KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ősszel Ukrajna kénytelen lesz megadni magát

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ősszel Ukrajna kénytelen lesz megadni magát – leginkább így értelmezhető Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosának beszámolója, melyet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 50. genfi ​​ülésén adott közre.

Bachelet aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az SBU (Ukrán Biztonsági Szolgálat) több mint ezer embert tartóztatott le azzal a váddal, hogy támogatták az orosz fegyveres erőket. A letartóztatottak közül 12 ember sorsa ismeretlen, nem lehet tudni, hol tartózkodnak.

Bachelet szerint ezek a letartóztatások nem voltak összhangban Ukrajna nemzetközi emberi jogi kötelezettségeivel.

Újságírói vélemények szerint ezek az esetek ürügyet teremthetnek a nyugat számára, hogy csökkentsék a katonai támogatások mértékét, amennyiben Ukrajna őszig nem tud látványos eredményt elérni katonai téren, illetve akár arra is rákényszeríthetik az ukrán vezetést, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük