KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ostrom alatt Székelyföld!

És a honi magyar politikum és értelmiség sunyít? Miért kérdezem? Elmondom.

Adott, hogy 2015. november 30-án letartóztatták koholt vádak és a sehonnan előkerülni nem akaró “bűntárgy”-ak hiányában Beke Istvánt. Aztán majd egyhónapos várakozás után Szőcs Zoltánt is. Mindketten a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői. Zoltán a szervezet erdélyi elnöke.

Az, hogy helyes-e a HVIM által vallott cél, a HVIM eszmerendszere (amely tulajdonképpen magyarországi fogantatású, s az erdélyiek csak annak szárnysegédei) egyesek számára vitatható. Lehet ezen agyalni, vitázni, helyeselni vagy elítélni. Ennek nincs jelentősége, mert az egészséges hazafiságon és összetarozáson kívül, a HVIM azért gyakorolhatott vonzást az erdélyi magyarajkú ifjúságra, mert a romániai magyar politikum és a romániai magyar értelmiség 25 év alatt elárulta a romániai magyar ajkú választóit. A leggátlástalanabb, legönzőbb és a legaljasabb módon. A majd másfél millió magyar ajkú csak arra kellett ennek a “krémek krémjének” (rémek rémjének?), hogy a bársonyszékeiket biztosítsák, a busás üzletvitelük sikerét garantálják, miközben ők csak amolyan politikai gumicsontokat vetettek néha oda a “falkatársaknak”, míg ők a zsíros kondérból vastagon lakmároztak a (román részen is meglévő, hasonszőrű) bűntársaikkal: azzal a politikummal, amelynek egyetlen célja volt: magas jövedelmű (képviselőként, szenátorként, polgármesterekként), és a korrupció egyik európai fellegvárában a saját nagy bizniszeik futtatása, csalárd módon megszerzett vagyonjaik újabb és újabb csalárdságokkal való gyarapítása. Hová is lettek a Kárpátok erdei, hová lett a székely közbirtokosság vagyona? Hová lettek vadasparkok, pisztrangászatok, gyárak, üzemek, banknak indult vállalkozások? És ez a banda azt sem szégyellte, hogy a tavaly “post festa”-ra (az “az ünnep után”ra), vagyis a képviselőség-szenátorság utáni időre is életfogytiglani magas járadékot szavazzon meg magának akkor is, ha csak három hónapig volt „honatya”… Miközben emberek százezrei élnek a létminimum határán ebben az országban, ahol csak a pszichopata rabló gazembereknek szavatolt a jólét!

Ez is érdekelheti:  Az RMDSZ adhatja Románia miniszterelnökét

És hogy a választópolgár „eszmél” és kezdi látni a „választottjai” szennyesét (vagy a még annál is „olyanabbat”), azt a választásról-választásra fogyó számú szavazó bizonyítja, s egy INSCOP közvélemény-kutatási felmérésnél is többet árult el az a tény, hogy a december elsején a Facebook-oldalamon közzétett „Te, Hunor!” című írásomat 1133an osztották meg, 518 ember kedvelte és 83-an szóltak hozzá…

Nos, ezért mondom, hogy a romániai magyar pártok és érdekvédelmi szervezetek vezetői vagy cinkosok, vagy buták, vagy cinkosok (cinikusok?) is és buták is, vagy talán még ennél is súlyosabb a helyzet: társtettesek a román állami terrorban!

Egyébként azt nem hiszem, hogy annyira ostobák lennének, hogy nem fogják fel, hogy ami most történik az már régen nem HVIMügy!!! MERT itt és most a székelységet érte akkora arculcsapás vagy orrba rúgás, aminek előre kitervelt forgatókönyve VAN!!! ÉS EZ azt a célt szolgálja, hogy a régiósítást úgy keresztülvihesse a román hatalom, hogy Székelyföldet szétdarabolják, és román többségű régiókhoz csatolják!

És ebben társtettes, de minimum cinkos az egész romániai magyar politikum és értelmiség (az írott és elektronikus sajtó is) – az RMDSZ-szel az élen, az SZNT-vel folytatva, s szorosan fölzárkózva mögöttük: az MPP és az EMNP!!! MIÉRT??? Azért, mert most ha ezek összefognának, és a békés tiltakozás eszközével, a polgári engedetlenség különféle formáival “utcára hívnák” a választóikat, akkor meghátrálásra lehetne kényszeríteni a román állami terrort! “MINDEN MAGYAR MINDEN TELEPÜLÉSEN VONULJON KI AZ UTAKRA ÉS NÉMA TÖMEGKÉNT A FORGALMAT MEGBÉNÍTVA TILTAKOZZON A KÉT ÁRTATLAN IMMÁR MÁSODSZORI – VÁDEMELÉS NÉLKÜLI – 30 NAPRA SZÓLÓ ELőZETES LETARTÓZTÁSA ELLEN!!!” Erre kellene fölhívniuk választóikat, és azokat, akiknek állítólag az érdekeit védik, ezek a “korlátolt felelősségű politikai társaságok”!

És ha ezt megtennék, akkor: – valószínűleg meghátrálna a román terrorgépezet – valószínűleg szabadon engednék az ártatlanul meggyanúsítottakat – s valószínűleg valamit/valamennyit visszaszereznének a megtépázott, rongyos, ezer sebből vérző tekintélyükből és szavahihetőségükből!

Ez is érdekelheti:  Az RMDSZ adhatja Románia miniszterelnökét

DE NEM TESZIK.

Ahol kondér-érdek van, ott viszont igen. Nemrég Marosvásárhelyen egymás nyakába borult egy volt református püspök vezette párt, az EMNP, az RMDSZ, az SZNT, az MPP, és Székelyvásárhelynek olyan polgármestert akarnak, aki a Hit Gyülekezetének oszlopos tagja, mely álegyházról tudjuk, hogy cionofil, magyargyűlölő, átokkórusokkal operáló imádkozó sáskahadként működő, és a cionista Izraelt dicsőítő “magyar” és újfent „történelmivé ütött” egyház…

És mindeközben harsonák zengik Izsák Balázs soros gumicsont-mutatványát, hogy mekkora nagy port fog ő verni az általa Székely Összetartozás Napjává kiherélt SZÉKELY MÁRTÍROK NAPJÁN!!! Hogy most fogunk “megszámláltatni”, hogy hányan vizsgázunk “székelységből”. Ez az az eset, amikor „akasztják a hóhért”… Elterelő hadművelet. Parasztvakítás. Árulás! Nem március 10. most a legvérzőbb seb, hanem az a seb, amelyet a székelyeken most ejtettek két ártatlan fiatalember megalázásával, s rajtuk keresztül – s a román média varjú- és keselyűkórusa által ügybuzgóan a terrorista hatalmat támogava – AZ EGÉSZ SZÉKELYSÉGEN!!!

Nos ezért cinkosok, vagy buták, vagy cinkosok is és buták is, hacsak nem utolsó haszonleső árulók mind a romániai magyar pártok és érdekvédelmi szervezetek vezetői!!!

Hunor ezredes úr (vagy dandártábornok, esetleg tábornok már?) a román hadseregben, mit ér a becsület még arrafelé, ahol kilóra meg lehet vásárolni a magát magyarnak hazudó kétlábút (no nem a becsületét, mert abból kilókra nem futná…)??? Olyannyira „eladósodtak” már a hatalomnak, hogy az életük lenne veszélyben, ha kiállnának a választóik mellett??? Tőkés püspök úr! Mióta testvéregyház a református a Hitgyülivel? Jakubinyi érsek urat még nem hallottam ebben a témában, de nem lepne meg, ha ő is kardot rántana a marosvásárhelyi Hitgyülis mellett és a kézdivásárhelyi “székely terroristák” ellen…

Szégyen és gyalázat, amit tesznek, “urak”!!! S mi több: árulás! Nemzet- és hazaárulás! Az Isten legyen (ha lesz gusztusa hozzá) könyörületes Önökhöz!

Ez is érdekelheti:  Az RMDSZ adhatja Románia miniszterelnökét

Forrás: Horváth Alpár, Székely Idő, 2016 4. szám

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Ostrom alatt Székelyföld!

  1. SZEVASZTOK!
    Á M Í T Ó
    Három féle megoldás:
    1.Horn Gábor “..elmentek ti a bús picsába…”
    2.Posta Imre “vasat nekik demokratikusan…”
    3.Spartakuszosan “…ott is fogsz sírni ” imádkozni” ahol senki se lát…”
    Magyarra lefordítva:
    idézem magom:

    “…
    :Dhttp://www.op.har…valtozasok
    Tájékoztató a bankok, ;kormányok; és a vállalatok felszámolásáról
    YYYYYYYY
    118 #14 keepfargo
    – 2016. február 08. 08:40:31
    a magam elfajzott müvészi módján szeretném megközelíteni a kérdést: mi is ez a whistleblowing? hát kb. annyi, hogy fújni a sípot, magyarul: kiverni a balhét, ha korrupciont látunk.

    na de kedves feleim ki tud itt sípot fújni, kinek van zenei elöképzettsége hozzá, söt továbbmegyek; kinek van egyáltalán sípja, amibe belefújjon?

    a zenei elöképzettség lehet a jogi felkészültség szimbóluma, a síp a személyes bátorságé, vagy amit akartok…

    dózsa györgy nem sípot fújt, hanem orgonát, ami tele van sípokkal, ennek a vége az lett, hogy a hatalmon levök elevenen megsütötték…
    na ki akar még sípba fújni?
    12 #15 spartakusz
    – 2016. február 08. 08:54:08
    Szerkesztés | Törlés
    SOKAN VANNAK – TÖBBEK KÖZÖTT ÉN IS!
    MIÉRT? MERT NEM FÉLÜNK! MIÉRT NEM FÉLÜNK? MERT NINCS MITŐL! HOGY HOGY NINCS MITŐL, HISZ FENYEGET A TÜZES TRÓN!
    A ROSSEBEKET, A FÉLELEM AZ FENYEGET, TEDD MAGADAT AZON TÚL, ÉS ŐT ÜLTESD RÁ!
    HOGYAN?
    FEGYVERT,FEGYVERT,FEGYVERT ADJATOK!
    itt olvasd el:
    http://www.szozat…rt-adjatok
    id. Kiss László A REMETE
    154 #16 kakas
    – 2016. február 08. 09:28:01
    Spari,a félelem leküzdésének legjobb gyakorlata,ha jegy nélkül utazol.
    …” innen : http://postaimre.magyarnemzetikormany.com/news.php?readmore=733&c_start=10

    tisztelettel:
    id. Kiss László
    2016. február, 9-én 05:10-kpr…

    1. Tisztelt Kiss László!
      Ez volt az utolsó hozza szólása a NIF-en, vagyis már egy hete nem járt nálunk felé. Talán csak nem beteg?
      Dr. Bene Gábor pártalapítási videója alatt olvastam ezt a hozzászólását:
      ” a választási és szavazási törvényt az alábbiak szerint követeljék ki: 1. elektromos szavazás itt elmondják, hogyan: googliba írdbe: Állampolgári tömeges rabosítás 2016 2. Kire nem szavazok, a felkínált pártok közül, üres rublika, ahova beírom, hogy kire adom a voksom! 3. Visszahívható legyen! 4. A köztévében egyenlő idő és esély a reklámra – ingyér 5. Minden ilyen párt tagdíjból tartsa fenn magát 6.Pénz bírság terhe mellett, ami jelentős, kötelező minden szavazatra jogosultnak leadni voksát! És s a többi ötletek… ”
      Kérjük fejtse ki egy dolgozatban az összes többi ötletét. Törekedjen a teljességre. Nagyon érdekel bennünket a téma! 2011-ben írtam egy tanulmányt a pártok átszervezéséről. Ugyanis a pártokon belül nincs semmi “demokratikus” választás. A legjobban tülekedő lesz és marad mindörökre elnök! Első sorban itt kellene rendet csinálni! Minden bebetonozott pártelnök előbb-utóbb kis diktátorrá válik!!!

  2. A székelység addig tudott ellenállni az elnyomatásnak, amíg a nagy liberális demokrácia le nem tarolta őket. Kezdődött a Duna TV beindulásával anno, amikor jobban tudták, mi az amit a székelyek akarnak, s persze messze elkerülte azt, amit a székelyek akartak.
    Amit a román fasiszta diktátornak nem sikerült elérnie, azt elérte a nagyon demokratikus rendszerváltó párt-csőcselék és még akik csak lehet akkor és most,és , akik parazitaként élősködnek egy megnyomorított, de századok viharait ez idáig átvészelő népen.
    A “Civilizáció”, ami már sok nemzetet tönkretett, itt is eltiporta a hagyományokat, melyek összetartották őket, elkábította a fiatalokat, idősebbeket, s a mindenhol meglévő haszonlesőket. Ugye nem hihetjük hogy a székelyek között nincsenek olyanok, aki szeretik a gesztenyét másokkal kikapartatni? Persze hogy vannak, csak eddig nem kaptak levegőt. Most viszont a friss demlib-világszél betört ide is.

  3. s a mindenhol meglévő haszonlesőket. előhívta a sötétnől

    így szerettem volna írni

  4. Higgyetek a teremtő tudat erejében ,ha magad féled a bajt ,megtörténik ha magad hiszed a jót megtörténik ,ezen felül a szívem és a karom a tiétek,kitartás testvérek.A világ változni fog ,nagyon gyorsan és nagyon “drasztikusan”én úgy látom a mi feladatunk most e hitünk megerősítése (magyarságtudatunk) megkérdőjelezhetetlensége,ha van hitünk a Magyarok Istene és a Boldog Asszony újra felemeli e “Nemzetek Krisztusát” áldás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük