KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Pakusza: Nincs okunk nosztalgiával tekinteni a szocialista korszakra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Együtt 2014 és az MSZP közös jelöltje szerint, ha rajtuk múlik, Miskolc legalább ugyanolyan nyolc évet fog kapni 2014-től, mint amilyenben része volt 2002 és 2010 között. A Jobbik statisztikai adatokkal támasztotta alá, miért jelentené ez a város végét.

Pakusza Zoltán, jobbikos önkormányzati képviselő hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: Nagy-Korsa Judit képviselő-jelölt szerint Bajnai Gordon „szakértelme” garancia Miskolc számára, hogy a város kilábal a jelenlegi helyzetből. Pakusza úgy látja, ezt a „szakértelmet” Bajnai nemcsak „libafelvásárlóként”, de a Gyurcsány-kormány csúcsminisztereként is megmutatta már egyszer.

Hozzátette, Miskolc jelenlegi helyzetéért nemcsak a mostani városvezetést terheli felelősség, de az azt megelőző szocialistát is. A politikus megjegyezte, a szocialisták is adósak maradtak a munkahelyteremtő városgazdálkodással, vagyis nem tudták megállítani az elmúlt 23 év negatív tendenciáit. Pakusza mindezt KSH adatokkal támasztotta alá jelezve, 2002 és 2010 között 13660 fővel csökkent Miskolc lakossága, 21,4 százalékkal csökkent a születések száma, 4000 fővel emelkedett a munkanélkülieké, a pályakezdő állástalanok aránya pedig 63 százalékkal nőtt az elmúlt 10 évben.

„Ha ehhez hozzávesszük a fészekrakók betelepítését és Lyukóvölgy helyzetét, úgy gondolom, nem tekinthetünk nosztalgiával a szocialista érára, még akkor sem, ha a jelenlegi városvezetés is rosszul teljesít” – fogalmazott az önkormányzati képviselő.

Ez is érdekelheti:  Putyin: Radikális iszlamisták kezével követték el a terrortámadást

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük