KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orwelli véleménydiktatúra és erőszakos iszlamizáció

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Paul Weston ‘velőtrázó’ igazságbeszéde, amit minden európainak tudnia kellene! Ilyen veszélyben van Nagy-Britannia és így veszett el már Svédország! Orwelli véleménydiktatúra és erőszakos iszlamizáció!

Egy olyan ‘velőtrázó’ igazságokat kimondó felszólalást szeretnék mutatni nektek, amit minden európainak látni és hallani kellene. Bárcsak tisztában lenne vele minden magyar és minden európai, mivel játszunk most és mi a tét. Ez nem pártpolitika, hanem a helyezt, amit Samuel Huntington – A Civilizációk összecsapása című művében előre jelzett. (PDF-ben letölthető teljes könyv) 

Ritkán hallani Nyugat-Európában ilyen szókimondást az egész Európa jövőjét megváltoztató társadalmi folyamatról, amit az állandó támadásban lévő iszlám bevándorlás és egy folyamatosan visszahőkölő, védekező, liberális nyugati világ találkozása okoz…

A felszólaló képviselő Nagy-Britannia viszonylatában mondja el, hogy nagyon kevés időnk van hátra, hiszen mindenki látja, hogy 10 éves viszonylatban minden meg fog változni. Apokalipszis és a civilizációk összeomlása, ahogy Huntington megírta.

Svédország már elveszett, olyan helyzettel néz szembe, amit már megoldani nem lehet. De talán Nagy-Britanniának van még esélye…. Mert a nyugat-európai önpusztító politikát nézve ott is számos ország el fog pusztulni ebben a polgárháborúban….

 A következmények katasztrofálisak lesznek….Már most azok…. (SBG Buddha – VilagHelyzete)

Paul Weston beszéde: 

Bővebben itt:

Világhelyzete. com

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  A francia külpolitika sodródása, avagy mit jelent az afrikai kivonulás Ukrajna számára

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Orwelli véleménydiktatúra és erőszakos iszlamizáció

  1. Sajnos igaza van,és ami a jövőnket illeti, lesz!
    Az európai politikusok nem akarják látni a fától az erdőt. A saját nyomorúságukkal(!), harácsolásaikkal vannak elfoglalva,abban a reményben,hogy nekik majd kellemes, szép jövőjük(?) lesz. Ostobák!
    „Angliát nem a Britek ellenőrzik. Láthatatlan zsidó diktatúra alatt élünk-Egy diktatúra,amely az élet minden területén érezhető”. (N.W) Ez egész európára így igaz! Nekik teljesen mindegy ,hogy a hasznot ki termeli,vagy mi lesz a Britek, a Németek,vagy a Magyarok sorsa. Ezt már nem állítja meg senki! Ha csak a Jó Isten nem! „háborúk a zsidók aratásai. Ezekért az aratásokért kell a keresztényeket megsemmisítenünk és az aranyukat magunkhoz venni. Már 100 milliót megsemmisítettünk és még messze nem vagyunk a célunknál”. (reinhorn főrabbi )
    A világot ők irányítják,pénzelik. Semmi nem történhet benne véletlenül, vagy,amit ők ne akarnának,vagy tudnának. Ha kíváncsi valaki az igazságra( bár nem hiszem,mert nem kifizetődő és árt az egészségnek), kövesse a pénz útját. „ha a fiaim nem akarnának háborút,soha nem lenne többé”.(mayer amschel rothscild felesége,gutle schnapper)
    Jó lenne végre látni is nem csak nézni,hogy mi mozgatja ezt az egész katyvaszt és hová tart. „vagy mindenkit uralni akarnak,vagy azt akarják,hogy az egész emberi nem gyűlölje őket”.
    A cél,hogy egy milliárd körülire csökkenjen a föld lakossága. Hogy „ezt háborúval, betegséggel, gyógy(?)- szerekkel, éhínséggel,vagy természeti(?) katasztrófával,nekik mindegy, de véghez akarják vinni.
    Szegény európa,szegény világ, szegény MI !

  2. Nagyon szomorú , a jövő generációja nem is fogja megismerni , csak könyvekből a csendes békés nyugodt európai életet , amennyire ismerem a csatangoló migráns csőlátókat , mindig csakis a zavargásokra törekszenek –a történelem során , ha egy picit vagyonra tettek szert
    – Nos a svédek talán meg is érdemlik – legyen Sodoma ők úgy szeretnék

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük