Párizs után – avagy Orbán Viktor igazsága
Nincsenek illúzióim. Nem lepett meg az, ami Párizsban történt, hiszen épp annyira kiszámítható és várható, mint a Bereck-Brassó viszonylatban közlekedő vonat érkezése például Kézdivásárhelyre. Igaz mondhattam volna a Budapest-Pozsony viszonylatot is… Mindegy. Ha menetrend van, vonat van és sínpár is van, akkor a vonat jön… legfeljebb késik néhány percet, de jön!
S, hogy maradjunk ennél a hasonlatnál, ezeket a síneket, amelyeken jön a halál Európára, már vagy száz éve építgetik… hol gyorsabban, hol lassabban. A sínpárt ebben a mai korban liberalizmusnak, a vonatot szocializmusnak nevezik, s masinisztát pedig Merkelnek, Junkernek, Hollande-nak, Faymannak. A forgalmista pedig a sorosgyuribácsi. Az utasok pedig a migránsok, a terroristák, Európa megszállói, akiknek minden állomás egy-egy meghódítandó épület, amelyben a helyi utazóközönség felesleges.
Egyetlen sarus van csupán – a magyar miniszterelnök, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a sorompók mind hibásak, hogy tömegbalesetet okozhat, ha a vonat egyáltalán elindul. A rangkóros, magukat istenekenek képzelő idióták azonban nem hallgattak rá, s lám, Párizsban megállt a vonat és leszálltak róla az utasok… a többit tudjuk.
Hagyjuk azonban a hasonlatokat. Európa és annak vezetői, társadalmai, orvosi esettel felérő idióták azon kevés kivétellel, akiket letartóztatnak az idióták törvényinek alapján, mert ellenzik a migránsok tömeges bevándorlását, Európa elpusztítását, s azt a nemzetközi hazudozást, amely abszolút hülyét csinál a világból, az egyszerű emberekből, a társadalmakból. Hiszen neveket, képeket közöl az irányított sajtó az elkövetőkről, de korántsem biztos, hogy ezek iszlamisták, hogy ezek terroristák voltak. Azt is tudjuk, hogy a főfelelős ISIS-t az USA hozta létre, ám ma, ennek az USA-nak elnöke minden segítséget felkínált a francia elnöknek, aki viszont a Magyarországot gyalázó liberális-szocialista kórusban még hetekkel ezelőtt is szólót énekelt, olykor duettet Faymannal vagy tercettet a teljesen ostoba olasz kormányfővel Matteo Renzivel. Az idióták énekkara most szedegeti össze a kottákat, amelyeket a péntek éjjeli robbanások légnyomása szanaszét röpített a brüsszeli kottatartóról.
S a nép lélekben ujjongva, mert nem ő lett az áldozat (egyelőre), fejvesztve rohangál mécsessel a kezében, francia trikolórral helyettesítve önmagát a közösségi internetes oldalon, mert az efféle tömeghisztéria mindig a kedvére való volt. Most „igazán” részt vehet a nemzetközi politikában, s együtt mutathatja ki szolidaritását… ami persze nem szolidaritás, hanem a tespedtség és a kényelem, az egyhangúság felpezsdítése, a jólét féltésének kinyilváníthatósága a számára. Valami történt végre a szürke hétköznapokban, más halt meg, nem ő… A televíziós csatornák és a lapok remekül irányítják ezt a tömeghisztériát, elterelvén a figyelmet a valóságról, az okozókról, a bűnösökről, az idióták brüsszeli dáridójáról.
Jó példa volt erre a párizsi megemlékezés, amikor könnyek között rakosgatták le a megemlékezés virágait és mécseseit a riadt gallok, s amikor valami eszement petárdát durrantott, akkor egymást taposva menekült a hős francia társadalom, letaposva virágokat és mécseseket, mentve tyúkszaros életét, ahelyett, hogy a hang irányába vette volna az útját a megemlékező tömeg, és eltaposta volna a vélt elkövetőt… Gyáva, ócska, tunya csürhévé degradálódott Európa, amely tudatlan tömeget az idióták arra irányítanak, amerre a kedvük tartja.
S aki ez ellen a botor tömegpszichózis, a nemzetközi gyászcirkusz ellen szól, az lelketlen, fasiszta, nem is ember. Mert aki nem vesz részt ebben a világméretű aljasságban – akár mint vezető, akár mint statiszta, az értéktelen a liberális árulók szemében és sajtójában. Orbán miniszterelnök úr diktátor, Magyarország nyűg Európában (végre kimondták), s embertelenek is vagyunk, mert nem kell nekünk az, ami ellen őseink a középkortól egyfolytában védték Magyarországot és Európát. Nem kell az idegen és más kultúrkörből való, ha a mi kultúránkat akarja megsemmisíteni – hiszen abból volt elég a kommunista diktatúra alatt is – s nem kell a követelőző vendég, aki a házigazda asztaláról akkor is elveszi az ételt, ha a házigazdát és a családját le kell lőni hozzá.
Igaz, van már Európában egy apró tömegecske, amely látja, hogy a magyar kormány és magyar nemzet világosan és józanul értékeli a mai európai végnapok történéseit, ám ez az európai kisebbség az idiótákhoz képest tehetetlen és védtelen. Van egy kisebbség Magyarországon is, amelynek a vezetője havi 5 millió euróért árulja a nemzeti függetlenséget és szabadságot a brüsszeli idióták utasításainak megfelelően, s akit azért nem lehet megszorongatni, mert olyan liberális internacionalista pénzhatalmi erők állnak mögötte, amelyek képesek Magyarországot és a magyar kormányt is megsemmisíteni. Igaz, ez a helyzet néhány robbantás és tömeggyilkosság után változik majd. Hiszen nem kerülheti el a sorsát egyetlen ócska, jellemtelen hazaáruló sem.
Az uniós társadalmak és idióta vezetőik tehát, hazánkon és a V4-eken kívül Európa megsemmisítésén ügyködik, s nincs Orbán Viktoron kívül senki más, aki ki is mondja azt, amit ki kell mondania. Kutyaszorítóban is vagyunk, mert a globális pénzhatalom fojtogatja hazánkat, de nem tud mit kezdeni a nemzet és a V4-ek közös erejével, s nincs is hozzászokva ahhoz, ellenkezésbe ütközzék néhány országocska részéről…
Érdekes gondolatok kerítettek hatalmukba, amikor a kiszámíthatóan bekövetkezett franciaországi cselekmény megtörtént: Mely országból indult ki az, ami idevezetett? Hol is ingatták meg először Európa rendjét? Hol kezdték el megsemmisíteni az európai keresztény kultúrát? Hol is romboltak le egy ezer esztendős keresztény Magyarországot? Hol engedélyezték a homoszexuálisok házasságát, s azt, hogy ezek gyermekeket is nevelhessenek? Hol adták át a muszlimoknak a keresztény templomokat? … Igen, ott! Franciaországban. Miért csodálkoznak tehát, hogy oda csap vissza a történelem, ahol megerőszakolták? Oda adja a büntetést, ahol a bűnt elkövették. A történelmi karma beteljesedett, illetve folyamatban van a beteljesedés.
A tömeges hisztérikus megemlékezések és a trikolórral való közösségi oldalon meghirdetett személyiségcsere mellett egyetlen szó, egyetlen fohász sem hangzott el a civil tömegben Isten felé. Igaz, a külsőségek mellett a Notre-Dame-ban volt gyászmise a halottakért, s a budapesti Szent István Bazilika előtt is imádkoztak, de… de, ma nem csak a halottakért kellene esedezni. Európa minden nemzetének hamut kellene szórnia a fejére, Istenhez fordulni és megbocsájtásért imádkozni, kérni a Fennvalót, hogy mentse meg a világot… mert nem az Ő büntetése az, amit ma tapasztalunk, hanem az európai léha, kapzsi és hitehagyott, erkölcstelen emberé önmaga felett. Mert a jólét liberális szabadosságában mindenről megfeledkezett, ami szent, és ami erőt, megmaradást biztosított a világnak, Európának. Lehet mosolyogni, lehet megvetően legyinteni, de lehet gondolkodni is ezen. Hiszen a kétezer éves kereszténység, annak erkölcsi és hitbéli tanításai megtartották a nemzeteket, amelyek ma agóniájukban és félelmükben még mindig nem jutottak el az igazság, a bűnbánat, az Isten és az elhagyott kereséséig.
Orbán Viktor mérhetetlen igazságot mondott ki, amikor e gondolatokat egyetlen mondatban megfogalmazta: – „Európa vagy keresztény lesz vagy nem lesz!”
Eljött az idő, hogy erről Európa minden egykor volt, de génjeiben ma is keresztény nemzete elkezdjen legbelül gondolkodni…
Stoffán György
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
http://stoffangyorgy.blogspot.hu/
Képtelenség, hogy ez a portál lehozza ennek a zsidesz cion kollaboránsnak bármely cikkét is! Többet soha sem nyitjuk meg a barátaimmal ezt a honlapot! A pojáca oda nyal mindig aki eteti!
Sebastian! Ez felhivàs a cenzuràra?
Stoffànt egyébként én magam se szeretem, de csak azért, mert gyakran sajàt magàval ellentmondàsba keveredik! Példàul nem tudja keresztül ugrani azt, hogy svàb ösei vannak. Gyakran eszébe jut ez! Az ösöktöl függetlenül a lényeg az, hogy rendithetetlenül magyarnak érzed magad, vagy sem!
Ebbe a cikkbe Stoffàn beleszöhette volna pl. -mivel szinte hiànyzik ehhez a hangvételhez-, hogy a dzsihadistàk a pàrizsi koncerten akkor nyitottak tüzet, mikor az amerikai banda elkezdte a “Csokold meg a sàtànt” cimü szàmot és a tömeg kivétel nélkül a sàtàn jelét (a mutato és a kis ujj egyenesen, a többi ujj behajlitva) mutatta. Na ekkor a megidézett sàtàn megnyitotta nekik a pokol kapuit és megkostoltatta velük a pokoli lét mindennapjait!!!
Stoffàn valoszinüleg nem tudott erröl, mert ismerve iràsait biztosan beleszötte volna ezt a nem elhanyagolhato informàciot!
Egyébként Bassam Tibi vilàghirü, szerecsen szàrmazàsu, muzulmàn vallàsu német szociologia professzor (màr Németorszàgban született!) követeli az europaiaktol, hogy az europai keresztény értékrendet meg kell tartani, mert ez jelképezi az europai vezérkultura alapjait. Ebböl semmiképp sem szabad engedni, semmilyen tolerancia jegyében!
Orbàn Viktor meg a hatalom megtartàsa miatt épitett keritést, és nem azért mert ö lenne a követendö mély magyar! A türelmetlen zsido és judeofil europai vezetés és a különbözö nemezetàllamok zsido vagy judeofil vezetöi ma màr azt sem nagyon toleràljàk, ha valaki közülük a hatalom megtartàsa érdekében kissé félretàncol a kijelölt csapàstol! Màr nehogy azt gondolja valaki is, hogy a Trianoni gyàszperc ellen 1990 junius 4.-én nagy csinnadratta közepette kivonulo Orbàn Viktor és a Fidesz idöközben mélymagyarrà vàlt!!!
Hogy is mondta Orbán? Ne azt figyeljék, hogy mit mondok, hanem azt, hogy majd mit cselekszek.
Megcsinálta Orbán ezt a bohózatot, mert esett a Fidesz népszerűsége, hogy délről nem engedte be ezeket az aljas, felcukkolt embereket.
de nagyon jól tudta már akkor is, hogy a legalját visszaküldik nekünk, amivel tényleg nem tudunk már mit csinálni, ha ki nem lépünk ebből a nagyszerű EU-ból.
De kilépni meg esze ágában sincs.
Úgy higgyenek neki, ahogy azt trombitálta, hogy külföldinek egy kanál földet nem adunk.
Ez az ember ilyen, és sajnos sokan bedőlnek neki.
Baumag
Futurist1, tökéletesen igaza van!
Az ember vagy magyarnak érzi magát, vagy nem, s az ősök nem igazán számítanak.
Elég az Aradi Vértanúk, szabadságharcunk hőseinek névsorát megnézni. Persze már akkor is voltak a 48-as magyar szabadságharc seregében olyanok, akik nem szerették Bem tábornokot, mert nem magyarnak született. Idióták mindig vannak! Az a baj, ha az emberek gondolkodása eltér a, nem is tudom, hol olvastam, de nagyon jó gondolat,
“a természetes, eredendő harmóniától”
Az, hogy Stoffán úr cikkét leközli a NIF, teljesen helyénvaló, hiszen, ahogy én látom az időnkénti látogatásaim alkalmával, a cél az, hogy valamiféle szabad gondolati fórum legyen itt, a szólás szabadsága jegyében.
Sajnálatos, hogy ezzel sokan vissza is élnek, minden alkalmat megragadva, hogy zsidózzanak, ha jogos, ha nem a kifogásuk ez vagy az ellen, de érdemi elemzést, a témához való értelmes hozzászólást nem képesek felmutatni.
Nem különböznek e liberálisoktól egy cseppet sem
Hát, igen a szólásszabadság ereje és gyengesége is ebben van, ahogy a demokráciának is.
Egy iszlám ellenes oldalon olvastam ezt; ” a túlzott demokrácia a demokrácia halála”. Milyen igaz! Ahol nincs önmérsklet és tárgyilagos egyensúly, ott hiábavaló minden jó szándékú erőfeszítés.
Ha valaki megnézi az amerikai, ausztráliai, vagy kanadai Internetes oldalakat, melyek az iszlamizáció ellen lépnek fel, tapasztalhatja, hogy Orbán Viktornak (sokak gyűlölete tárgyának idehaza és Európában) igen nagy az elismertsége. Viszont, ami a legfontosabb, az az, hogy példát mutat az embereknek, és gyógyítja a liberálisok által megmérgezett gondolatvilágukat. S az is megfigyelhető, hogy gondolatai által szókimondóbbak, azaz politikailag nem korrektek lettek az emberek, legalábbis, ahogy ezeket az oldalakat átböngészem, ezt látom..
Ez igaz akkor is, ha akár önös érdekből cselekszi Orbán, azt, amit cselekszik, akár valódi magyar hazaszeretettől fűtve.
Az egyik ausztráliai oldal át is nevezte magát Politically Incorrect Australia = Politikailag Inkorrekt Ausztráliára. OK, nem biztos, hogy Orbán miatt, de a szókimondás ragályos!
Európa már most halott, s még halottabb lesz, ha a Hóhér Bizottság Brüsszelben elfogadja az újabb 1 000 000 bevándorló letelepítését Európában.
Szomorú, hogy egy olyan párt sem létezik jelenleg Magyarországon, amely megtartotta volna hitelét, vagy fedhetetlenül hiteles lenne.
Azt is látni kell, hogy egyelőre itthon még szabad a beszéd, mert Amerikában pl. az FBI embereket tartóztat le az iszlám elleni fellépésért. Internetes oldalakat tiltat le, mert iszlám ellenes bejegyzés olvasható rajtuk.
Ha lehetne itt képet csatolni, akkor egy nagyon szomorú grafikát tennék ide, ami jól jellemzi a liberális nyugati demokráciát és az emberi jogokat, a szólás szabadságát. A muszlimok erőszakolnak egy nőt, és a fehér, amerikai rendőr pedig letartóztatja a tősgyökeres amerikai apát a béke megzavarásáért, miközben az apa az kiabálja ez az én lányom!. Ezt több nyugati Internetes portálon is meg lehet találni, szomorúan mutatja, hogy milyen kint a szabad társadalom.
Ideje lenne kilépni az Európai Unióból, s ezt a Cseh, Szlovák, Lengyel és Román kormányokkal is egyeztetve kéne megtenni. A Cseh Elnök a Pegida nevű muszlim ellenes mozgalom vezetőjével közösen szólalt fel egy tiltakozó gyűlésen. Követendő példa szerintem.
Alapos és mélyreható elemzést csak az tud írni persze, aki ismeri a történéseket, ás ki is tudja válogatni az igazságot a hamisítások közül.
Kiábrándult
Kiábrándult jól látja, hogy Magyarországnak egyetlen egy jó megoldása van, kilépni az EU-ból.
Kilépni annak ellenére, hogy elkövettek mindent az EU vezetői, hogy ezt ne tudjuk meglépni. Hiszen tönkretették minden értékteremtő termelésünket, aminek segítségével a saját lábunkra tudjunk állni.
Ha meg sikerülne a Visegrádiakkal együtt megtenni ezt, akkor feltétlenül meg kellene ezt lépni, még akkor is, ha évekre ez a kevés életszínvonalunk is tovább csökkenne.
Baumag
“Kilépni annak ellenére, hogy elkövettek mindent az EU vezetői, hogy ezt ne tudjuk meglépni. Hiszen tönkretették minden értékteremtő termelésünket, aminek segítségével a saját lábunkra tudjunk állni.”
Ez bizony érdekes megvilágítása hazánk kirablásának – a szomorú az benne,hogy igaz.
H.B.
“Az emberszerű külső alatt egy lárva morálja húzódik meg, amely a zsákmányra nyáladzik és mindenre képes, hogy azt megkaparintsa, főleg ha van még hozzá hatalom is!
Hazudni, csalni, lopni, megjátszani magukat, ez nem ár érte, a konc a fontos!
Miért lehetséges ez? – kérdezhetnénk jogosan.
Erre a válasz az: MERT NEM TANULTUK MEG MÉG MINDIG FELISMERNI ŐKET!!!”
Most olvasóként, kivételesen nem a cikkhez szólnék, hanem egy hozzászóláshoz. Ezen lap neve Nemzeti internetFigyelő. Tehát az itt-ott megjelent írásokat hozza ide, színesítve az olvasnivalókat. A NIF jobb szélén van egy közlemény, amit – felháborodás helyett – érdemes elolvasni, mert érthetővé teszi a többféle eszme megjelentetését.
(Egyébként fenti Stoffán cikkel először a Magyar Tudat nevű portálon találkoztam.)