KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Őrület! A Telexnek most éppen az a baja, hogy a családosok visszakapták a befizetett adójukat

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Azt megszokhattuk már, hogy a külföldről pénzelt magyarországi Független Objektív Sajtó, röviden és a továbbiakban FOS, hogyan értékeli mindazokat a pozitív támogatásokat, melyekkel a magyar kormányzat igyekszik segíteni a családok, az állampolgárok helyzetét.

A Telexnek most éppen az nem tetszik, hogy a gyermeket nevelő családok olyan támogatást kaptak a kormányzattól, amelyre eddig sosem volt példa. Természetesen ez az ő olvasatukban pusztán kampányfogás és teljesen figyelmen kívül hagyják azt a folyamatot, amelyet az Orbán-kormány folytat a családtámogatások területén, ezzel ösztönözve a családokat a gyermekvállalásra.

A gyermekvállalás kérdése a láthatóan önmegvalósító szerzők esetében meg sem jelent a cikkben, ellenben úgy fogalmaznak:

a kormány úgy tesz, mintha ezt a pénzt vissza lehetne adni, miközben azért vonták le a fizetésünkből, hogy működjön az állam, tanulhassanak a gyerekeink, megkapjuk az egészségügyi ellátásokat, vezessenek utak mindenhová az országban”.

Itt szeretnénk megjegyezni – ha nem vették volna észre -, az állam működik, sőt sokkal jobban, mint az 1990-es módszerváltás óta valaha is, a 2002 és 2010 közötti időszakról már ne is beszéljünk.

A cikkben természetesen a szokásos liberális maszlag is megjelenik:

a visszatérítés rendkívül rosszul célzott, nem tartalmaz semmilyen rászorultsági elemet, ellenben az országgyűlési választások időpontjához nagyon közel érkezik meg az emberek bankszámlájára.

Továbbá:

…végtelenül igazságtalannak tartjuk azt, hogy ebben a rendszerben aki többet keres, az többet is kap vissza” – magyarázta Váradi Luca szociológus.

Világos ugye, aki többet keres, többet kap vissza, nyilván neki nagyobb volt az adólevonása. Persze azt már nem teszik hozzá, ami egyenesen ebből következik, hogy az alacsonyabb jövedelműeknek alacsonyabb volt az adólevonása, és itt a kormány nem segélyezett, hiszen nem ez volt a célja, hanem az, hogy valahogyan támogassa a gyermekes családokat és az alacsonyabb jövedelmű családok is visszakapták azt, amit adóként tavaly az államnak befizettek. Nem hiszem hogy ők ezért megvetnék az államot.

Ez is érdekelheti:  Az USA kölcsönt ad Kijevnek kétmillió ukrán mozgósítására

A Telex ezekről a „rettenetes gondokról”, miszerint a kormány támogatja a családokat, egy Váradi Luca nevű szociológussal készítette az interjút, aki informatikus unokatestvérével, Fernezelyi Mártonnal létrehozta a Továbbadó nevű portált. Saját bevallása szerint a szociológus hölgy és informatikus unokatestvére is gyermekes, azonban ők jól megvannak a visszakapott adó nélkül is, ugyanis nem hiányzik ez az összeg az ő háztartásukból. Fernezelyi Márton például azt írta:

…a visszautalt összeg jelentős részét támogatásként továbbadom olyan kezdeményezéseknek, amelyekről tudom, hogy jól fogják felhasználni.

Ugye tetszenek érteni, egy kicsit azért megtartott magának „egy keveset”. Micsoda nagylelkűség, de egyben farizeus magatartás is. Tessék szépen a nagy szociális érzékenység közepette a teljes összeget átutalni!

Természetesen a cikkben található egy lista is, akik megcélozhatók ezekkel az adományokkal. S milyen érdekes, ott virít egy sereg elnyomott (mivel hazánkban – mint tudjuk – elnyomják a Független Objektív Sajtót), külföldi pénzekből kitartott FOS apparat, no meg a Soros birodalomhoz tartozó Helsinki Bizottság is, akárcsak a 444.hu.

Tehát a Telexnek fontos volt arról írnia, miért is rossz és igazságtalan a gyermekes családok adójának visszatérítése, ami konkrétan bizonyíték a családellenességre, a nemzet fejlődésének és építkezésének a tagadására. Persze a Telexet külföldről pénzelik, tehát nem szolgál nemzeti érdeket, tehát ne várjunk tőlük mást. Azonban ideje lenne azt is átgondolni, hogy ennyire kártékony és romboló ideológiákat a magyarságra rászabadító, külföldi érdekek szolgálatában álló, hűbéres médiumokat meddig muszáj még eltűrnünk, miközben a menü részben nagy sárga keretben ott virít az adomány felirat. Akik pedig nekik adományoznak, nagy valószínűséggel pénzt pénzre hánynak.

Ha valaki azt kérdezné, van-e még ennél lejjebb, sajnos el kell keserítenem, mert van és lesz. Azok a FOS médiaemberek, akik erre képesek, képesek bármire, mert őket a haza és a nemzet gyarapodása nem érdekli, ellentétben saját zsebükkel.

Ez is érdekelheti:  Az amerikai képviselőház elnöke szavazásra bocsátja az ukrán segélytörvényt

Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük