimaszságuk. Ha ilyen biztatásokat kaptak a magyar kormánytól titokban, persze, hogyan másként, hogy a határon túli magyarokhoz semmi közük és csak látszat megoldásokat akarnak, hát mit akarunk uniós, elvtelen idiótáktól, akik ezt akarták hallani?
    És itt jön az anyagiak csepegtetése is. Kapta, aki komformista volt. Mibõl? Abból a negyven milliárdból, amit a Magyarországon dolgozó határon túliak adóban itt hagynak, a fizetésükbõl a többirõl nem is beszélve. Akkor mi a gond? És ezzel a sok elõnnyel se lehet állampolgárságot adni annak, aki magyarnak vallja magát és nem másnak. Nem ez a fajgyûlölet? Minden oldalról? Õslakosságot diszkriminálni egy kommunista alaptörvénnyel összeeszkábált károlyi –féle, soha nem senki által meg nem szavazott állam „hagyományai” alapján, aminek a kitalálóit a Smuts angol tábornok riportja nyomán Wilson elnök szárnysegédje, aki civilben járt Budapesten, söpredéknek és és ronda bûnözõknek, meg összeesküvõknek nevezett? Még be is nézhetett az ülésterembe, látta és megvetette õket. Megvannak errõl az iratok, el lehet olvasni! Ez kell a történelmi alkotmányunk, hagyományaink, népünk, állampolgárságunk helyett?
    Nem a Fideszt támadtam, amikor leírtam, hogy Martonyi egy büdös kommunista. Ennyit minimálisan megérdemel egy ekkora disznóságért. Nem tagadta le a moszkovita, elvtelen, szociáldemokrata meggyõzõdését. És ez mind vállalhatatlan. Mint az is, amikor az õsszel a Fidesz által javasolt szakértõ kormányra olyanokat javasoltak, mint a
    Soros által kitartott Surányi, vagy Györgyi Kálmán, aki leváltotta a Hajdú-Bihar megyei fõügyészt, mert az leleplezte a rendõrfõkapitány olajszõkítõ fõnököt. Na aztán itt van a Mogilevics ügy, és se vége, se hossza. Amerikában a sikkasztásokért börtön jár a fasisztázásért szintén. Ez uraim és hölgyeim a különbség. Egyszer jelentettem be ilyesmit Clevelandban az ügyészségen, azóta se próblkoznak, de messzirõl tisztelik a nevemet. Amit nem változtatgatnak, ha leírják. Én se teszem mással. Az ellenségeimmel se. De az is igaz, hogy vannak dolgok, amiket meg én tartok szigorúan rangon alulinak. A liberális az nemcsak ellenség, az az ellenfelet meg akarja úgymond semmisíteni. Ezt sosem szabad róluk elfelejteni. Mert õk tökéletesek és mindig tévedhetetlen. És ezzel nem kell vitatkozni. Ennek más ellenszere van.
    És ha már a pofázásról van szó, én a nevem alatt egyenesen mondtam el, amit kellett. Javsolom rendületlenül, hogy tegye más is.
    Ma már nem lenne 80 millárd dollár államadósság, meg kirabolt ország, mert napjainkban a szemünk láttára aljas tanácsadók térdre kényszerítik a maradék országot, amit becsületes magyarok szedtek össze 1920-t követõen a szociáldemokrata forradalom után itt hagyott romokból. És még ezt a napjainkban folyó rombolást „reformoknak” nevezik. Ha nem ölik meg Csengey Dénest 1991-ben, nem itt tartanánk. Akkor idõben gátat lehetett volna ennek vetni, és most mi vásárolhatnánk földet, gyárat Európában, meg máshol. El van számolva a Csengey gyilkosság? Csak annyit mondtak nekem akkoriban, hogy hallgatni kell, mert mindenki meg van félemlítve. Akkor csak pár embert kellett, most már az egész országot lehet terrorizálni! És ha már a lényegnél vagyunk: Ki szólt, ki szólhatott Orbánnak 1998-ban, hogy mondja föl az FKGP-vel a koalíciót, ha az FKGP ragaszkodik a Nemzeti Bank átvilágításához és az adósság kérdés rendezéséhez? Ez sincs megválaszolva, de nem tartanánk itt, ha Orbánt nem lehetett volna zsarolni. És ezt tisztázni kell. Mert a nemzetközi diplomácia még 1998-ban is alkalmas tér volt a rendezéshez és erre tanúm az Orbán kormány egyik minisztere, akinek a jelenlétemben mondták ezt meg Washingtonban.
    Igenis nagy a pofám és lehet is. És van is miért. Most jön a földrablási botrány, és nem engedhetjük meg, hogy ez így menjen tovább.
    Mostmár vége. Csak két oldal van. Ez meg az. Mindenki döntse el, hogy hol áll.
    Üdvözlettel,
    Geönczeöl Gyula
    2007. apr. 26
    Kedves Fodor András!
    Újabban tartózkodom attól, hogy a „nagyok” vitájába beleszóljak.
    Az alábbi levélfüzér azonban szólni késztet.
    A harc az Orbán/Gyurcsány rendszer ellen folyik, pontosabban kellene folynia.
    A két államférfiu neve által fémjelzett politikai rendszer ugyanazon lánc két szeme [„mindenki szem a láncban”].
    A gyalázkodást nem helyeslem. A minősitő jelzőktől viszolygok és használatuktól lehetőleg tartózkodom.
    Ha lesz valaha nemzeti számonkérés [ennek reménye éltet sok és egyre több embert], semmiféle különbségtételnek nem lesz létjogosultsága a „két” oldal vétkesei között.
    Tisztelettel:
    Szeszák Gyula.

  11. Ezt olvastam a tegnap:
    Patrubány Miklós MVSZ elnök a tegnapi napon nem támogatta Tőkés László által meghirdetett kommunizmus bűneit kivizsgáló nemzetközi büntetőjogi rendszer kialakítását. Tőkés László indítványa szerint az Egyesült Nemzetek Szövetség nemzetközi vizsgálóbizottságot hozhatna létre, és intézményesen kutathatná fel a román kommunisták által elkövetett bűncselekményeket és emberiségellenes cselekmények. A bűnösök végre megkapnák a jól megérdemelt büntetésüket.
    Patrubány mint a Román Kommunista Párt (RKP) hű tagja, és Nicolae Ceausescu kommunizmusának nagy támogatója, Tőkés László indítványát nem támogatja.
    Azt tudjuk, hogy Patrubány Miklós nincsen jó viszonyban Tőkés Lászlóval. Ami érthető, mert Tőkés Lászlót a Román Kommunista Párt üldözte. Patrubány pedig az üldöző párt, az üldözők oldalán állt.
    Ha belegondolunk, hogy a Román Kommunista Párt tagja, a pártjára felesküdött, és annak örök hűséget fogadott, akkor megértjük, hogy a Román Kommunista Párt tagja sohasem fog a pártja ellen állást foglalni. Az olyan lenne, mintha valaki saját maga ellen foglalna állást.
    Tőkés László és Patrubány viszonyát akkor értjük meg legjobban, ha megtudjuk, hogy milyen katonai rangja van Patrubány Miklósnak a román hadseregben. Egyesek arról beszélnek Kolozsvár városában, hogy Patrubányt magas katonai ranggal jutalmazta meg a román hadsereg, szolgálataiért. Ezért várjuk Patrubány Miklós válaszát, és a román katonai könyvének bemutatását, közszemlére tételét.

  12. Kitűzték Patrubány büntetőperét 2010. február 16. a Pesti Központi Kerületi Birósára.

  13. A mai napon a második perét vesztette el Patrubány Miklós MVSZ bukott vezér. A zsúfolásig telt bírósági teremben összegyűltek előtt az eljáró bíró megjegyezte: törvénytelen volt, amit tettek. Patrubány arra vette rá az MVSZ Vagyonkezelő cégének a vezetőjét, hogy ne fizessék ki Márton Zsuzsa és Bíró József alkalmazottak munkabérét és járandóságait. A perben az is elhangzott, hogy Patrubány felszólította az MVSZ vagyonkezelő új ügyvezetőjét, hogy: mindenkit ki kell rúgni, akit Kvacskay Károly ügyvezető igazgató alkalmazott. A bíróság által megítélt összeg több millió forint nagyságú, amit az MVSZ vagyonkezelő cégének ki kell fizetnie. Patrubánynak legközelebb tíz nap múlva kell ismét bíróság elé állnia, amikor az egyik büntetőpere kezdődik.

  14. Bravó,Bravó!
    Igy kell ezt „csinálni”!!Ettől jobb lessz nekünk,hogy egymást „fikázzák”,? Végigolvastam a cikket is,és a hozzászólásokat is,hát mit mondjak? Elkeseritő! !van még ennél lejjebb? Egyik okosabb,mint a másik,csak igy tovább,lehet rajtunk röhögni! Gratulálok Uraim! Ne is egyezzenek ki,mert az Önöknek árt!! Én már itt sem vagyok!!!

    1. Évaanyu, bizony itt nem Önről van szó. Csak arról, hogy hogyan teszik tönkre Magyarországot. Nyílt háborúk helyett hazugságokkal, titkos paktumokkal, titkos rendőrökkel, besúgókkal, lenyúlt pénzekkel, kiárusítássokkal stb…. Kiegyezni ilyenekkel? Bekukkantott ide, kiosztotta a hozzászólókat, és már odébb is állt. Ez igen! Ez kemény!

  15. Több büntetőeljárásba keveredett az MVSZ elnöke Patrubány Miklós. A Pesti Központi Kerületi Bíróság mellékelt 2010. február 16-i tárgyalási jegyzéke alapján 11 óra 30 percre kitűzött tárgyalására, a vádlott minőségben szabályszerűen megidézett Patrubány Miklós nem jelent meg. Az eljáró bíró a következő tárgyalást hivatalból tűzi ki, amelyre tanuk meghallgatását rendelte el. A következő tárgyalásra a vádlottat akár kényszerítő eszközök használatával is elővezethetik.

  16. Bírósági végrehajtás alá kerültek a Magyarok Világszövetsége cégei
    Eredeti nevén Patrubani Nicolae Stefan a Magyarok Világszövetségének bíróságilag is vitatott elnöke, 2009-ben csődbe vitte a szövetség Pax Pannoniae nevű Vagyonkezelő, valamint az Árpádhír nevű hírközlési cégét is.
    A 01-09-362958 cégjegyzékszámú PAX Pannoniae Vagyonkezelő Kft. (1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.) ellen a 8453643803 ügyszámon 2009. augusztus 31.-én rendelt el végrehajtást az APEH.
    A 01-09-866804 cégjegyzékszámú „ÁRPÁDHÍR” Televíziós Műsorszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1052 Budapest, Semmelweis u 1-3.) ellen a 7534015656 ügyszámon 2009. július 2.- én rendelt el végrehajtást az APEH.
    Az „ÁRPÁDHÍR” Televíziós Műsorszolgáltató Kft. tartozásai miatt a végrehajtás 2010. február 2.-án a 1402-17.Vh-4834/2009. ügyszámon bírósági végrehajtás alá került.
    Mindkét végrehajtás alatt álló cég kizárólagos tulajdonosa a Magyarok Világszövetsége (MVSZ). A Magyarok Világszövetségét a fenti személy Patrubány Miklós István Ádám néven jegyzi, kizárólagos aláírási jogkörrel.
    A kizárólagos aláírási jogkör miatt, nem nehéz megnevezni a felszámolások miatt a felelőst.
    Belső informátorunktól sikerült megtudnunk, hogy a két cég tartozásai tetemesek. A tartozások összege, több mint ötven millió forint nagyságú.
    A Pax Pannoniae Kft. 2008-ban, az MVSZ elnökválasztása előtt néhány héttel, furcsa módon menesztett ügyvezető igazgatója Kvacskay Károly telefonon elmondta, hogy az ő idejében a Vagyonkezelő évente több mint 120 millió forintot termelt a Magyarok Világszövetsége részére. A Vagyonkezelőn kívül az MVSZ mint egyesület is rendelkezik külön bevétellel, valamint az MVSZ-nek bejegyzett alapítványa is van. Az MVSZ-nek évente 100 millió forint körüli bevétele van, amit nem hoznak nyilvánosságra. Az MVSZ alapítványának bevételeit teljes köd fedi. Az MVSZ mint egyesület, a MVSZ cégei és az MVSZ alapítványa között csak Patrubany tud, egy személyben, korlátlanul pénzt áthelyezni.
    Az MVSZ vagyonkezelőjének volt ügyvezető igazgatója nem érti mi történhetett az MVSZ cégeinél. Miután őt jogtalanul Patrubany elküldte, majd néhány héttel később zárt ajtók mögött elnökké nyilváníttatta magát, majdnem minden dolgozót kirúgtak az MVSZ-ből és az MVSZ cégeiből. Az utóbbi időben több mint 25 alkalmazottnak kellett távoznia. A felmondott dolgozók közül többen elmondták, hogy kitiltotta őket Patrubany az MVSZ székházának nevezett Magyarok Házából (1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3). De kitiltásra került több MVSZ elnökségi tag is, mint Kenessey Csaba svájci elnök, Geönczöl Gyula felvidéki elnök, Kvacskay Károly, és Balog Barna elnökségi tagok.
    A 2009. május 1-én tartott legutóbbi taggyűlésen, Patrubány kérésére, a felbérelt In-Kall ütő verő szolgálat emberei a lépcsőn lökdösték lefele Kvacskay Károly küldöttet, elnökségi tagot. A küldöttnek nagy nehézségek árán sikerült csak megmentenie a táskájában lévő iratanyagot, bizonyítékokat. A helyszínre kiérkező rendőrök láttára elmenekültek Patrubány ütő verő legényei. A küldött ellen elkövetett több bűncselekmény gyanújával, ismeretlen tettesek ellen, továbbra is nyomoz a rendőrség.
    A 2004-es és 2008-as jogtalan MVSZ elnökválasztás, a kitiltások és az MVSZ által elkövetett jogtalanságok miatt, többen is bírósághoz fordultak. A Fővárosi Bíróság és a Pesti Központi Bíróság elmondása szerint „perek tucatjai” indultak az MVSZ és Patrubany Miklós ellen. Ezek után már nem volt meglepő számunkra az a tény, hogy ugyanezen a bíróságokon büntető eljárások is indultak Patrubány Miklós István Ádám, az MVSZ vitatott elnöke ellen.
    Az MVSZ és cégei, Patrubany ideje alatt majdnem 2 milliárd forintot költöttek el az utobbi években. Ez az idő alatt Patrubany nagy palotát épített magának Kolozsvárott. A fia Németországba, a nagyobbik lánya az USA-ban, a kisebbik lánya Franciaországban tanult.
    Az MVSZ vagyonkezelő jelenlegi ügyvezető igazgatója Bartha János és Oláh István volt ügyvezetők nem árulták el, hogy miért van végrehajtás alatt a 2008-ig még jól teljesítő vagyonkezelő cég.
    Gyetvay György Gergely és László Ferenc volt „ÁRPÁDHÍR” Televíziós Műsorszolgáltató cég ügyvezetői azt mondták, hogy csak Patrubány parancsát teljesítették.
    A pénzt már kivonták a cégekből. Patrubány szerint a Magyarok Világszövetségét és cégeit tönkre kell tenni.

  17. A Székelyek román kecskére bízták a káposztájukat!
    A román kommunista párt (PCR) volt alapszervezeti titkára és Nicoale Ceausescu román diktátor nagy hódolója, pártaktivistája Patrubány Miklós, régi nevén Nicoale Patrubani szerint Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, rosszul tudja:
    Patrubáni Nicolae, mostani nevén Patrubány Miklós nem román ügynök, tehát nem dolgozik a román titkosszolgálatnak. A cikk a barikádon jelent meg: http://barikad.hu/node/17332
    A román újságok mégis másképp tudják, volt egy Nicolae Patrubani a román diktátor, Nicolae Ceausescu Securitatéja alkalmazásában. A román újságcikk: http://www.9am.ro/stiri-revista-presei/2007-06-11/averea-lui-voiculescu-cladita-de-securitatea-lui-nicolae-ceausescu.html
    A Székelyeknek tudniuk kellene, hogy a négy bani, az még ma is négy bani. A „négy” románul „patru”-t jelent. Tehát Patru-Bani magyarul négy bani. A bani mindig román pénznem volt, és soha sem volt magyar.
    Nem négy fillér, vagy négy pengő. Nem patru-fillér vagy patru-pengő.
    A székelyeknek azt is tudniuk kellene, hogy a román kommunista pártitkár és alapszervezeti titkár soha sem fog átváltozni magyar nemzetivé. Az, aki Nicolae Ceausescu román diktátor újraválasztását szervezte 1988-ban, az nem volt magyar érzelmű és soha nem is lesz. A cikk az interneten olvasható: http://internetfigyelo.wordpress.com/2009/10/24/patrubany-miklos-valasza-az-ot-ert-tamadasra/
    Vigyázzatok székelyek, mert Patru-Bani nem a ti emberetek!
    A már évek óta vádlotti státuszban lévő Patrubány Miklós menekül Magyarországról, és most Székelyföldön próbálja megtéveszteni az embereket. A büntetőeljárásokban keveredett Patrubány Miklós az egyesületi joggal való visszaélések miatt hat év börtönt is kaphat. A bírósági eljárásokban tisztázódott, hogy Patrubány bizonyíthatóan 2004-óta nem engedi be az elnökválasztásokon induló személyeket, valamint a közgyűlésekre érkező küldötteket. Ezért Patrubány Miklós elnöki megválasztása 2004-ben és 2008-ban is teljes mértékben jogtalan. Az MVSZ 58 szervezetéből csak 8 szervezet kapott meghívást. 50 szervezetet nem hívott meg a közgyűlésre Patrubány. Patrubány Miklós jogsértő cselekedetei nem példás székely cselekedetek. A székelyek ellenségének a cselekedetei.
    Magyar testvéri szeretettel
    Bükki Péter Attila, jogvédő

  18. Tűzzel, vassal harcolnunk kell a csalók ellen!
    A román kommunista párt (PCR) volt alapszervezeti titkára és Nicoale Ceausescu román diktátor nagy hódolója, pártaktivistája Patrubány Miklós, régi nevén Nicoale Stefan Patrubani láthatatlan és ellenőrizetlen számlára gyűjt állítólag pénzt a nemzeti érzelmű magyaroktól, székely kapuk felállítására.
    Patrubáni által megadott számlaszámokról, 2000 óta, az utóbbi tíz év alatt, 2,5 milliárd (2,500,000,000) forint tűnt el. A számlákat senki sem ellenőrizheti, a számlák tartalmáról betekintést senki sem nyer.
    A már évek óta vádlotti státuszban lévő Patrubány Miklós menekül Magyarországról, és most Székelyföldön próbálja megtéveszteni az embereket. A büntetőeljárásokban keveredett Patrubány Miklós az egyesületi joggal való visszaélések miatt hat év börtönt is kaphat. A bírósági eljárásokban tisztázódott, hogy Patrubány bizonyíthatóan 2004-óta nem engedi be az elnökválasztásokon induló személyeket, valamint a közgyűlésekre érkező küldötteket. Ezért Patrubány Miklós elnöki megválasztása 2004-ben és 2008-ban is teljes mértékben jogtalan. Az MVSZ 58 szervezetéből csak 8 szervezet kapott meghívást. 50 szervezetet nem hívott meg a közgyűlésre Patrubáni.
    Egy biztos: a román kommunista pártitkárból, alapszervezeti titkárból, soha sem lesz magyar nemzeti.
    Magyar testvéri szeretettel
    Bükki Péter Attila, jogvédő

  19. Nincs türelmem végigolvasni ezt a sok marhaságot, amit még ráadásul Kövér László jól-értesültségével akarnak bizonyitani. Javaslom a családállitás pszichoanalizisével az igazságot megkeresni.. és kioltani.
    A másik vita-téma Geönczöl Gyula ügyleteinek az MVsz-hez csatolása… Egy ideig volt vezetőségi tag, de utána – Hála Istennek – felismerték a személyiségzavarát? és az őt fizető stábokat. Lehet hogy igy született, de akkor anyai ágon nagy-nagy balhénak kellett lennie.
    Hiszen ha valaki a feleségére rávetiti a felmenői terhét…az ne lihegjen kereszténységről, Szüz Mária országának segitéséről..
    Nézzük meg ezt a két személyt és közös eseményeiket az un. Hellinger családállitó terápiára alapozott „Szent István terápiával”.. A különbségről annyit: nem sok a két terápia közti eltérés, csak annyi, hogy az utóbbi: szó szerint müködik..Az ősi magyar nyelvünk rezgése is benne lenne… ez lenne a magyaros igazságszolgáltatás ősbemutatója.
    Hazug szónak nem szabadna elhangoznia egy magyar sajtóban, de még egy pici magyar blogban se kéne megjelennie.. A családállitás során személy szerint nézném meg a blogok inditékait is. Mivel a tulajdonságok polimorfikus mezeje is lehivható.. ezért az is tisztázható lenne, hogy melyik szereplőnek találhatók az igazság, becsületesség stb. tulajdonságok a közelében.. és ki minek fordit hátat???
    .

  20. Örülök hogy bekerült a hozzászólásom – legutolsónak.. (bár elnézést kérek a gépelési hibákért). Megfigyeltem „István” hozzászólásaiban azokat a mondatokat, amelyek visszatérőek illetve sértőek. Ezek a mondatok általában önmagunkról vallanak)
    Érdemes lenne kielemezni a Hellinger terápiával: csakhogy.. amig a többiek saját nevükkel „fémjelezték” a hozzászólást, addig sem „István” sem „zozo” nem mert „magyarosan és nyiltan vállalni a „szemtől-szembe” ősi szokást, de ugye ők nagyon-magyarok?
    Továbbra is felajánlom azt a bizonyos speciális hellinger terápiát, amely több „szakmából” áll össze. Végtelenül becsülöm Hellingert, és a terepeuták ehhez saját – előző – tapasztalataikat, tudásukat adják hozzá. azt jelenti: sokféle módon lehet e módszert alkalmazni. A magyarok pedig a kreativitásukról hiresek. Ő volt az egyedüli, aki a sok,korábbi pszichoanalizs után (értsd Freud-ot, Jung-ot) a MEGOLDÁST ADTA meg nekünk.
    Valóban szükség van arra hogy a térben hol helyezkednek el a szereplők? milyen az egymáshoz és a többiekhez való viszonyuk?? stb. Ezek bioenergetikus és természetvédő számára mást is mondanak. Én abból a szemszögből közelitem meg, hogy az ember a természet része.. A körülöttünk levő világból mit látunk meg és mit értünk meg? Oké, ez kor és családi indittatás kérdése is. De valójában 21 éves korunkra befejeződik az alapozásunk.. 42 éves korra válnak a férfiak „emberré”, mert ekkor már társadalmi feladataik vannak. A nőknek ez a kifelé fordulási kor. 35 év körül van, amikorra a gyerek elmulik 12-14 éves.
    Azért is ajánlom fel segitségemet, mert e terápiát megspékeltem a Szent István-i intelmekben rejlő ősi tudással.. Nehogy Koppányozni kezdjen „István”. ha már az ő nevét adták a szülei: feltehetően a jelentését is tudja: korona és törvény… Belőle – sztem inkább iszonyú mocsok árad… de legyen puding próba…Hozzuk-e magunkkal a közvetlen környezeti hatások révén? Rosszul tanitották
    velünk a nézőpont keresést? nem tudni. tehát mindegyik hozzászóló „tiszta lappal induljon”.
    Megkérdezem előbb az érintettet: Patrubány MIklós ISTVÁN Ádám-ot hogy vállalja-e a Hellinger terápiát?. Ha bizalmatlan a „tesztelési formulám” iránt: akkor javaslom: vállalja el egy hires terepeutával az un. „meseállitás” formáját..( Ez utóbbi azt jelenti, nemcsak személyre,hanem bármire lehet „családállitást” végezni) Ki kell derülnie annak, ha valaki felvállal egy szervezet vezetését: akkor vajon saját egyénisége, avagy a quantum fizikai elmélet az elsődleges (mennyiségi változás hoz minőségit) ha az MVSz 2/3 része tudás-szintjét tudja-e „csak” továbbadni, netán a meglévő stáb jelenlegi szintje fejleszti-e, vagy blokkolja? Van egy másik funkciója is – tudtommal – Patrubány urnak.. Ezt szivesebben tesztelném Hellinger-rel… Hozzájárul-e ő, akit 1000 székely választott meg.. (és vajon milyen érzésből, milyen céllal? ez is személyiség befolyásoló) A securitaté polimorfikus mezejét is lehivhatjuk.. analóg az agresszióval, félelemmel,népirtó szándékkal, de ilyen nálunk is volt, ahol a családok vagy kapituláltak, vagy elvéreztek. Totál más az amerikai-magyar stilus. Nem ragozom ezt.
    . E hozzászólásomat elküldöm az MVSz cimére.. és várom ITT A FÓRUMON a válaszát…
    A Nemzeti Hirháló szerkesztőségével szeretném „élőben” felvenni a kapcsolatot, hogy megmagyarázzam – netán saját példájuk révén – a hellinger-ben rejlő magyaros lehetőségeket.. Várom István jelentkezését.. Geöncöl Gyulát nem várom, viszont a lánytestvére helyettesithetné a családjukra vonatkozó információ ügyében… Tehát Gyulát közvetetten vizsgálnánk.
    Javaslom hogy a sajtóbeli torzitásokat adjuk itt közre. Egyet kérek, mivel a közgazda logikámat bevinném az állitásokba: először én mondanám meg a kérdéskört… aki elemzést és kontrollt tanult és 40 évig alkalmazott… az előbb a helyzetelemzés szervezési módszertana szerint jár el… Ez ugyan egy másik tudományág.. Amire a kérdéseimet szeretném feltenni: még a pedagógia.. Hiszen akin felnőtt korban ennyire szubjektiven keres – mint „istván- féléség” ott a traumák okát a gyerekkorban kell keresni. Ez utóbbit a tranzakció analizis-t ismerők tutudják.. 5-7 éves korban megirjuk a magunk sorskönyvét és mindent ahhoz passzint… Vajon melyik években volt „istván” ennyi idős?
    Vajon Geöncöl Gyula akinek minden mozdulata – az MVsz-ben a jenki stilusról vallott: mennyire magyar… ? Derüljön ki 3 féle objektiv mérési móddal.. (a harmadikat nem árulom el, de nem emberi kéz és fej teszteli. hanem egy amerikai elismert módszer – igy második hazájának ügyleteit is kontrollálhatjuk.
    A felajánlásomra egy hetes határidőt adnék. Nem szeretném e témát tovább nyujtatni , mint egy rétes-tésztát.. Azt látom u.is, hogy ez az ügy 2009-től huzódik és mocskolódik be „valaki”. hiszen mindegyik beiró önmagáról vall.
    Milyen tulajdonságokat tesztelnék?
    azaz a szereplőknek mely tulajdonságra hivnánk le a polimorfikus mezejét?
    – bölcsesség
    – szabaság- szeretet
    – becsületesség- azaz tiszta kéz
    realitás érzék (időben-térben járás képessége..azaz tudatalatti állapota)
    – szerelem (mivel a szivcsakra egy érzésformája ez.(hormon-
    rendszerrel mérhető)
    -hit
    -lelki béke
    – sikerhez való kapcsolata – lásd magyar Nóbel dijasokét
    – akaraterő, életerő, anyagcsere állapota
    – oxigénhiányosság – agyi állapota
    – tobozmirigy, hipofizis, hipothalamusz állapota.

  21. Elnézést egy kis kiegészitést még teszek a fenti hozzászóláshoz. Mivel 2001 körül egy ideig „vállaltam” segitséget az MVsz-ben, ezért néhány akkor „aktiv” személyre vonatkozóan is szerepet adnék.. valakire… Ha már a székely többség győzött 2000-ben, akkor legyen más felvidéki vezetőségi tag is a hellinger-porondon…
    Mit kivánok ezzel bemutatni? a nevető harmadik felet – esetleg.. azt is szeretném megtudni,hogy kik és hányszor szedték szét az MVSz-t, hiszen ez isméltődött a Magyarok Szövetségében is. Előre jelzem. ott is tájékozódtam 2008 körüli időben. Nekem nagyon szimpatikus volt fenti hozzászólásban az, amit Vukics Ferencről irtak. Kerülte azokat, akika másik szervezetben ellenséggé lettek… Viszont valamit észre-vettem a bösztörpusztai fórumon. Éppen a Szent Korona szernél. sőt fotóztam is.. Kár hogy ide nem lehet feltenni e – nagyon is sokat mondó képeket.
    tisztelettel Kata

  22. Kedves Vágvölgyi Katalin! Szeretném kérdezni, hogy sikerült-e valahol feltenni az említett képeket? Ha igen, akkor milyen címen hívhatók le?Bizonyára sokunk szeretné megnézni azokat.
    Részemről azért is érdekes lenne, mert MSZ szimpatizáns vagyok és a bösztörpusztai összejöveteleken ott voltam.
    Áldás, békesség.
    Péter

  23. Kedves Nagy Péter
    A fotókat a facebookra fel fogom tenni, de még türelmet kérek.. A netemmel 3 hete „szórakoznak”. A teljes nyugdijam ráment, de ezt ne tekintse panasznak.. Nekem ez járt, hiszen aki összekapja mindazt amit tanult és ez a sáv nagyon szélesre sikerült: annak vannak ellenségei.. Pláne ha nyilt, őszinte és szókimondó stilussal produkálom. Az volt a fura a képek kapcsán, hogy „normál” áltagos minőségű géppel produkáltam..
    Az ősi tudás érdekelt, igy hát megkaptam..Sokáig rágtam mind az MSz, mind az MVSz beli barátaim fülét, hogy kezdjük vége el a Történelmi Tévedések Tisztázását – amelyhez sokféle, korrekt keleti tudás révén hozzákezdhetnénk. Ezek a fotók visszaigazolták sorra a megérzéseimet. A Szent Korona szernél iszonyú rosszul voltam. A haevy metál maga a mágia.. Könyörögtem ott a „zenészeknek” hagyjanak legalább fél órát hogy a „szer” előtt illően lecsendesedjünk.. csakazértis rázenditettek.. Az pedig már hányingert okozott ahogyan 20-30.évesek a csendesen 1 órán át várakozó tömegben söröztek, röhögtek… Ilyenek mit értenek és mit tanulnak?
    Az igaz, hogy előre tudtuk: mi várható? és ezért sok barátom a távolról védett engem.. Ennek nyoma és bizonyitéka a sok fotó…Pozsonyi „lány” vagyok, tehát nekem kétszeresen fáj a Geöncöl féle hőbörgés., az álmagyarkodás, az egoizmus és magamutogatás..
    A többieknek üzenem: nevetséges, ahogyan a Patru-bani nevet elemzik. Nézzenek utána a számisztikának… pld. az alábbi sorozatnak, de van ennek magyar változata (idén május 7-én a Magyar Természetgyógyász konferencián is volt egy igazi „magyaros számisztika” de az alábbi egyszerübb…
    http://internetfigyelo.wordpress.com/2009/10/24/patrubany-miklos-valasza-az-ot-ert-tamadasra/
    Másrészt azt is tudni kéne, hogy az orvosi antropológia szerint minden nemzetnek megvan a maga alaptulajdonsága és egyáltalán nem rossz az örményeké… sőt most éppen erre az örmény tudásra volna szükség…
    Kedves Péter: kérem keressen meeg a facebookon.
    üdv Kata

  24. Kedves Péter. Szivfájdalmam hogy az idén nem tudtam elmenni a bösztörpusztai fórumra…Kilakoltattak ocsmány módon és jogtalanul és most ujra kell az életemet kezdeni… Sikerülni fog, hiszen olyan „rám zuditott bajokból” is kilábaltam, ami másnak 10000 közül, ha egynek sikerül.. de hát elvem: ha egy természetgyógyász nem tudja magát meggyógyitani, akkor ne dicsekedjen az okleveleivel…
    Az esztergomi krematóriumot fogtam ki… és erről – mint mindig – egy elég mókás alapitványi hirlevelet is megirtam anno..

  25. Üdv Mindenkinek !
    Egy okos mondással vezetem be, hogy tegnap megtörtént a kontroll.
    Ezt az idézetet ma reggel találtam a facebookon:
    ,,”Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet… Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam… S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!”
    Kértem 10 percet Patrubány Miklóstól és más ügyem kapcsán betértem hozzá. Valóban nem volt szükség ennél többre. Előtte kétszer lekontrolláltam e fórumban beirtak mögött álló „karrakter gyilkossági” módszereket.. (E szót előszeletettel használja az esztergomi volt polgármester, de most teljesen uj értelmet kapott)
    Elég mókás, hogy miért két év után találtam meg ezt a cikket.. Rám jellemző hogy az elém sodort ügyekre figyelek, igy meglepetés volt, hogy 4 hónap után az esztergomi rendőrségen iratbetekintésre mehettem… A módszer se volt uj, de a Patrubány féle cikk és két kontrollja mellett – egészen más értelmet is kapott a rendőrségi látogatás és a legprofibb net zavarás. Csak az a kérdés, hogy ezt a fenti felajánlásomnak köszönhetem-e – mint 2001-től – avagy saját müvemnek, tudásomnak szól? Már ez is mindegy. Nem érdekel sem ez az „istván” névvel produkált politikai gyilkosság, sem a saját vagyonomat profi módon végrehajtó esztergomi járőr-sereg.
    A bumeráng ugyanis mindkét ügyben vissza fog térni. Semmit nem kell tenni, csak jól figyelni az ismétlődésekre..Én is ezt tettem a saját ügyemben a „karrakter gyilkosságok” tematikájának összehasonlitásával.
    Meggyőződésem hogy Patrubány Miklós felemelkedett – azaz kiemelkedett az István féle köpködők közül.. „nem harcolok, nem az ellenségeskedéssel, hanem az „ügyekkel” foglalkozom. – mondta.
    Kiderült hogy nem is olvasta ezt a förmedvényt.. Nem is akarja elolvasni. Én is csak egy kivonatot küldtem neki, és ráadásul rosszul.. Bocsánatot kérek itt Szamosvári urtól. Illik beismerni – hogy rosszul másoltam le a kivonatot.. Az Ön beirása után „istván” förmedvényét ugy másoltam ki, hogy kimaradt egy sor.. éppen az, amiből lehetett volna tudni, hogy ez nem a Szamosvári féle beirás, hanem már istváné.. igy érthetetlen lett. Ezt küldtem el.. Patrubány ur pár percig nézte a másolatot, majd ezt is feladta. – miközben én beszéltem neki.
    Egy nagy tanulság volt. a Hellinger féle tesztben az is fontos, hogy az adott személyt milyen magasságban érzékeli? Milyen irányban látható hogy a politikai gyilkosságot konkrétan elrendelő személy hol látható az illető tükrében, helyzetében?
    Mielőtt elutaztam volna: véletelnül egy második kontrollt is lebonyolitottunk.. tehát uraim és hölgyeim: ha szeretnék pontosan felismerni a FIZETETT GYILKOSOKAT: olvassák el alaposan István retorikáját..
    Teljesen igaza van Patrubány urnak, hogy ilyen szennyet nem olvas…
    De azt még nem tudatositottam benne… jól tette, hogy hagyja a feje fölött repkedni a labdát… bocs. bumerángot.. amit nem ő inditott el..
    A bumeráng pedig visszatér.. Tessék belekukkantani a „Secret” c. videóba, könyvbe..
    Én nem foglalkozom ezentul ilyen témával. Elég egyszer felismerni, hogy az én ügyemben ugyanezt produkálták.
    javaslatom: csupán azt a megbélyegzést kéne más nevéhez kötni, hogy „nemzetbiztonsági kockázat” – mint ahogyan sok éve kimondatták az amerikai nagykövet asszonnyal Patrubány urról..
    Aki megbocsátja az ellene vétkezőket: azzal azt is lehetővé teszi, hogy a bumeráng beinduljon… Most egy kicsit gyorsithatna – ha kérhetném..
    üdv Mindenkinek..
    ja még annyit Péternek.. a fura fotók, a rajta levő spirális gömbök csak akkor jelennek meg – bárhol – ha áldás állapot van jelen a sétáló vagy fotózó aurájában. Tessék utánam csinálni…

  26. Tegnap egy különleges terápiába „keveredtem”. Ezért is jutott eszembe a tavaly szeptemberi – fenti – beirásom… A névazonosságok a magyaroknál nemzedékeket húz össze….. Vajon mi van akkor, ha nem létező névazonossággal szórakoznak??? Ha bizonyos külföldi erők és az őket támogató országon belüli .. titkosszolgálati erők ilyen módszereket is bedobnak a politikai stábjuk védelme érdekében????? Miért lett ekkora jelentőssége annak, hogy valakik ki tudták cserélni a szekuritátés Nicolaus és az MVSZ elnöke fotóját??? majd a jóóóó magyaros sajtóra bizták a hatást…. összemosni a nem létezőt, szajkózni a hülyeséget?
    Itt most nemcsak Patrubány Miklósról szólok, hanem más, szándékos lejáratást megélők érdekében is hivom fel a figyelmet.. Ne adjatok azonos nevet a gyereknek, VAGY LEGYEN MELLÉ TÉVE MÁSIK IS, AMELYEN CSALÁDON BELÜL SZÓLLITJÁTOK A GYEREKET..
    Patrubány Miklósnál a szülők úgy látszik tudták. hogy miért tették mellé az „István, Ádám” keresztnevet.. jóóóó nagy terhet okozva ezzel a gyereknek…
    .. A névazonosságtól illetve a pletykába keverésről elöljáróban irom: Jót is rosszat is kaphatunk ebből az energetikai helyzetből… Nem érdemes felületesen ismerni e hatást. Nem is kivánom elemezni, mert előre tudom… hülyeségnek tekintik néhányan… Tessenek figyelni a családi tragédiákat..
    A névből számitva a betüknek számértéke van..Ezt az egyre divatosabb számisztika tanitja. Több féle filo is van hozzá…Hiszi, aki hiszi.. az ő dolga………….
    A betüknek sokféle értelmezése és jelentése is lehet.. Még hozzá tehetnénk az ősi abc értelmezéséből átvehetőt is. – ha nem rovás-irásról van szó: akkor is hat…
    Miért nem jók a keresztnév-választási hagyományok? Tegnap megtapasztaltam az un. „Hellinger féle családállitás”nak egy spec változata révén.. Vissza kellett menni a harmadik generációig. (azon mosolygok, hogy a székelyeknél van meg – egyedül, ha jól tudom – hogy hetediziglen ismerni kell a családfájukat. Azt már nem tudják, hogy miért?.
    Mindenben a mai hasznát figyelem.. E névazonosságnál és politikai buktatás formulánál is…kiknek kéne tanulni belőle? Mi lenne ha a pszichiáterek vennék a fáradtságot és tanulmányoznák? pld. a hires, hatalmas(kodó) ISZKI. szakértők gárdája..
    Tényleg olyan bonyolult lenne ha pld. fél napot rááldoznának az igazságügyi orvosszakértők a drága idejükből? Mielőtt vagyonok elherdálásához, kilakoltatásokhoz, vagy civil vezetők lejáratásához adnák nevüket? Netán ha érthetetlen a családon belüli kirekesztés, a nem vér szerinti házastársak bosszujára utaló magatartásra panaszkodik az „áldozat” ha fura trauma, öngyilkosság stb-ről hallanak az IGAZSÁGÜGYI szakértők, országgyülési és más képviselők… miért nem kukkantanak bele a családfába?.. másként…
    Mi a sugárzások tana – a vizkereső papok módszere tanulásakor – kb 15 éve azt tanultuk – majd kontrollálhattuk, tapasztaltuk az életben, sok-sok családnál: mi történhet, ha a MAGYAROKNÁL az apáról fiára száll a keresztnév, HA anya nevét adják a lányára.???..
    Feltünt-e, hogy a zsidóknál sosincs keresztnév azonosság… miért nem? Tán mert tudták-e hogy ezáltal az apának és fiának az aurája összevonódik. két fél ember lesznek.. A gyerek indok nélkül távolra menekül, ha .. nem értik meg ezt. Eredete az volt, hogy a vagyon maradjon egybe…megérte? msot az országot is szétszedik,nemcsak a családokat…
    Ha az azonos nevü apa és fia a szakmát átadja, akkor székely módra érdemes megoldani.. (de erről később irnék, ha van rá érdeklődő)
    Szóval marad a kérdésem…miért kell valótlant évekig állitani, fenntartani, lebegtetni.. ezzel rángatni bárkit, akinek filozófiája nem egyezik a pillanatnyi politikai hatalmi érdekkel?
    Ehhez már csak a – szintén aurára ható – kgb modszert kellett bevetni? Nemcsak Patrubány Miklós István Ádámnál, hanem néhány „nemzeti” érdeket jól-rosszul képviselőnél?
    Én itt elsősorban a családállitási módszereket használók figyelmét kivántam felhivni. Az ISZKI szakijainak figyelmét erre terelni.. szinte reménytelennek tartom. Lehet hogy az általam ismert személyei nem mérvadók.. de hatalmuk van és a magyar birók nekik is fejet hajtanak.. pedig a gyámhatósági ügyek némelyike nem más mint a régi inviziciós perek folytatása. Tudjátok-e pld. hogy Szent Istvánt lehetett köpködni, csupán azért, mert voltak olyan inkviziciós stábok, akik saját szakállukra dolgoztak.. totál ugy mint ma némely politikusok… (mellesleg nincs bajom sok-sok politikussal.. amig a Magyar Alkotmány ennyire félresikerült, addig nem lehet másként vezető beosztásba jutni. főleg nem civil szervezeteknek..)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük