KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Öt pályázatokat megbundázó minisztériumi dolgozót tartóztattak le, egy társukat bűnügyi felület alá helyezték

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Öt személyt letartóztatásba, egyet pedig bűnügyi felügyelet alá helyeztek a Pénzügyminisztériumban történt, uniós pályázatokkal kapcsolatos vesztegetési ügyben – írja a Fővárosi Törvényszék közleménye nyomán a Telex.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. május 22-ig – rendelte el négy férfi és egy nő letartóztatását, illetve négy hónapra egy férfi bűnügyi felügyeletét, akiket hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint négyen – hivatali kötelességüket megszegve – jogtalan előnyért cserébe pályázatíróknak és cégvezetőknek segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések kedvezően végződjenek a pályázók számára. Egy ötödik gyanúsított a három társa tevékenységét kapcsolattartással támogatta, míg a hatodik terhelt egy projektmenedzser volt, aki a segítségért cserébe vesztegetési pénzt juttatott az egyik terheltnek.

Az ügyészség öt gyanúsított letartóztatásának és egy terhelt bűnügyi felügyeletének elrendelését indítványozta. A kiszabható büntetések maximuma 7 és fél, 12, illetve 15 év szabadságvesztés lehet. A nyomozás jelenleg is folyamatban van. A bíróság szerint megalapozottan lehet attól tartani, hogy a terheltek közül öten szabadlábon hagyásuk esetén befolyásolnák az eljárásban érintett személyeket, valamint bizonyítékokat vagy vagyonelkobzás alá eső dolgokat rejtenének el vagy semmisítenének meg. A döntések egyik gyanúsított vonatkozásában sem véglegesek.

A Központi Nyomozó Főügyészség korábban tizennyolc embert hallgatott ki az üggyel kapcsolatban. A nyomozók több mint 25 helyen végeztek kutatást, az ügyészség több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forint összegben értékpapírt és egy – készpénzért vásárolt – negyven millió forint értékű autót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el.

Forrás:kuruc.info

Ez is érdekelheti:  Török szóvivő: Nyilvánvaló, hogy támogatták külföldről a moszkvai terrorakciót

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük