KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Pali bátyánk – avagy: Csak nehogy (túl)késő legyen!

Már a legelején… De nem is! Már a legeleje előtt sejthettük, mi több, tudhattuk

, hiszen akinek volt füle a halláshoz, hallhatta, hogy EZ a Fidesz már nem AZ a Fidesz. De hogy ennyire?!
Emlékszünk még Bogár László professzor úrra? Vagy három éve szajkózza – a választások előtt az újonnan felálló kormány egyik első feladataként jelölte meg –, hogy az államadósság problémakörét azonmód újra kellene tárgyalni, különben egész egyszerűen beledöglünk. És nemcsak mi, de még az ükunokáink is. Erre gyün a „forradalmár-miniszterelnök” és aszongya, hogy szó sem lehet róla, mert az adósság újratárgyalásának még a felvetése is hatalmas veszélyeket rejt magában.
Na, ez volt az a pont, ahol a panamán ért és a Célpont által lebuktatott vidéki polgármester először vonná fel gyanakvóan a szemöldökömet és mondaná azt, hogy „Ácsi gitár”!
A második pillanat meg talán akkor jönne el, amikor elolvasná az alábbi hírt:
Ifjúsági olimpia: Elfogadták Schmitt Pál javaslatát


Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és a szingapúri Ifjúsági Olimpia szervezőbizottsága elfogadta Schmitt Pálnak, a Magyar Köztársaság elnökének az eredményhirdetés protokolljával kapcsolatos javaslatait.
A Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtöki tájékoztatása szerint a játékokon résztvevő csapatok vezetőit már értesítették is arról, hogy a versenyek eredményhirdetésekor a sportolók nem vihetnek magukkal személyes tárgyakat, feliratot, kabalafigurát és zászlót.
Schmitt Pál a NOB magyar tagjaként ezzel a javaslattal kívánta megóvni az Ifjúsági Olimpia eredményhirdetésének rendjét, különös tekintettel az esetleges túlzó nacionalista megnyilvánulásoktól.
A köztársasági elnök elmondta, hogy a győztesek és helyezettek nemzeti hovatartozása egyértelműen megállapítható, mert bemondják országuk nevét, tiszteletükre felvonják a nemzeti lobogót, elhangzik a nemzeti himnusz, valamint az egyenruhájukon is feltüntetik országuk címerét.
Schmitt szerint az ifjúsági ötkarikás esemény célja nem a nemzetek vetélkedése, hanem a világ fiataljainak nemes megméretése a sporton keresztül, és hogy mindemellett egymást tiszteletben tartva, barátságokat kötve, jobban megismerjék egymást.
Csütörtökön Schmitt telefonon gratulált Molnár Zoltánnak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkárának abból az alkalomból, hogy Dudás Eszter triatlonista megszerezte Magyarország második aranyérmét.”
Forrás: http://www.inforadio.hu/hir/sport/hir-373718
Először azzal jönnek, hogy szó sem lehet az adósságrendezésről, mert hatalmas veszélyekkel jár! Másodszor meg a túlzott nacionalizmus veszélyétől óv minket az „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, de annyira azért mégsem” típusú hazafiasságot és nemzeti érzelmeket felvonultató újdonsült köztársasági elnök.
Mi ez? Amolyan magyarkodás polgári módra?
Kendtek értik ezt? Mer’ én nemigen.
Persze, az alapfelállás mindenki számára világos, rühellik a JOBBIKOT. Tiszta sor. Elvégre mégiscsak furcsán venné ki magát, ha nem a szavazófülkékben lezajlott „forradalom” eredményeként kétharmados parlamenti többségre szert tevő polgári pártszövetség lenne a legnemzetibb széles e hazában, hanem holmi jöttment, szélsőséges figurákkal is lepaktáló radikális bagázs. Hát ez aztán mán végképp tűrhetetlen!
De azon azért már csak fennakad a magamfajta, a nép egyszerű soraiból származó, adófizető barom státuszában leledző bérrabszolga is, hogy egy olimpiai bajnok tesz ilyen javaslatot. Pár évvel ezelőtt a foci vébé kapcsán dobta be valamelyik eszement barom, hogy hát tulajdonképpen nincs is szükség nemzeti válogatottakra, mert az a nacionalizmus életben tartását szolgálja. Azzal a röpke gondolattal, hogy akkor tulajdonképpen értelmét veszti a világbajnokság kifejezés, senki sem foglalkozott.
Arra az apró momentumra meg aztán végképp ne is pazaroljuk a drága időt, hogy a politikai gyorstalpaló szamárlétráját pillanatok alatt megmászó karrierdiplomatánk a felemásra sikeredett kettős állampolgárságról szóló törvénykezés után dobta be kis ötletét a politikai uborkaszezon állóvizébe, unaloműző fodrozódás gyanánt, ha élhetek ezzel a halmozott képzavarral.
No, mármost az imídzsváltáson átesett kollégiumi szobatárstól az elképesztő baromsággal előrukkoló, kormányülésekre ellátogatni szándékozó köztársasági elnökig bezáróan mind azt a látszatot látszanak alátámasztani, hogy EZ a Fidesz bizony nem AZ a Fidesz. Érdekes dolog ez, hiszen az ország egy emberként várta, hogy végre fellélegezhessen és véget érjen a nyolc szűk esztendő posztkommunista, magánszocializmusba hajló vadkapitalista vircsaftkodása, és amikor végre eljött a várva várt pillanat, valahogy nem tudunk igazán örülni.
De minek is tudnánk annyira örülni? Mitől is tudnánk annyira örülni. A szar szinte már teljesen ellepett bennünket, hál’ Istennek, gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatban húztak ki bennünket annál a szalmaszálnál fogva, amin eddig a levegőt vettük, és mi valahogy mégsem vagyunk maradéktalanul boldogok.
Ilyen van?
De hát mitől is lennénk azok? A könyvelőd rögtön közli veled, hogy Viktor Viktor egyik első intézkedése nyomán mennyit fogsz bukni az alkalmazotti kedvezmény megszüntetésével. A rézangyalát! A Kósa-Szijjártó gumicsont-duót most egy elegáns Kiss bácsi-féle mozdulattal „ugorgyuk át”, túl értékes a tisztelt Olvasó ideje és energiája, hogy akárcsak egy árva szót is pazaroljunk rája.
No, de! Emellett a kis ötletbörze mellett, amit Pali bátyánk bédobott a nagyérdemű elé, azér’ mán csak ne menjünk el szó nélkül! Most mondják meg nekem, de őszintén, magyar ember az ilyen?! Olimpiai bajnok az ilyen? De legalábbis milyen olimpiai bajnok az ilyen?
Kendtek értik ezt? Mer’ én nemigen.
Túlzó nacionalista megnyilvánulás, ha valamelyikük magával viszi a koronáscímeres nemzeti trikolórt? És ha annak számít, mármint túlzónak, vajon mennyire túlzónak? Csak kicsikét, közepesen súlyosnak, vagy egyenesen pofátlan, a többi nemzetet vérig sértő sulyokelvetésnek?
Néhány alkalommal kifejtettem gondolataimat annak kapcsán, milyen felmérhetetlen károkat tud okozni, amikor a gyarló ember önnön esendőségét figyelmen kívül hagyva a Jóisten babérjaira tör, és önhatalmúlag a Teremtő valamint a természet által alkotott törvények fölé helyezi az írott jog betűjét. Csak baj származik belőle. A könyv népének nevezett társaság az írott történelem során ezt a hibát a kelleténél jóval többször követte el.
Most is ez jutott eszembe, amikor Scmitt Pál javaslatáról és annak elfogadásáról szóló hírt olvastam.
„A köztársasági elnök elmondta, hogy a győztesek és helyezettek nemzeti hovatartozása egyértelműen megállapítható, mert bemondják országuk nevét, tiszteletükre felvonják a nemzeti lobogót, elhangzik a nemzeti himnusz, valamint az egyenruhájukon is feltüntetik országuk címerét.”
Tudom, hogy ezt is már leírtam párszor, Woody Allen „Agyament Harry” című filmjében – melyben Billy Cristal formálja meg kitűnően a sátánt – az ügyvédek külön szintet kaptak a pokolban. Rögtön ez jutott az eszembe. Mindent meg lehet magyarázni, meg lehet indokolni szépen, érvekkel körülbástyázva, mintha csak valamiféle ügyvédi magyarázkodást, vagy mindenre kiterjedő, apró betűs részekkel teletűzdelt több tízoldalas banki szerződést olvasnánk arról, hogy mit miért nem lehet. Mármint neked, ügyfélnek, állampolgárnak stb., és mi az, amit veled megtehet az állam, a bank stb. Látjuk a betűket (az apró-betűs részhez Carl Zeiss optika igénybevétele javallott), tudatában vagyunk, hogy magyarul írták, el is tudjuk olvasni, csak éppen nem értjük!
Nem értjük, mi végre az egész. Nem értjük, miért az áll elő ilyen ostoba és szükségtelen javaslattal, mint aki előállt egy ilyen ostoba és szükségtelen javaslattal. Az abszurdum non plusz ultrája.
Sokak talán szóra sem tartják érdemesnek a probléma felvetését, hiszen hiányzik belőle a mostanság oly divatos, és sajnos honfitársaink jelentős részét megfertőző, eredetileg a magyarokra egyáltalán nem jellemező, áras népek szemléletmódja, azaz a károkozás tulajdonképpen nem forintosítható. De abban azért ugye mindannyian egyetértünk, hogy sok olyan dolog van, ami fontosabb a pénznél? Hát ezért bátorkodtam szóvá tenni újdonsült köztársasági elnökünk megmozdulását.
Meg aztán gyakorta hallani manapság olyan szirénhangokat, természetesen nem EU-konform forrásokból és természetesen a pálya széléről – a pálya alatt értsd a Törvényhozás Házát (gyengébbek kedvéért a Parlamentet, még gyengébbek kedvéért az Országgyűlést) –, hogy hát ez a bagázs csak színében más, az „A” helyett a „B” projektet hajtja végre, mely szerint most mán nem muszáj, hogy a szar teljesen ellepjen bennünket, innentől most mán kidughassuk a fejünket is belőle, hogy lélegzethez jussunk, de az utasításokat, na azokat ugyanonnan kapják. Csodálkozunk, hogy vannak ilyen szirénhangok? Csodálkozunk, hogy manapság már nem tudunk csak úgy legyinteni ezekre a szirénhangokra? Ne csodálkozzunk!
Jó Ha Figyelünk!
Pali bátyánkra is, a pártjára is, nehogy palimadárnak nézzenek bennünket, és a végén már (túl)késő legyen!
„eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe,
néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol erdőtűz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad, el nem tiportad;

s így rád is ő vigyáz már, gyárban, mezőn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni, karod kitárni,
bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed”

(Egy mondat a zsarnokságról – részlet)
Isten áldja Magyarországot!


1 öntudatos pécsi polgár


www.johafigyelunk.hu
Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Pali bátyánk – avagy: Csak nehogy (túl)késő legyen!

  1. Van egy mondás: „F@sz feláll, ész megáll”- és Pali bátyánknak volt egy megállója Kőbán Ritánál. Ennyit erről a pojácáról.
    A kilóra megvett, és a moslékmédia által elbutított választópolgárok is egyértelműen a hazaáruló kategóriába tartoznak. A tudatlanságból, nemtörődömségből, vagy a helyzet kellő értékeléséhez szükséges IQ hiányából fakadó hibás voksolás (Fidesz) is hazaárulás.
    A hozzászólások is mutatják, hogy csak két meghatározó csoport van.
    1. Hazaárulók
    2. Jobbikra szavazók
    Emlékeztetőül.
    Hazaárulás
    144. § (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (2) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
    a) súlyos hátrányt okozva,
    b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,
    c) háború idején,
    d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével
    követik el.
    (3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    A hazaárulás a Magyar Köztársaság iránti kötelező állampolgári hűség megszegése.
    Itt jöhetne egy címkefelhő, amely kezdődhet: Likud, 2004, Tel-Aviv-i paktum, Sukoró, Tiszasziget, olajügyek, stb., amelyekben mindenhol felmerül a Fidesz érintettsége.
    A Fidesz húsz év alatti, és a mostani ténykedése, de főleg Orbáné, Pintéré, Martonyié, Lázáré, kimeríti a hazaárulás tényállását.

  2. Az „elnök”, (bár nem érdemli e megszólítást) nemcsak talpnyaló, hanem végtelenül ostoba. Ennél semmirekellőbb, kollaboránsabb csak göncz árpád volt. A „rendszerváltás” óta válogatott antimagyarokat sikerült az ország élére selejteznie a politikának.
    Sikeresen reprezentálják a mindenkori politikusi színvonalat.

  3. Méghogy ez a Fidesz nem az a Fidesz? Á dehogy!
    „Hölgyeim és Uraim” a 2/3-al mindent meg lehetne oldani,de ahhoz akarás is kellene,mert ha ilyen „gyorsan” számoltatnak el,bizony még az ükonokáink is azt fogják várni!!! Addig meg az Istenadta nép levan………nagy ivben!Csak az urnákig jussunk el,a többi már az „Ő dolguk” .Az Alkotány „megalkotásáról”már nem is beszélek.Ha nevetni tudnék,és nem lenne halálosan komoly,még nevetnék is. Ez a nép nem tanult,és nem is tanul,csak bambán ücsörög a fotelban(ha van)és néz ki a fejéből,az „értékadó” csodálatos tv műsorokat nézve,ahelyett hogy képezné magát,és olvasna értékes,csodálatos pl.történelmi könyveket.Mert annak a népnek,aki nem ismeri a múltját,nem lehet jövője sem.És bizony a magyarok -legkevesebb fele- nem ismeri dicső történelmünket.Ezért tudtak és tudnak velünk mindent megtenni.Most éppen új alkotmányt ránkerőltetni,miközben van egy ezeréves alkotmányunk,aminek jogfolytonosságát kellene „csak” visszaállitani.

  4. ÉN MEGIRTAM ,HOGY A NÉP VÁLLASZA MEG A K-ELNÖKÖT,DE SENKIT NEM ÉRDEKELT.

  5. Látszólag nem a köztársasági elnök ütödöttségének , ill. ennek taglalásának tárgyköréhez tartozik, amiről most szándékozom írni.. Ez az „elnökösdi” téma, mindössze egy kis „üdítő” látlelet a Fideszről.
    Ám, ha azt az irányított hazugsághalmazt, amelyet a Fidesz – és a vele szükségszerüen egybetartozó, így szövetséges MSzP, és LMP (SzDSz) – által uralt média kiokád, megvizsgáljuk, akkor érdekes tanulságokat szürhetünk le.
    Csak kettő leginkább aktuális tételt, hadd jegyezzek ide:
    – Általánosan: Hiába a kettős és általában a magyar állampolgársággal kapcsolatos látszatintézkedések sora, a csonkahazában élő magyar, pária sorban él saját honában. Alávetettsége ugyanolyan, mint az elöző (csak, hogy a legrosszabb mintát vegyük alapul) nyolc évben. Természetesen továbbra is minden féle és fajta, aljas, here, élősködő náció megkülönböztetetten előrébb van a napi közélet minden területén, mint a nemzetet alkotó dolgos, munkából megélni kívánó, állitólagos „többség”. Ez igaz a gazdaságban (idegen cégek, pl. TEVA hatalmas állami, vissza nem térítendő támogatása, akkor amikor az utolsó, néhány haldokló magyar cég még minimálisan tisztességes viszonyokat sem érdemelhet), oktatásban, egészségügyben, igazságszolgáltatásban, na és a honvédelem területén is.
    – A Fidesz, amely már volt „polgári”, „nemzeti” párt, és legújabban a „forradalmi” párt álarcát viseli, most a választások alkalmával a választási törvény segítségével újraéleszti a kommunisták által annakidején kíválóan bevált megfélemlítés módszerét. Ha egyszerűen, csupán nyitvatartja a szemét az a néhány önkormányzati besúgó, majd jegyzetet készít, azokról, akik, a Jobbikra adták cédulájukat, kész a lista. Nem kellenek semmiféle titkos módszerek, az adatgyűjtésre, a lista elkészítésére lehetőség adódott már az elöző önkormányzati választások alkalmával. Hiszen az akkori nyertes Fidesz információt kaphatott azokról, akik nekik nem tetszően ajánlottak önkormányzati tisztségre embereket. Nagyon sok helyről, hallható visszajelzés (annak ellenére, hogy evvel nem dicsekszik senki sem), hogy „megtévedt” emberek kaptak, kapnak „jó szándékú” figyelmeztetéseket : „Tudjuk, hogy kinek adtad előzőleg az ajánló céduládat, ne kövesd el mégegyszer ezt a hibát”. És milyen jó, hogy mindenütt munkanélküliség van, Fidesz törvény alapján, indoklás nélkül rúghatnak ki bárkit, – nem akar senki sem az utcára kerülni, direkt, vagy indirekt hajléktalan lenni. Megfogadja a figyelmeztetést tehát a megtévedt bárányka. Ilyen egyszerű. Az egy más kérdés, hogy ennek ellenére is kirúghatját, majd idővel. Hát, így is le lehet szalámizni egy pártot, egy országot. Csak egyszerűen a kommunistáktól átörökölt önkörmányzati spiclirendszert, az állományt kellett átörökölnie, és életben tartania a Fidesznek. Tegyük a szívünkre a kezünket, ki látott, hallott már, teljesen lecserélt önkormányzati állományról ? – Nem , ne tessék jönni, most avval a unalomig ismert rossz szöveggel, hogy működésképtelenné válna az önkormányzat, egy ilyen vérátömlesztés következtében. Hiszen most is az. Igaz, más okokból kifolyólag. Így, ilyen minőségben bárki, bármikor tudna produkálni, mint ahogy most megy az önkormányzás.
    Nahát, ezekért is érzi, sejti, gondolja, és talán ki is mondja a tisztességesen gondolkodó emberek nagy része, hogy a Fidesz nem más, mint egy „nemzeti”-nek mondott, álarcba bújt SzDSz, MSzP, vagy akár ez a nemzetköziek által támogatott kis kígyófészek, az LMP.
    Könnyű hát a választás.

  6. A pártok és klientúráik közötti kötőanyag az egymás kölcsönös zsarolhatósága, mert mindenkire rá van kenve valamennyi szar. A Fideszre éppúgy, mint az eddigi húsz évben dőzsölő többi pártra, és a hozzájuk köthető vállalkozásokra, vállalatokra, és az általuk lefizetett bíróságokra, ügyészségekre, rendőri vezetőkre. Ez egy nagy hazaáruló, hatalombitorló halmaz, de ezt kellett volna április 11-én elkergetni a picsába. Legalább október 3-n lehetne egy nagy Jobbikos beletenyerelés a pofájukba. Ehhez minden magyarnak a Jobbiknak kell adnia az ajánlószelvényét, mert a többi kap bőven a zsidóktól, betelepült izraeliektől, cigányoktól, bűnözőktől, épp eleget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük